SG.hu

Rekorddal indított a Szabadság, szerelem

Abszolút rekorddal indult útjára a Szabadság, szerelem: egy nap alatt 29.525 néző váltott jegyet Goda Krisztina és Andy Vajna alkotására.

Magyar filmet még soha nem néztek meg ilyen sokan a vetítése első napján. (Az eddigi rekordtartó, az Üvegtigris 2. volt 20.000 nézővel, előtte a Magyar vándoré, azelőtt A miniszter félrelépé volt a trófea.)

A Szabadság, szerelem című filmet október 23-án, a forradalom ötvenedik évfordulóján, rendhagyó módon hétfőn, kezdték játszani a magyar mozik. A látogatottsági adatok szerint ez nem zavarta meg a nézőket. A várakozás hatalmas volt, az évfordulós premier napján a budapesti események sem riasztották el a nézőket: tömegek zarándokoltak a mozikba, ahol a film vetítésének a végén nagyon sok helyen hosszú tapssal köszöntötték a filmet.

A teljes – nemzetközi – mozis mezőnyben is a Szabadság, szerelem büszkélkedhet az idei legjobb bemutató-eredménnyel. Andy Vajna producer és Goda Krisztina rendező filmje ebben a kategóriában is a dobogó első helyére került, a második helyre utasítva ezzel az eddigi legsikeresebbet, A Karib-tenger kalózai 2. részét.

A Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly főszereplésével készült film sajtóvisszhangja azt jelezte: a kritikusok nagy szeretettel fogadják az 1956-os történetet, most bebizonyosodott, a nézők is egyetértenek velük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MANy #10
    Nekem nagyon tetszett a film, csak a vége el volt kapkodva.
  • Loverman #9
    De hülyék vagytok mind, pedig nagyon jó film. de hát aki nem érzi magát magyarnak, ne nézze:)
  • AljasGetto #8

    Én is így vagyok vele...
    Ha nem szerepelne benne, akkor tutira megnézném, de Vajnané asszonyság annyira hiteltelen, hogy inkább kihagyom.
    De ez persze teljesen az én SZUBJEKTíV előitéletem, viszont az első nap látogatottságának sincs semmi köze ahhoz, hogy mennyire jó a film, ez csupán a filmmel szembeni várakozás mértékét tükrözi.

    Mindenesetre azért várom a film kritikáját!!!
  • Komolytalan #7
    Persze, cirkuszt, kenyeret... Ebből már kinőttünk pár 1000 éve:-P
  • MrPrise #6
    Hát még mennyi lett volna a nézőszám ha a tüntetők is inkább moziba mentek volna...
  • vg #5
    Andy Vajna már csak nálunk tud filmeket készíteni, mert Hollywoodban már leírták a sok buktája miatt. Amúgy a film olyan mint az összes magyar film, GAGYI!
  • akyyy #4
    Sztem kb sorstalanság sintű, de lehet jobb...
    mindenesetre én meg szeretném nézni!:) és kíváncsi vok a nemzetközi visszhangra
  • Derapo #3
    Mennyémán ez azé nem rossz kezdés.Jó ez a film amúgy? Látta már valaki?
  • gyuri12 #2
    miért ne?
  • Krinyo #1
    Csak Dobó Kata ne szerepelne benne