Szekeres Viktor

Joey végre a magyar tévében

A Jóbarátok sikerszériája végetért, az örök nőcsábász viszont saját sorozattal lepi meg a magyar tévénézőket - ideje volt.

Két éve ért véget a Jóbarátok című sikersorozat Amerikában (és nálunk is), mely majd 10 évig volt meghatározó sorozata az amerikai televíziózásnak és folytonosan óriási versenyben volt a Vészhelyzettel és Helyszínelőkkel a legnézettebb sorozat címéért. A 10. év végén viszont a részenként 1 millió dollárt kereső színészek letették a lantot, elegük lett (már jó ideje megkapták a skatulyájukat) és elindultak szerencsét próbálni - a szerepajánlatokat halmozó Jennifer Aniston kivételével nem sok sikerrel.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Ross-t alakító David Schwimmer és a Monica-t alakító Courteney Cox azóta is várja a mozis ajánlatokat (utóbbi inkább vissza is tért a tévébe és saját sorozatot indított), a Phoebe-t megszemélyesítő Lisa Kudrow folytatta tévés pályafutását egy HBO-s szituációs komédiában, és hasonlóképpen nem mozizott Matthew Perry sem a Jóbarátok befejeztével - ő is éppen új sorozatban fog főszerepelni ősztől.

Az egyetlen igazi túlélő Matt LeBlanc volt, aki nemcsak tévés karrierjét tudta azon nyomban folytatni, hanem még a sokak által megismert és megszeretett karaktert, Joey-t is tovább játszhatta egy elég beszédes című sorozatban, a Joey-ban. A történet szerint a felbomló jó baráti társaságból Joey Los Angeles-be utazik, hogy ott próbáljon szerencsét, ott teljesíthesse ki filmes karrierjét és ott adja át magát a küszöbén toporgó világhírnévnek. Ezért beköltözik új lakásába, éppen nővére (Drea de Matteo a Maffiózókból) és annak fia (Paulo Costanzo) tőszomszédságába, megismerkedik a csinos "házmesterrel" (Andrea Anders) és mindenre elszánt ügynöke segítségével (Jennifer "Stiffler mamája" Cooldge) elkezdi a szerepeket és a nőket vadászni - természetesen a színpadon felvett jeleneteket megtekintő közönség hangos kacaja kíséretében.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Joey igazi sikertörténetnek indult Amerikában, hiszen mindenki a Jóbarátok-örökség letéteményesét, igazi várományosát látta a sorozatban. Bár a kezdetek kezdetén még viszonylag sokan nézték (a premiert 19 millióan - nyilván kíváncsiságból), de a sorozat nézettsége az első évad befejezésére, miután sokan kiábrándultak a szériából, alig 7,5 millióra apadt. Ennek ellenére a házigazda NBC csatorna még rendelt egy 2. évadot a Joey-ból, hátha sikerül felrázni és a nézőknek is élvezetesebbé tenni a szériát, de Amerika (azt az 5-6 millió nézőt kivéve) továbbra is nemet mondott a sorozatra, így kénytelen-kelletlen a 2. évad közepén be is zárt a bolt és jó pár részt már le sem adott a csatorna.

Szerencsére nálunk az 1. évad és a teljes 2. évad is képernyőkre kerülhet az HBO jóvoltából. A tavalyi 1. évados DVD-megjelenést követően az országos tévéken is mindenki megnézheti Joey kalandjainak első évadát és elmorfondírozhat azon, hogy a kommersz tévés humor vajon miért nem felelt meg az amerikai ízlésnek. Bár Magyarországon a tévében a Jóbarátok sem aratott sosem kirobbanó sikert (köszönhetően a napi vetítésnek többek között), a Joey ismét megpróbálkozik egy hosszú sorozattal, hiszen a TV2 minden hétköznap este 7 órakor fogja adni a sorozatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tom aHawk #52
    Nekem is tetszik a sorozat csak sajnos a Jó barátok színvonalát nem sikerült elérni. :(
    De azért így is egy nézhető pihentető (közepes) sorozatott hoztak össze.
    A legnagyobb fájdalmam a sorozattal kapcsolatban, hogy Joey poénjait (bénázásait) saját maga lövi le, amit a Jó barátokba általában Chandler szokott.

    A „bukás” meg szerintem érthető, hisz (valószínű) mindenki egy Friends „Light” kiadásra számított, de csak egy Joey „Light” lett belőle. (Mert sajnos Joey sem hozza azt az IQ harcos formáját amit a sorozatba megszokhatunk és sajnos az életvitele sem hasonlít a sorozatbelire)

    De azért ha valaki, egy könnyed (nem gondolkodtató) 25 perces pihenésre vágyik annak szerintem tökéletes választás.
  • Lac072 #51
  • izsook #50
    Szerintem jó a sorozat Én angolul néztem először és teccet magyarul is megéri megnézni, mert egy-két jelenetnél a szinkron miatt másképpen hozzák ki a poénokat.
  • amdrula #49
    Mindkettőre, de elsősorban a hangokra.

    Amúgy tuti nem tudok mondani olyan szinkront :D
  • craesh #48
    na mi a helyzet?
  • winnie #47
    egyszerűen csak szubjektív vélemény. valaki szerint elsőrangú, valaki szerint pocsék. (mondjuk azt nem tudjuk, hogy a fordításra vagy a hangokra gondolt-e)

    nyilván ő is tud mondani olyan szinkront, ami szerinte jó és a többség szerint gagyi.
  • Kelta #46
    azért ez egy kicsit tulzás..
    bár tény nem ez a legjobb magyar szinkron..
  • amdrula #45
    Láttam TV2-őn egy Joey részt, a szinkron szánalmas. (eredetiben megnéztem már a két évadot)
  • startmenu #44
    Az biztos hogy sokkal gyengébb a jóbarátoknál, de én függő vagyok, szóval minden részt megnéztem
  • winnie #43
    valakinek amerikai, valakinek a brazil és valakinek a német sorozatok. (marad kanada és ausztrália és ki is fújtak a sorozatgyártó nemzetek)