Gyurkity Péter

Vista-kompatibilitás miatt csúszik a Mac Leopard

Tajvani források szerint az Apple új operációs rendszerének megjelenése áprilisról októberre csúszhat, mivel a cég a nagyobb népszerűség érdekében biztosítani akarja a Vistával való teljes kompatibilitást.

A DigiTimes tajvani forrásokra hivatkozva számolt be a várható csúszásról, amely éppen féléves halasztást jelent az eredetileg közölt időponthoz képest. Az indok némileg meglepő: az Apple szeretne gondoskodni a Vistával való teljeskörű kompatibilitásról, ezért a Bootcamp szoftvert frissítenék, és ennek elkészülte után dobnák csak piacra a sokak által várt Leopard operációs rendszert.



A Bootcamp jelenlegi változata a Windows XP telepítését hivatott lehetővé tenni az eredetileg a Mac OS X operációs rendszerrel szállított Macintosh konfigurációkon. Ez azután vált érdekes lehetőséggé, hogy az Apple szövetkezett az Intellel és annak chipjeire cserélte le a PowerPC G4 és G5 processzorokat. Ez természetesen rögtön megcsillantotta a kompatibilitás növekvő esélyeit, hiszen hardveres téren immár minimális különbség van a hagyományos PC és a kissé különcnek tartott Apple Macintosh gépei között. A cég maga is komoly reményeket fűz a közeledéshez és arra építenek, hogy az egyidejű használattal a PC-felhasználók egy komoly hányadát át tudják csábítani.

A Leopard két évvel a Tiger megjelenése után hivatott új lendületet hozni a Mac OS X vonalba 10.5-ös verziószámmal. A Tigrist utódjának újdonságait már tavaly augusztusban, a Mac Pro ismertetésével egy időben bemutatták a nagyközönségnek. Példaként említhető itt az adatmentő és -visszanyerő alkalmazás, a megújuló levelező, azonnali üzenetküldő kereső szoftverek (Mail, iChat, SpotLight), amivel kapcsolatban Steve Jobs nem mulasztotta el megjegyezni, hogy míg a Microsoft az OS X pár éve megjelent verzióját igyekszik lemásolni, addig ők előreugranak a Leopárddal. A céget azonban már akkor kritizálták a tavaszi megjelenés miatt, sokan úgy vélték, hogy még 2006-ban kellett volna lépniük.

Többen kétségbe vonják ugyanakkor, hogy pusztán a Vista miatt csúszna 5-6 hónapot a Leopard. Mivel az Apple erről eddig semmit nem közölt, várnunk kell a hivatalos indoklásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #26
    Abszoult nem meglepő, hogy egy adott szoftvert OS-hez igazítanak. Lásd vista aero felületet-re írt szoftokat harmarosan. Az OS feladata a hw erőforrások kezelése, feladat ütemezés stb... Nem az, hogy egy bizonyos programot jól futtasson. Nehogy már a farok csóválja a kutyát :)
  • asysoft #25
    SG-n nem szokták törölni a cikkeket ilyen miatt, inkább jön egy másik hír, melynek címe "Mégsem csúszik a Leopard". Ennek annyi előnye van, hogy könnyebb elérni a hozzá tartozó témát:)
  • zzebi #24
    Meg mindig elerheto a cikk?
    Eleg erdekes, mivel azota mar cafoltak ezt a pletykat. Az Apple tovabbra is TAVASSZAL tervezi kiadni a Leopard-ot.
  • asysoft #23
    Úgy tudom pont a CS3 lesz az, ami kihasználva az új OSX egyik javítását gyorsabban fut majd, mint elődjén.
  • Wittao #22
    De ha egy bizonyos oprendszerhez optimalizálják, az már nem érdekes ????? :) :) :) Jó hozzáállás...
  • Wittao #21
    Szerintem nagyobb a valószínűsége egy épkézláb hírnek, ha az adja ki, akiről szól... Tudtommal Cupertino-ban van a központ. Az pedig messze van Tajvantól...

    JAh, és érdekes módon az Apple cáfolta ezt a hírt, szóval NO COMMENT :)
  • Yv@n #20
    Apple-nál 1bizonyos szoftverhez optimalizálják az OS-t? Érdekes :)
  • BStage #19
    "Most jön ki az Adobe CS3, inkább arra optimalizálnak még a srácok szerintem. "

    oprendszert optimalizálni felhasználói programra? jóvicc...
  • beef #18
    Mert ugye Tajvanon csak alulinformált semmihez sem értő emberek vannak? ;)
  • Wittao #17
    "Tajvani források szerint" ... azt hiszem ennyit elég is elolvasni a cikkből, és már lehet következtetni a hírértékre :)
    Szerintem egyébként a VISTA lenne az utolsó, ami miatt az OSX 10.5-öt csúsztatnák... (meg mi lehet az a Vistás dolog, ami miatt fél évet kell csúsznia az oprendszernek)
    Most jön ki az Adobe CS3, inkább arra optimalizálnak még a srácok szerintem.