Kiadó: Eidos
Fejlesztő: Volatile Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium III 800 MHz, 256 MB RAM, 4 Gbyte szabad hely, 32 Mbyte-os T&L-t támogató videokártyavideokártya
Ajánlott: 1,7 GHz-es Intel Pentium IV, 512 MB RAM, Nvidia 6600+
Hasonló játékok: Max Payne, Hitman
Kategória: akció kaland

Mr. White, Mr. Orange, Mr. Blond, Mr. Pink, Mr. Blue, Mr. Brown. Egy ékszerbolt, egy tökéletes bűntény és a zsaruk, akik megzavarják a tökéletességet. Tarantino első - és sokak szerint legzseniálisabb - nagyfilmje 14 év után átvándorol a filmvászonról a számítógépek monitorjaira. Játéknagyágyúnak kevés, nosztalgiának és egy átélhető jó sztorinak viszont utolérhetetlen.

Kicsit meglepődtem, mikor az őszi repertoárban megpillantottam Quentin Tarantino 1992-es filmjének a címét. Elsőként csak névazonosságra gondoltam, majd hamar tudatosult bennem, hogy ez bizony egy kőkemény adaptáció. Mielőtt nekikezdtem a tesztelésnek, gyorsan leporoltam magát a filmet is és újraizgultam minden jelenetet, hogy ne érjen meglepetés, ha történetkövető a játék és ismerjem az előzményeket, ha esetleg folytatás lenne.


A valóság inkább az első verzió, tehát az események főként a film jeleneteit követik, bár inkább a kimaradt jelenetekre, a kevésbé hosszúra nyújtott tűzharcokra fókuszálva. A készítők nem csináltak kalandjátékot, az átvezető animációk viszik előre a történetet, amik gyakorlatilag a film jeleneteit elevenítik fel, csatolva egyik küldetést a másikhoz.

Aki nem ismerné a történetet, annak röviden: Joe Cabot, nem igazán tisztességes kispolgári személy, kiterveli a tökéletes bűntényt, ami konkrétan egy ékszerbolt kirablása. Kiválogatja a tökéletes bűnözőket is, akik egyébként nem ismerik egymást, sőt nem is tudják egymás neveit, mind a hatan egy-egy színt kapnak. A bonyodalom ott kezdődik, mikor a rablás közben valaki bekapcsolja a riasztót, majd azonnal rendőrök lepik el a környéket. Tiszta sor, vártak rájuk. A csapat tagjai menekülni kezdenek önállóan, de csak öten élik túl és Mr. Narancs is életveszélyes sebet kap.


A mi feladatunk szerencsére nem egy szereplő megformálására korlátozódik, hanem pályánként változó, hogy kivel mészárolhatunk halomra rendőröket és ártatlanokat. Túl sok IQ-ra nem lesz szükség a játék során, mert szinte minden esetben egyértelmű, hogy merre kell menni, nem is jellemző az, hogy egyáltalán lehet a főbb irányok közül válogatni. Esetleg mellékes szobákat, átjárókat, utcákat találunk, ahol begyűjthetjük a bonusz ujjlenyomatokat, elsősegélycsomagot, vagy valamilyen fegyvert.

Ha valaki mégsem lelné a kivezető utat, akkor egyszerűen menjen mindig arra, ahonnan a rendőrök özönlenek. Lehet választani többféle mentalitást az öldökléshez, bár egy idő után elborul az ember agya és egyre kevesebbet gondolkodik, inkább őrült módjára rohan előre és puffogtatja fegyverét. A játék viszont lehetőséget ad a Doom stíluson kívül sokkal élőbb szituációk kidolgozására is. Az első hasznos mozdulat a fedezékbe húzódás, amit igen gyakran fogunk használni. Ilyenkor ugyan megbújunk egy tereptárgy mögött, ahová feltehetőleg nem tud az ellenfél belőni, de továbbra is előre nézünk és a célkereszttel pásztázhatjuk a terepet, a tűzgombot lenyomva pedig előugrunk néhány lövés erejéig. A mozgásgombokkal kint is maradhatunk, ami a lövések pontosságát javítja, de ilyenkor már mi is potenciális célpontnak számítunk. A következő trükk a célzott lövés, ami kicsit be is szűkíti látókörünket, cserébe nagy távolságra is elég pontosak leszünk.

Ezt nagy csihi-puhi közben nem érdemes használni, ugyanis ilyenkor csaknem mozdulatlanok vagyunk, azaz igazi világító céltáblaként funkcionál karakterünk. Ki sem maradhatott volna a lassított idő effektus, aminek eléréséhez adrenalint kell gyűjtenünk élő testek ólomdúsításával. Amint egyszerre többen ugranak nekünk a kelleténél, el is süthetjük a képességet, hősünk vagánykodik kicsit, majd szépen sorban 2-3 golyót kiosztva mindenkinek, egyesével végignézhetjük az eredményt. Ilyenkor hajszálpontosan célzunk, de nem feltétlenül okozunk halálos sebet, szóval érdemes vagy fejre lőni vagy biztonsági 3 golyót mindenkinek.


Izgalmas húzás a túszejtés lehetősége és a megfélemlítés. Fegyvertelen civilek, amennyiben menekülnek előlünk, érdemes rájuk förmedni, ők azon nyomban megállnak, le is lehet térdeltetni őket, de sokkal májerebb, ha magunkhoz öleljük és a halálával fenyegetőzünk. Elméletileg ilyenkor a rend őrei is kétszer meggondolják, hogy mit csináljanak, de előfordult olyan is, hogy egy vegyes mészárlás közben elkaptam egy túszt, de a zsaruk gond nélkül agyonlőtték őt is, engem is megpróbáltak, igaz megúsztam pár karcolással. Ha viszont végig csak gyilkolászunk nemes egyszerűséggel, akkor épp a játékélmény sarokpontjaitól szabadítjuk meg magunkat.

