Berta Sándor

Tilosak az online házkutatások

Úgy tűnik, komoly akadály gördült a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elképzelése elé, miszerint a jövőben elegendő lesz csupán egy kémprogramot telepíteni egy súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy számítógépére és elég lesz kivárni, amíg az adatok letöltődnek onnan.

Amennyiben egy német rendőr vagy titkosszolgálati szakember tudni akarta, hogy mit rejt egy állítólagos terrorista vagy bűnöző számítógépének merevlemeze, eddig kénytelen volt lefoglalni az adott PC-t vagy lemásolni a rajta tárolt fájlokat - általában a gyanúsított jelenlétében. Nemrég viszont felmerült a stílusosan csak online házkutatásnak nevezett ötlet, ami feleslegessé tette volna az egész hercehurcát. Egy német szövetségi bíró ítélete szerint azonban a jövőben is tilos lesz a kémprogramok igénybe vételével zajló internetes házkutatás Németországban. Mint ismeretes, az elgondolás nemrég először Svájcban, majd a szomszédos Németországban merült fel.

Ulrich Hebenstreit, a német legfelsőbb bíróság bírája ugyanis minapi ítéletében kimondta: az online házkutatások továbbra is illegálisak. Az indoklás szerint az ilyen cselekmények súlyos beavatkozást jelentenek az emberek magánéletébe, információs önrendelkezési jogukba, ráadásul ezekre az akciókra titokban, mindenfajta érvényes bírói engedély nélkül kerül sor, éppen ezért nélkülöznek minden törvényes hátteret.

A rendőrség és a titkosszolgálat előszeretettel hivatkoztak eddig az internetes házkutatásoknál a büntetőeljárási szabályzat 100 a. paragrafusára, az azonban Hebenstreit szerint csak az e-mail kommunikációt szabályozza és nem teszi lehetővé a hasonló akciók végrehajtását. Szintén nem hatályosak a szabályzat házkutatásokra érvényes 102. paragrafusának rendelkezései sem. A házkutatásoknak ugyanis vagy a tulajdonos jelenlétében, vagy ha nincs jelen, akkor két tanú felkérésével kell megtörténniük.

A bírói ítélet hatása azonnal érezhető volt. "A szövetségi belügyminisztérium azonnali hatállyal leállította a BKA minden online házkutatási akcióját" - jelentette be Wolfgang Schauble német belügyminiszter szóvivője. Berlinben ugyanakkor azt remélik, hogy a német legfelsőbb bíróság szenátusa az állami fellebbezés után megváltoztatja az ítéletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fanatick #10
    Azért őrület, hogy mik vannak!! Ez már az Orwell féle 1984..
    Ezt teljesen titokban telepítenék a gépemre? Hogyan? És ha nem windozer vagyok? :-)
    De azért miért gondolják, hogy ezek a "terroristák" hülyék?
    Csak nem olyan felkészületlenek ezek, hogy ne figyelnének a kémprogramokra. Elég, ha egy Linux LiveCD-t használ, arra nem telepítenek semmit!
    A "terrorista üzeneteket" egyébként meg hülye, ha otthonról küldi, elmegy egy netcaféba, vagy a szomszéd (vagy más) wifi-jét használja stb..
    Ejnye-bejnye, mennyire le vannak maradva ezek a rendőrök.. :-)

  • Neerpelt #9
    Legalább a német kormány észnél van, és humánus; ő még nem vadászik az emberekre a hatalma erősítése érdekében, nem úgy mint az USA.
    Örülök, hogy ezesetben nem a titkosszolgálat vezette orránál fogva az államot. Fordítva szokottt lenni, pedig nem így kéne.
    Ja, és akik lefújjolják azokat, akik kiírják az 1984-et, azok rózsaszínben látják a világot, és ha megkérdezzük tőlük, hogy védik-e a személyiségi jogaikat, akkor azt kérdik: "Az meg mi?"

    Ilyen világban élünk :(
  • Cactus #8
    Tényleg akkora vicc az egész, hiszen akinek van félnivalója az általában elővigyázatos és nem lesz hatásos nála az ilyen "trükk". Aztán persze hogy gyk. azok szívnak, akiknek semmi közük nincs az egészhez. És tényleg felveti a kérdést a dolog, ha már a gépedben vannak, akkor mi akadályozza meg őket abban, hogy teleírják olyannal, amihez aztán tényleg semmi közöd....
  • strogg #7
    Arról nem is beszélve, hogy nem fognak kérni engedélyt. MEgfilozofálják, hogy terrorista vagy, aztán kalap-kabát.
  • strogg #6
    Hehehehe. Ezen jót vigyorgok. Ugyanis nem kell online házkutatás. Nem lehet, hogy elég lenne az m$-t adatszolgáltatásra kötelezni? Nem vagyok képben, hogy mi a gép-m$ közöii kommunikáció tartalma, de gyanítom, hogy ezt az m$-en kívül csak a titkosszolgálatok tudják. (összeesküvés elmélet rlz :))
  • kvp #5
    "ja akkor ha felmerül a gyanu akkor már házkutatás is lehet?"

    Nem, alapvetoen ez preventiv tevekenyseg. Mindenkit atvizsgalnak, hatha van kozte olyan ember aki elkovetett valakit. Aki tenyleg bunos az tobbnyire nem annyira bolond hogy a leirt modszer mukodjon nala. Viszont a technologia emberek bemartasara tenyleg jo. (elvegre ha olvasni tudjak akkor akar irhatnak is tavolrol valami terhelot a gepre)
  • atlagember #4
    Ha tehát meg akarok szabadulni a konkurenciától, akkor feljelentem, így elviszik az összes számítógépét és nem tud majd dolgozni, hehe.
  • sathinel #3
    ja akkor ha felmerül a gyanu akkor már házkutatás is lehet? mert ez kb ilyen. Valaki betelefonál aki "jót" akar neked és máris megy a rendőrség mindent átkutatni) Érdekes demokatikus felfogás. És még azt mondjuk hogy itthon vannak csak marhák:D
  • Lacc #2
    Várd ki a végét.
  • szombi #1
    na azér!