Gyurkity Péter

ASUS-Intel szövetség egy új olcsó laptopért

A két gyártó a Computexen mutatta be közös fejlesztését, amelyet az OLPC olcsó laptopjának ellenfeléül szánnak. A 200 dollárba kerülő mobil számítógép kormányzatok és végfelhasználók számára egyaránt elérhető lesz.

Az ASUS közleményéből kiderül, hogy az Eee PC névre keresztelt fejlesztés elsősorban azok számára készült, akik a fejlődő országok állampolgáraiként nem engedhetik meg maguknak komolyabb beruházást egy modern, erős és drága hagyományos asztali konfigurációba vagy laptopba. Ezen ugyan az OLPC már évek óta dolgozik, ám az ASUS és az Intel úgy véli, hogy életképesebb megoldással állhatnak elő, mégpedig a megszokott alkatrészekre és operációs rendszerre (Windows) építve.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Eee PC az Intel World Ahead programjában játszik majd kulcsszerepet, mégpedig a már korábban ismertetett Classmate PC mellett, amely szintén hagyományos komponensekből állt össze. Ez utóbbi Celeron M processzorra és Intel 915GMS chipkészletre épül, amelyet 256 MB DDR2 memória és 1, illetve 2 GB NAND flashmemória egészít ki. Az Eee PC hasonló összeállításban készül, bár itt mindössze annyit árultak el, hogy egy Intel mobil chip és lapkakészlet áll rendelkezésre, a memória 512 MB DDR2-400, a tárolókapacitásról pedig 4/8/16 GB flashmemória gondoskodik.

A hálózati elérésért 802.11b/g szabványú vezetéknélküli csatlakozó, a hangzásért beépített Hi-def audio kodek, a megjelenítésért pedig az Intel vezérlő felel. A kínálatot webkamera és 3 órás üzemidőt biztosító akkumulátor teszi teljessé, a készülék méretei pedig 22.5 x 16.5 x 2.1~3.5cm, súlya mindössze 0,89 kg.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a két gyártó pontosan mely országokat célozza meg a fejlesztéssel. Azt viszont már most jelezték, hogy nemcsak kormányoknak, hanem végfelhasználóknak is szeretnék értékesíteni a megoldást, ezzel igyekezvén kifogni a szelet az OLPC hálójából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Riddick #30
    Nagy jó dolog lesz. Főiskolába is veszünk sokan.
  • kvp #29
    "Ellenkezőleg, én nem bírok 1280x800-ban dolgozni, főleg, hogy az asztalin megszoktam az 1280x1024-et."

    Ez talan azert van, mert a 1280x1024 wide screen megfeleloje az 1820x1024 lenne. A 1280x800 4:3-as parja pedig a 1024x768. A 21 inches 4:3-as monitor meretbeli parja a 24 inches wide, nem a 21-es. Ez az asus laptop pedig valoszinuleg a 640x480-as vga wide valtozatat, a 800x480-at kapja. Pont illik a beepitett vga kamerahoz es a filmnezeshez. (a dvd-k ugyanis 720x480-asak) A regi 486-os laptopom is ilyen felbontasu es meretu, csak 4:3-as (640x480) kijelzot kapott, az egesz pont befer az ember mappajaba. Az altalam hasznalt thinkpad-ekrol ez mar nem mondhato el (pont akkorak mint egy mappa, tehat osszefogni meg lehet oket). Az eddig elerheto anyagok alapjan nagyon kellemes kis gepnek tunik. A kijelzo pedig egy 15x10-es foto meretenek tunik, ami pont egy a6-os papirlap (a4-es ketszer felbehajtva) meretenek felel meg. Adhatnak akkora kijelzovel, mint a fekete keret, de az a valtozat csak jovore varhato.

    "az h az rtlkub meg ugy általában a magyar media még mindig 1950-es technologiát használ, kit érdekel? ugysem nézem."

    A discovery-n multkor wide-ban adtak egy musort. Ez normal tv-n nezve olyan osszenyomottan bena volt, mint a 16:9-es tv-ken a szethuzott kep. Az emberek persze lustak a tv-n kapcsolgatni, vagy utaljak a fekete csikokat. Tehat fejlodunk csak lassan. (es nem kereskedelmi tv-k kell nezni, hanem a tematikus csatornakat)

    "Ha az MS is akar ebből a kis laptopból 1 kis pénzt, beleégeti ROM-ba a "jólbevált" Win Mobil 5-öt, így "nem lesz gond" az oprendszerrel."

    Ez egy x86-os azaz pc. Ezekre nincs winme5, csak winxp vagy linux. Remelem a driverek open source-osak lesznek, mert akkor a hivatalos linux-ban is lesz tamogatas, tehat rakhat az ember ra akar debian-t is. (nekem fontos hogy barkacsolhato legyen a gep)

    Ha az a bovito slot tenyleg egy mini express card slot, akkor ebbe eleg sok mindent bele lehet majd pakolni az ssd bovitotol barmilyen pci-express 1-es csatoloval mukodo cuccig. (es akkor megvan a 4 usb port is, az express card ugyanis egy usb-t es egy pcie-1-es portot tartalmaz)

    "Iskolákban el udod ezt a laptopot képzelni? A konnektor meg füstöl az elosztóktól."

