SG.hu·

Egy éve tud a Sony a hibás akkumulátorokról

Japán lapértesülés szerint a gyártó a Dell révén már tavaly tudomást szerzett az első öngyulladásos esetről, de elmulasztotta megvizsgálni az egyéb partnereknek leszállított példányokat, ezért szükséges a globális visszahívási akció.

A Yomiuri Shimbun ma számolt be egy érdekes részletről, amely szerint a Sony már decemberben értesült a hibás akkumulátorok miatt bekövetkezett balesetről. A Dell cég ugyanis novemberben szembesült először a problémával, és rögtön tájékoztatta a japán gyártót, amely meg is kezdte a vizsgálatot. Ennek során azonban elmulasztották bevonni a többi vállalatnak leszállított sorozatokat.

A lap szerint a vizsgálat már akkor megállapította, hogy a szóban forgó akkumulátoroknál túlmelegedés állhat elő, ezt pedig a gyártási folyamat során nem megfelelő helyre kerülő, egyéb komponenseket beszennyező fémrészecskék okozzák. A Sony megtette a szükségesnek ítélt lépéseket a probléma elhárítása érdekében, azonban egyedül a Dellnek leszállított példányokat vizsgálták meg, mondván, hogy a többi gyártó nem jelzett hasonló gondokat. Mint később kiderült, ez óriási hiba volt, hiszen a Dellhez a nyáron még öt gyártó sorakozott fel, hasonló visszahívási akciókat kezdeményezve.


Pedig ekkor még aránylag elviselhető példányszámról volt szó, a Sony a Dell 36 modelljében cserélte ki az akkumulátort, a lépés összesen 35 ezer darab laptopot érintett. Hibaként említik, hogy elmulasztották megvizsgálni a gyártó által felhasznált hardvert, és nem számítottak arra, hogy egyéb gyártók is hasonló helyzetbe kerülhetnek. Ráadásul a Dell akkor még mélyen hallgatott az akkumulátorok származási helyéről, vállalati titokként kezelve, hogy a Sony a ludas az ügyben.

Az a Sony, amely most globális visszahívásokra készül, mivel összesen mintegy 7 millió akkumulátor lehet érintett a problémában. Helyzetét ugyanakkor továbbra is stabilnak ítélik meg, mindennek ellenére továbbra is az egyik legfontosabb beszállító maradhat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mardel2006. 10. 03.. 18:33||#6
Ez az adat 5 mpen belül megsemmisül. Mission Impossible szindróma a sony aksival szerelt laptopoknál. <#vigyor3>
© Mynet2006. 10. 03.. 15:11||#5
Még jó hogy HP-m van 😊
© dez2006. 10. 03.. 14:55||#4
Valaki korábban számolgatta, ez mekkora kiesés. Csakhogy valószínû nem megy a kukába az összes akksi, hanem bevizsgálásra kerül. Nem mind rossz, csak egyes darabok.
© cateran2006. 10. 03.. 13:20||#3
Mi van a Sony laptopokkal? Azok kozul nem ment ki hibas szeria?
© A12748152006. 10. 03.. 11:06||#2
Hûha a Sony másolásvédelmi rootkitje után megjött a Sony-féle másolásvédelmi akkumulátor. <#vigyor3>

Mit tettek abba az akúba, talán a Csernobili atomerõmû 4-es blokkjának a kicsinyített mását?
Vagy ez már egy kisérleti radioaktív-hõellem volt, Kûrium 242-vel? <#vigyor2>
© bertino2006. 10. 03.. 09:40||#1
abszolút felelõtlenség, ha igaz, amit a cikkben írnak