Berta Sándor

Német kormány - igen a nyílt dokumentumformátumokra?

A német kormánykoalíció támogatja a nyílt dokumentumformátumok bevezetését.

"A nyílt szabványok nélkül az a veszély fog fenyegetni bennünket, hogy idővel nem leszünk képesek azokat az adatokat elérni, amiket korábban eltároltunk. Éppen ezért örülünk és támogatjuk az Open Document Format (ODF) és az Open Office XML (OOXML) okozta versenyhelyzetnek" - közölte Martina Krogmann, a CDU/CSU-frakció vezetője. A német kormánykoalíció egyelőre kivár és egyik formátum mellett sem teszi le a voksát, azonban ez a jövőben változhat.

Egy új előterjesztés szerint a német kormánynak a jövőben mindenhol, ahol lehet használnia kellene ezeket a nyílt dokumentumformátumokat, támogatnia kellene integrálásukat a jelenlegi programokba és alkalmazásukat a képzésben, oktatásban és a tudomány, a kutatás-fejlesztés területén.

Mint ismeretes, jelenleg a norvég kormány is azt fontolgatja, hogy az állami intézményeket törvénnyel kötelezi az Open Document Format (ODF) alkalmazására. Tavaly júniusban Belgium határozott az ODF bevezetéséről. Franciaország és Dánia pedig jelenleg is vizsgálja az Open Document Format bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!