Gyurkity Péter

Az Intel is szállítja olcsó számítógépeit

A processzorgyártó megkezdte az úgynevezett Classmate PC-k leszállítását, amelyek az oktatás fellendítését hivatottak biztosítani a fejlődő régiókban. Az ötéves programra egymilliárd dollárt költenek.

A bejelentésből kiderül, hogy megkezdték az első classmate PC sorozat leszállítását, mégpedig a projektben résztvevő, az igényeit már korábban jelző fejlődő országoknak. A cél az oktatás színvonalának emelése, a tanárok és a diákok feladatának megkönnyítése, a közös munka elősegítésével, illetve az oktatók megfelelő képzésével. Az ambíciózus terv megvalósulása a hagyományos alkatrészekből álló PC sikerén múlik.



Az öt éven át zajló World Ahead Program keretében elsőként Brazília és Mexikó kap nagyobb számban az olcsó számítógépekből, de az elképzelések szerint az elkövetkező időszakban összesen mintegy 25 országban válnak elérhetővé ezek a készülékek. Ezek között megtalálható Chile, Kína, India, Indonézia, Líbia, Malajzia, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek, Thaiföld, Törökország és Vietnam. Az Intel természetesen nemcsak angol nyelven teszi elérhetővé a számítógépeket: a kínálatban megjelenik az arab, a kínai, a portugál, az orosz, a spanyol, a thai, és a török nyelv is.

Amint azt már említettük, hardvertéren nem sok érdekesség található ezekben a konfigurációkban, hagyományos alkatrészekből összeállított asztali gépekről van itt szó (kivétel a 900 MHz-es mobil chip), amelyeket néhány aprósággal egészítettek ki. Ezek között említhető például a vízálló billentyűzet, az előre telepített oktatási és a közös munkát elősegítő szoftverek, valamint egy beépített biztonsági megoldás, amely a digitális azonosító hálózaton keresztüli elküldését igényli, megelőzve a készülékek illetéktelen felhasználását. A részletekről a gyártó oldalán tájékozódhatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #30
    Fizetnek az OLPC-ért, és a cikkbeli cuccért. Úgy lett kitalálva, hogy elég olcsó legyen ahhoz, hogy az ottani kormányok átvállalhassák a költségeket a családoktól (amiknek amúgy sem tellene rá, de mindegy).
  • n0k0m #29
    Sokkal bővebbet nem tudok adni, de sokat ne várj tőle. Csak dereng, de ha jol emlekszem akkor ilyen nagyon alapon visz egy quake 3-at. Sry ha rossz infot adtam.

    De ez nekunk miert erdekunk. hogy nyomjuk oket mindenfele cuccal? Addig oke, hogy a szemetunket letesszu, de onnan hova tovabb?
  • torrente111 #28
    sziasztokabban kérném a segítségeteket,hogy ha vki tudna bővebb infót erről a VGA-rol: Intel 940GML integrált.mert sehol sem találok hozzá leírást köszönöm. gugli is volt
  • BiroAndras #27
    Most is oda szórják a szemetet. Nemrég volt is róla cikk, hogy panaszkodtak a sok haszált gépre amit kapnak, mert többségük használhatatlan.
  • n0k0m #26
    1.Mindenkepp olcsobb mint notebook-ban osszedobni.

    2.Tokmind1, en arrol beszelek, hogy a szemetet oda lehetne szorni es meg joknak is tunnenk. Ki nem szarja le mit csinalnak vele? Mert ezeken? Tehenet rajzolnak paint-ban? Valszeg az fellenditi az oktatast.
  • dez #25
    1. Pár ezerből igencsak nem. Eleve a kijelző sem pár ezer.
    2. Azok bármikor elromolhatnak, és akkor mehet a szeméttelepre (ott nem igazán van újrahasznosítás), mert nincs háttér a javítgatásra, alkatrészellátás sem lenne egyszerű 1000-féle konfighoz. És ki döntené el, hogy ki kapja a jobb gépeket, és ki a rosszabbakat, egyátalán, melyik jobb és melyik rosszabb a százmillióból. Drágább lenne a leves, mint a hús.
  • n0k0m #24
    par ezerbol osszedobhato ez a notebook asztali formaban. Mellesleg azt sem ertem, hogy a fejlett orszagokban kihajitott + teljesen mukodokepes, de szamukra mar elavult gepeket miert nem lehet elszallitani. Mellesleg megoldana a kornyezetvedelmi gondot is ezen a teren (jelenleg szetkapjak es kiszedi a nemesfemeket).
  • Hege15 #23
    azt nem értem mért nem jó a rendes gép?
    szerintem aztse nehezebb kezelni ráadásul mindenhol az van.
    bocs ha hülyeséget mondok csak probálok logikusan gondolkodni
  • csorfab #22
    Jól hangzik amúgy a gép a specifikációja is jó.. WiFi, 4 óra üzemidő, meg valami rádiós tollról is van itt szó, lehet hogy valami tabletpc megoldás?

    mondjuk azt nem értem, hogy miért winxp proval adják, home helyett. Amúgy én tinyxp-t raknék rá :)
  • csorfab #21
    Igen, csak az OLPC oprendszere egy nevetségesen és szánalmasan szar speckó linux disztrib, amit gyakorlatilag semmire se lehet használni (kiórbáltam vmware-el), ezen pedig egy teljes értékű (?) Windows fut, amire bármilyen programot fel lehet tolni.