MTI

John Wayne 100 éve született

Száz éve, 1907. május 26-án született John Wayne Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, az amerikai filmtörténet egyik legnagyobb sztárja.

Az Iowa állambeli Wintersetben jött a világra Marion Michael - később Robert - Morrison néven. Kaliforniában nőtt fel, a magas és atlétikus felépítésű fiú sportösztöndíjjal került egyetemre. A híres filmsztár, Tom Mix meccsjegyekért cserébe nyaranta kellékesi állást szerzett neki a Fox filmstúdiónál, itt barátkozott össze John Ford rendezővel. Amikor egy sérülés miatt sport- és egyetemi pályafutása is véget ért, Ford kisebb szerepeket osztott rá filmjeiben, majd 1930-ban beajánlotta A nagy ösvény főszerepére.

Bár az első hangos western-eposz megbukott, rá felfigyeltek - a rendező Raoul Walshtól megkapta a John Wayne művésznevet, heti fizetését pedig 105 dollárra emelték. A következő szűk évtizedben közel hetven másodosztályú westernben és kalandfilmben szerepelt, míg végre az 1939-ben Ford által rendezett Hatos fogat revolverhőse az igazi filmsztárok sorába emelte. Karrierje során 250 filmet forgatott, kiváltságos helyzetére jellemző, hogy rekorderként ezek közül 140-ben övé volt a főszerep.

A negyvenes években rádiósorozatban szerepelt, Marlene Dietrich partnere volt a Fosztogatókban (1942), majd John Forddal leforgatta híres western-trilógiáját. Az Apacserőd, az Aki sárga masnit viselt és Rio Grande mind a műfaj klasszikusa, többek szerint utóbbiban nyújtotta élete legjobb alakítását Kirby York ezredesként, aki a haza szolgálatát még családjánál is fontosabbnak tartja.

Az Iwo Jima fövenye című II. világháborús dráma Stryker őrmesteréért 1949-ben Oscar-díjra jelölték, szintén háborús témájú A leghosszabb nap, amely szinte dokumentarista módon állított emléket a normandiai partraszállásnak. A csendes férfi című romantikus alkotást barátja, a szintén ír származású John Ford rendezte, az ír témájú film az óhaza iránti tiszteletadás. Igazi terepe azért a western maradt (közel százat forgatott), Az üldözőkben kishúgát kereste magányos harcosként, elszánt seriffként harcolt a Rio Bravóban és egyik szereplője volt a parádés szereposztású, monumentális A vadnyugat hőskora című eposznak.

1960-ban az Alamo producere, rendezője és főszereplője volt, az amerikai mitológia kulcseseményét feldolgozó filmet Oscar-díjra is jelölték. Még egyszer ült a rendezői székben: az 1968-as, a vietnami háborút feldolgozó Zöldsapkások heves vitát váltott ki propagandisztikus hangvétele miatt. Pályafutása csúcsát A félszemű seriff (1970) jelentette, alakításáért hazavihette az Oscar-díjat. Utoljára közel a hetvenhez 1976-ban A mesterlövész című westernben volt látható rákos, idős cowboyként, aki természetesen megleckézteti az összes gonoszt. Ekkor már az életben is nagy beteg volt, 1979. június 11-én halt meg Los Angelesben tüdő- és gyomorrák következtében. Három házasságából (mindig spanyol ajkú felséget választott) hét gyermeke született, akik közül kettő szintén színész lett.

Wayne soha nem titkolta markánsan konzervatív nézeteit: 1944-ben egyik alapítója, később elnöke lett egy jobboldali nézeteket való filmes szövetségnek. A hollywoodi jobboldal prominens képviselőjeként nyíltan támogatta a konzervatív politikusokat, egy néhány éve kiadott brit könyv szerint Sztálin annyira haragudott rá, hogy az ötvenes években meg akarta gyilkoltatni (a parancsot visszavonató Hruscsov ezt személyesen közölte a filmsztárral), egyszer a filmgyár területén akadályoztak meg egy ellene készülő merényletet. Ahogy az amerikai kommunisták is nyíltan harcot folytattak ellene, mert a McCarthy-féle boszorkányüldözés idején propagandisztikus filmeket forgatott, s kevéssé kollegiális módon többeket feketelistára tétetett. Teljes mellszélességgel kiállt a vietnami háború mellett, de a politikai szerepvállalást elutasította.

A hórihorgas (194 cm magas), lassú beszédű és mély hangú Wayne, aki kalapját szúrós szemébe húzva maradt meg a nézők emlékezetében, életében és halála után is több volt, mint egyszerű filmsztár. Az "igazi amerikai hősként" az amerikai értékeket testesítette meg, aki a filmvásznon és a való életben is erős, határozott, de lovagias és gáncstalan - egyik filmjéből kihúzatta a jelenetet, amelyben valakit hátba kellett volna lőnie. Megkapta a legmagasabb polgári kitüntetést, a Kongresszusi Aranyérmet.

Szinte egybenőtt vele Iwo Jima - a hírességek utcáján lábnyomát a szigetről hozott homokból készült cementtel öntötték ki, s az Amerikába látogató Hirihito császár is találkozni akart azzal az emberrel, aki úgymond legyőzte hazáját. Életnagyságnál nagyobb alakjáról neveztek el konzervnyitót (mert "mindenre képes"), WC-papírt (mert "erős, kemény és nem ragad rá") és repülőteret. 100. születésnapja alkalmából szülővárosában múzeumot avatnak, s két hollywoodi stúdió összefogásával hat DVD-lemezen 48 filmje jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reinhardt #1
    div-x-ben? 6 lemezen 48 film???