SG.hu·

Ismét képernyőn idehaza a 24

A világon szinte mindenhol kultikus imádatnak örvendő akciószéria, a 24 Kiefer Sutherland főszereplésével visszatér a magyar képernyőkre.

Sokak szerint a főszereplő, egyesek szerint a történet az oka a hatalmas rajongói sikernek, de még ennél is valószínűbb, hogy a teljesen egyedi formátum következtében tudhat ekkora rajongótábort maga mellett a 24. Az alapkoncepció szerint ugyanis az egyes részek mondhatni valós időben játszódnak, vagyis egy rész egy órát ölel fel (reklámszünetekkel együtt, tehát a részek időtartama 41-42 perc) és így egy teljes évad, mely 24 részből egy teljes napot mutat be a szereplők életéből. Természetesen a formátumnak köszönhetően egyéb újításokkal is rendelkezik a 24, többek között van, hogy olykor párhuzamosan több eseményt is láthatunk a képernyőn.


A főszerepben a szövetségi alkalmazásban lévő terrorelhárítás (CTU, Counter Terrorist Unit) egyik vezető ügynökét Jack Bauer-t, vagyis az őt alakító Kiefer Sutherland-et láthatjuk és a bonyolult, több szálon, párhuzamosan folyó cselekmények hatására az ő feje fölött csapnak össze a hullámok újra meg újra. Terroristák itt, terroristák ott, ráadásul a családja is veszélybe kerül - mindez körítve az amerikai elnöki előválasztással, ahol információk szerint az elnökjelölt életét is veszély fenyegeti. Bauer célja az, hogy minden problémát elsimítson, persze ez nem ilyen könnyű, pláne, hogy óráról-órára, sőt percről-percre folyamatosan érik az újabb és újabb meglepetések.

A széria az Egyesült Államokban már az 5. évadát élte meg (nézettsége pedig az egekben: még sosem voltak kíváncsiak a sorozatra annyian, mint a legutóbbi évadra), természetesen a 6. évad is elindul januárban és már egy jövő év nyarára időzített filmterv is megfogalmazódott a producerek és a FOX stúdió agytekervényeiben. Érdekes módon soha nem számított nagyon nézett sorozatnak a 24, de a rajongók olyannyira hűek voltak a sorozathoz, hogy DVD-n alig akadt olyan sorozat, mely jobb eladásokat produkált volna a 24-nél.


Sajnos többek között a nézők felkészületlenségének is köszönhetően idehaza elég hányattatott sorsú volt a sorozat, hiába csapott neki korrekt reklámkampányt (óriásplakátok) anno Magyar Televízió és került a sorozat az egyik legnézettebb sávba (hétfő, 21.00) a kezdeti sikerek után vészesen megcsappant a nézettség, így nem is került képernyőre a sorozat többi évada (bár egy ismétlés megértünk). Ezért is öröm az ürömben, hogy az Intercom rátette a kezét a DVD-forgalmazási jogokra és szép sorban megjelentette az idehaza nem vetített szezonokat is. Legutóbb, még nincs egy hónapja sem, hogy kijött a 4. évad DVD-n, viszonylag fogyasztóbarát áron és a forgalmazó az 5. évad megjelentetését is tervezi a későbbiekben.

Amióta lekerült a műsorról a sorozat, azóta zaklatják rajongók folyamatosan az MTV-t és azóta keringenek pletykák netszerte az esetleges szinkronos folytatásról. Nos, a Cool Tv az a csatorna, mely elébe ment a pletykáknak és mától kezdve hétfőn-kedd-szerda ütemben 23.15-ös kezdési időponttal (és másnapi ismétlésekkel) elkezdi ismételni az idehaza is hatalmas népszerűségnek örvendő akciósorozatot. A csatorna illetékesei azt nyilatkozták, hogy szó van az esetleges további évadok képernyőre tűzéséről is. Mint mondhatnánk? Reménykedjünk a legjobbakban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gettobuxa2006. 09. 10.. 19:18||#83
sztem is a 3. évad a legjobb az elsõben a szenátor családja kurvára nem érdekelt, a 2.ban meg kimmel történnek faszságok
© Fido4life2006. 08. 09.. 21:33||#82
Eddig ez az elsõ sorozat ami totál leköt, talán már túlságosan is.. Eddig az elsõ évad volt a kedvencem, de most úgy néz ki hogy a harmadik felváltja a helyét 😊
© winnie2006. 07. 05.. 22:46||#81
hehe, pedig hogy dícsérik sokan a 24 szinkronját. (mondjuk általában azok, akik elõször a tévében látták.)
© MagyaR2006. 07. 05.. 22:17||#80
Hát annak ellenére, hogy mindenki a 2. évadot dícséri, nekem az tetszett az összes közül a legkevésbé. Az eleje még jól indul de a vége az már olyan unalmas és erõltetett, ahogy palmer ott szenved, hogy már elaludtam rajta.

Szntem a 3. évad a best. Abba van egy akkora fordulat, hogy lefordultam a székrõl!

Amúgy én az elsõ évadot dvd-n néztem és már a 2. rész után elkezdett nagyon érdekelni.
Ez a szinkronhang... pfff
© React2006. 06. 29.. 20:50||#79
Na úgy nézem jövõhéten megnézem az elsõ évadot, aztán majd véleményezem, de kétlem ha ennyire embernek tetszik én más véleményem leszek 😊)
© zilahi2006. 06. 28.. 14:32||#78
Ez tényleg nagyon király sorozat. Nem láttam még csak a játékot nyomom.Most hogy megy a tévébe és láttam az elsõ 4 részt arra jöttem rá hogy kiveszem a tékábol mert nem birom ki jövõhét hétfõig. Teljesen levett a lábamról. Nagyon ott van.😊
© bippo2006. 06. 25.. 15:48||#77
Amugy Magyarországon a reprezentatív minta 1500 körül van, nem ezer. Számomra is hihetetlen, de azt mondják, ennyi ember valóban elég, hogy elég jó közelítéssel lefedhetõ legyenek az egész ország fogyasztói (és egyben tv-nézõi) magatartása, preferenciái.
Amúgy ezektõl az ebbõl felszorzott nézõszámoktól én is hülyét kapok, meg attól is, hogy ekkora jelentõséget tulajdonítanak neki. Ha másra nem is, az arányok érzékeltetésére talán jó.
© mrzed0012006. 06. 21.. 09:35||#76
Talán a 2. a legjobb széria, szóval ha az nem gyõz meg, akkor ez nem neked való
© Hoz_Hun2006. 06. 21.. 09:02||#75
Na meg lettem gyõzve. Akkor nekiállok a második szezonnak (kicsit felelevenítem az elsõt elõször persze). Az elsõ 24 nekem pont amita a "váltás" miatt nem tetszet, mert az elsõ fele az nagyon bejött, de a végefele lévõ csavarások...

Szóval azt mondjátok a 2 szezontól pedig egyre jobb?
© Cat2006. 06. 20.. 23:55||#74
mindegyik egy nap története, de a szériák közben kb. egy év telik el.