Végre megvan a lehetőség, hogy ne egy terminátor szerepbe legyünk belekényszerítve, hanem hangulatot is vigyünk a dologba. Mennyivel másabb egy necces helyzetből egy tússzal a karjainkban kioldalogni, majd a túszt tussal leütni és meglépni amíg lehet. Vagy egy ártatlan járókelőt letérdeltetni és hátulról tarkón lőni. Ezek igazi gengszterfilmes, tarantinós jelenetek, ezért az egyért érdemes végigcsinálni.


Nem szóltam még az autós jelenetekről. Nem intágraltak egy igazi autószimulátort, de még a GTA fikcionális fizikájához képest is elég érdekesen mozognak az autók. Bárcsak az én autómban lennének ilyen fékek, meg ilyen kanyarokra képes futómű. Nem sok autós pálya van és nem is szálhatunk be csak úgy kocsikba, de azon a néhányon is ugyanaz a feladat, menekülni, esetleg versenyezni. A térkép egyértelmű, korlátozottak itt is a lehetőségeink, nem sok kereszteződés van, forgalom viszont annál inkább. Nagyon szépeket lehet csattanni a szembejövőkkel, a gyalokosok pedig olyan nemes egyszerűséggel tűnnek el a motorház alatt, mint a Carmageddonban.

Mivel az útvonalak adottak, a karakter adott, a feladat IQ negatív, ezért kellett valami extrát csempészni a játékba. Stílusunktól függően a játék minden pálya végén értékeli a szakmai és szellemi képességeinket, s ez alapján csoportokba sorol, amiknek az egyik vége a pszichopata, a másik a profi bűnöző, míg középen a jótanuló kiscserkész bandatag szerű kategória. Vezetés közben minél szebb és trükkösebb manővert hajtunk végre, annál profibbnak tűnünk, míg a nagysebességgel történő csattanás inkább a pszichopatára jellemző. Gyalogszerrel főleg a túszejtési, ártatlanélet-kioltási szokásaink befolyásolnak, az eltelt idő, illetve a hátrahagyott élő emberek száma. Ezek alapján a történet végén három befejezés közül éljük át valamelyiket, újrajátszani ezekért viszont nem érdemes. Grafika: Alapjában véve nem mondanám róla, hogy csúnya, a kötelező effektelést is elvégezték mindenhol, de a motor elavult, a textúrák legtöbbje silány minőségű, sőt unalmasak. A területek alig különböznek egymástól, minden szögletes és statikus. Pár évvel ezelőtt elment volna, sőt ha a filmmel egyidőben adják ki, akkor még UFO-technológiának minősült volna. Ugyanakkor senki nem mondta, hogy a grafikája miatt szeretjük majd meg, de az biztos: minden Tarantino rajongó imádni fogja.

Kezelőfelület: A túl sok képességhez sajnos túl sok billentyű is társult, sőt kombinációkat is kell jegyeznünk. Igaz, hogy az esetek nagy többségében a képernyő bal sarkában szerepel, hogy milyen lehetőségeink vannak cselekvésre, de az akció hevében nem mindig figyelemfelkeltő. A 4-5. pálya környékén már teljesen rutinosan ment, de gyakran elfelejtettem, hogy rendelkezésre áll mondjuk olyan képesség, mint a megfélemlítés. A menü sem valami nagy durranás, egyértelműen konzol hatású, nem sok mindent lehet állítani, viszont a megvalósítás és a dizájn nagyon találó lett.

Játékmenet: Tizenegynéhány pálya, mindegyik kb. fél óra alatt végigvihető, tehát a rohanósabb típus egy napon belül kivégzi kétszer. A történet persze magával ragadó, de nem minden esetben éreztem úgy, ohgy sikerült átültetni a monitorra is. Újrajátszáshoz nem valószínű, hogy sok embernek kedve lenne, túl egysíkúak a pályák, nincs hosszas kihívás, már az első végigvitel sem biztos mindenki számára. A filmből kölcsönvett jelenetek bevágása viszont nagyon jó ötlet, ha valaki a hangulatra megy és tényleg bűnöző fejjel gondolkodik, akkor még egész jól is érezheti magát.

Hangok és Zene: A filmzene mindig hódit. Itt viszont többszörösen robban vissza az eredeti soundtrack minden üteme. Akik látták a filmet és ismerik a zenéjét, tudhatják miről beszélek. Kicsit táncolni kezd a lába mindenkinek ezekre a zenékre. A hangok átlagosak, mármint az effektek. Beszédfronton szintén jó a helyzet, sőt Michael Madsen (Mr. White) személyesen asszisztál a teljességhez.

Összegzés: A hangulat ötös, a film ugyan nem teljesen, de mégis emlékezetes szobrot állít a majd 15 éves történetnek. A technikai kivitelezés viszont messze nem ilyen fényes. A mozgások bénák, a textúrák gyengék, a sztori rövid. Sajnálom, hogy nem lett egy keményebb anyag a filmból, de majd talán pár év múlva egy Kill Bill adaptáció is elkészül ilyen formában. A grafikával elkéstek pár évet, nálam mindezek ellenére mégis egy pozitív élményként csapódott le, egy kört megéri vele futni.

A játék videója