Berta Sándor

Tulajdonrészt vásárol a Jajahban a Deutsche Telekom

Az Intel után a német távközlési óriás, a Deutsche Telekom is támogatásáról biztosította az aprócska telekommunikációs céget, mely így így komoly tényezővé válhat a távközlési piacon.

Az intel után ezúttal a Deutsche Telekom vezetői döntöttek úgy, hogy stratégiai partnerkapcsolatot épít ki a Jajahval. Az együttműködésnek köszönhetően a DT egy befektetési leányvállalatán keresztül több millió euróért cserébe nemcsak támogatja a távközlési céget, de a tervek szerint tulajdonrészt is vásárol magának benne. "A cél az, hogy a Jajah technológiájának segítségével új szolgáltatásokat fejleszthessünk ki a vezetékes telefonpiacon" - emelte ki egy neve elhallgatását kérő szakember.

A Deutsche Telekom egy ideje már próbál olyan megoldást találni, amelynek a segítségével sikeresen veheti fel a harcot a kisebb, de az ügyfelek körében népszerű szolgáltatásokat nyújtó konkurenseivel szemben. Az egyik ilyen terület, ahol a DT erősíteni szeretné pozícióit az internetes telefonálás. A Skype, a Rebtel vagy a Grand Central, illetve eddig a Jajah is a német konszern konkurensei voltak, havonta átlagosan 200 000 vezetékes előfizető hagyta ott a Deutsche Telekomot.

A mostani beruházás részét képezi annak a stratégiának, amit a DT új vezetője, René Obermann hirdetett meg néhány hete és amelyben a webes ajánlatok kiemelt helyet kaptak. A Jajaht 2005-ben alapította két osztrák szakember és jelenleg már mintegy 3 millió előfizetője van, ám ez a szám az idei év végére elérheti a tízmilliót is.

Két hete a világ legnagyobb processzorgyártójának számító Intel jelentette be, hogy befektetési cégén keresztül 20 millió dollárral támogatja a Jajaht. A pénzösszeget a következő generációs globális kommunikációs megoldások kifejlesztésének gyorsítására használják. A pénzügyi segítség mellett az Intel szakmai támogatást nyújt a Jajah számára, többek között a termékfejlesztés és a marketing területén. Az együttműködés egyúttal azt is jelenti, hogy a vállalat kapcsolatba kerülhet az Intel partnercégeivel és fejlesztőkkel. A Jajah ezenkívül részt vesz az Intel Capital IP Access programjában, ezáltal a szakemberei betekintést nyerhetnek a konszern VoIP szabadalmi munkájába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HunGreg #3
    Thx :)
  • braeburn #2
    JAJAH: 2005-ben alapította Roman Scharf és Daniel Mattes. Korlátok nélküli távközlés az internet segítségével. Ingyenesnek látszik, de van benne csapda. Nem véletlen, hogy a bajban lévő német társaság fantáziát lát benne. Kaliforniában, Luxembourgban és Tel-Avivban van irodája. Az utolsó mondat talán sejtet valamit. :)
  • HunGreg #1
    Mi ez a jajah? :)