    Jobb helyeken van rendes fali csatlakozo minden asztalhoz, de ha nincs akkor sem nehez kiepiteni es ez a gep valoszinuleg nem eszik olyan sokat. Azokban az iskolakban van ertelme ahol a szulok meg tudjak venni. Alapvetoen annyiban van mint ket evnyi tankonyv es kibir legalabb 4 evet. (es akkor mar fenymasolni sem kell a tanarnak, a vga porttal pedig tud vetiteni a sajat geperol, az anyagot pedig az ora utan a diakok megkaphatnak wifi-n) Egyetemeken pedig nem kellene papirra nyomtatni a dolgozatokat, be lehetne adni email-ben. Ahol pedig nincs penz meg aramra sem es a szulok is szegenyek, ott jelenleg ugysem segit mar semmi, valoszinuleg megszuntetik az iskolat.

    Mar csak egy dolog a kerdes: Mikorra varhato? Nekem ugyanis megeri azt a varhatoan 200 eurot amibe itthon fog kerulni. (ja, es van feketeben is, annak aki nem szereti ha latszik a gepen a kosz)
  • Caro #28
    Ellenkezőleg, én nem bírok 1280x800-ban dolgozni, főleg, hogy az asztalin megszoktam az 1280x1024-et.
    Egyszerűen túl sok helyet elfoglalnak az eszköztárak, és alig marad hely a lényeges dolgoknak.
    Ezért utálom a widescreent.
    Nem beszélve arról, hogy hiába "wide", az asztali 17"-os monitoromon így is sokkal nagyobb az 1280x800-as tartalom.
  • pzssoft #27
    "Iskolákban el udod ezt a laptopot képzelni? A konnektor meg füstöl az elosztóktól."
    nálunk minden szék alatt konnektor van :P
  • Tetsuo #26
    Kurbli kéne bele
  • Ulkesh #25
    Aki a 4:3-as kijelzőt élteti, az nem igazán használja munkára a gépét, csak játszik vele.. (gondolom én)
    Mivel az összes komolyabb program úszómenüket használ, amiket 4:3-on használni rémálom, mert eltakarják a munkaterületet. Wide-on szépen el lehet osztani mindent és kényelmesen lehet dolgozni..
  • HUmanEmber41st #24
    Ha az MS is akar ebből a kis laptopból 1 kis pénzt, beleégeti ROM-ba a "jólbevált" Win Mobil 5-öt, így "nem lesz gond" az oprendszerrel. ( csak szinte mindennap resetelni kell, de ennyi belefér) Azért csak gyártanék hozzá plusszként vásárolható napelemes töltőt, meg lábbal hajthatósat is. Lehetne még bele GPS, érintőképrnyő, akkor sztem mindenki vinné, mint a cukrot. Az se lenne baj, ha ~300$ lenne, a nagyobb képernyő sokkal jobb, mint a pocket megoldásé.
  • Inquisitor #23
    Én se értem ezt a wide fújozást, ma melóhelyen is hallottam többektől. éppen tegnap néztem egy olcsó 22"-os wide monitort. Semmi baj nincs vele desktop vagy meló szintjén, videozni meg sokkal jobb, mint a 4:3/%:4 képarányú tesói.
  • arty #22
    wide kijelzőt mindenhova ... sokkal természetesebb, jobban betölti a látomezőt... vagy van itt vki, akinek a szemei egymás FÖLÖTT vannak ?

    az h az rtlkub meg ugy általában a magyar media még mindig 1950-es technologiát használ, kit érdekel? ugysem nézem. van olyan, aki egyáltalán szokott "tévézni" mamég ??? (tévézés elvileg=szorakozás=monikashow szorakoztato? a hirado az? a vetélkedők azok? a barátok közt az? a benagyitott, megvágott, reklámokkal felszabdalt, szinkronos, mono, 1983-as, 5.ször ismételt, sárgakarikás C kategoriás Halálos Erőszak 2. szorakoztato? jahogy megszokásbol tévézik vki ... hm ... nem lehet, h a 4:3 is már csak megszokásbol "tetszik" ? ;) )
  • assdf #21
    Pont arról szól hogy nem a dzsungelbe megy, hanem a fejlődő városokba. Ahol már van áram meg viz, de ninsc telefonvonal és drága volt eddig a számitógép.
    Vagy tán nem gondolod komolyan hogy egy full primitiv bantu néger törzsnél majd két majomvadászás közben valaki tekeri a kurblit, a gyerek meg hetente egyszer beszalad a városba a könyvtárba, hogy aztán a következő hétre haza is érjen gyalog...