Szekeres Viktor
Maradj! - A Pillangóhatás rajongóinak
Tavaly a Pillangóhatás hamar kultstátuszba lépett a hazai mozipremier elmaradása ellenére. Idén a Maradj! próbál meg hasonló úton elindulni. Sikerült-e?
Sokféle ember jár moziba. Van, aki szórakozni akar, kikapcsolódni pár órára. Van, aki egy másik világba akar általa merülni, más bőrébe belebújni, borzongani, sírni, miegymás. És vannak, akik intellektuális kihívást keresnek - ez utóbbi alatt nem csak a szandállal-tarisznyával született bölcsészeket értem (bocs, sorstársaim), hanem azokat is, akik szeretik a fejtörőket. Akadnak olyan filmek, melyek lehet hogy nem annyira értékesek, de nagyon jól lehet agyalni nézésük alatt. Idetartoznak a klasszikus krimik (Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie) és idetartoznak azok a kirakósszerű filmek, melyek lényegét a nézők próbálják összeállítani a felkínált mozaikok alapján, hogy a film végére kudarcot vallva a homlokukra csapjanak, hogy "Hát persze."
A Maradj! ez utóbbi filmek közé tartozik. Kapunk egy furcsa felütést: zavart fiú bóklászik egy úton, háttérben tűzcsóva, valami baleset jelei. Ezután egy gyors színváltással máris egy pszichiátert követ a kamera, aki egyik kolleganője helyett ugrik be - és pont az előbb említett fiúval találja szembe magát, aki közli vele, hogy pár nap múlva öngyilkosságot fog elkövetni. A pszichiáter fejébe a dolog szöget üt és úgy dönt, hogy végére jár a dolognak, és ebben a körülötte egyre sokasodó furcsaságok sem akadályozzák meg.
Mark Foster rendező olyan Oscar-szezonra gyártott műveket tudhat eddig maga mögött, mint a Halle Berry-s Szörnyek keringője (Monster's Ball), vagy 2004. egyik legszebb filmje az Én, Pán Péter (Finding Neverland) Johnny Depp-pel. A direktor ezúttal kommerszebb vizekre evezett, és egy thrillert rendezett. Más kérdés, hogy ez volt az eddig legkevesebbet jövedelmező filmje - sajnos. Pedig ha egy filmben igazán felismerhető a rendező kézjegye, akkor az a Maradj! Látszik, hogy Foster teljesen beleszerelmesedett David Benioff (Az utolsó éjjel) forgatókönyvébe és telezsúfolta filmjét mindenféle virtuóz és olykor öncélú vágási és kamerakezelési megoldással, csak hogy néző még kevésbé tudja hova tenni a történéseket.
A kellő kavarhoz, illetve a kirakósjáték jelleghez természetesen jó színészekre is szükség van, szerencsére bennük sem szenvedünk hiányt. Ewan McGregor éppen megérdemelt pihenését tölti két nagyköltségvetésű film után (Sziget, Star Wars III. rész), Naomi Watts pedig talán éppen a King Kong megpróbáltatásaira készült fel a Maradj! segítségével - hozzák is azt a teljesítményt, amit elvár tőlük a tisztelt publikum.
A Maradj! tipikusan azok közé a filmek közé tartozik, melyek szép fokozatosan, néhol talán túl komótosan adagolják az arcunkba a feszültséget (és persze a kérdőjeleket), hogy miután telítődünk, hirtelen ránk borítsák az asztalt, hogy arra kényszerítsenek, hogy teljesen más nézőpontból is vizsgáljuk meg a történéseket. Apró, pici, olykor jelentéktelen részleteknek lesz jelentőségük a film végén és viszont - fontosnak tűnő dolgok jelentősége halványodik el, miközben a néző próbál agyalni azon, hogy most mennyi is kettő meg kettő.
A végére már csak az a kérdés maradt, hogy vajon jó film a Maradj! vagy csak egy mézesmadzagra fellógatott lufi, amellyel a rendező és a forgatókönyvíró megetette a népet? Szerintem jó film, ugyanis sikerült elérnie, hogy egy pillanatra sem lankad a néző figyelme és a megoldást így utólag visszagondolva remekül alátámasztja (ld. ikrek), tehát elérte célját és megalkotta 2005. egyik legellentmondóbb és legfelkavaróbb filmjét. Viszont az is biztos, hogy aki már a 15. percben azt mondja, hogy ő az ilyesmire nem fogékony, az gyorsan sétáljon át a multiplex egyik szomszédos termébe, ahol javában dúl a Mission Impossible 3 vagy a Jégkorszak 2 egyik aktuális vetítése. Azok sem rossz filmek, de pihentetőbbek.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Sokféle ember jár moziba. Van, aki szórakozni akar, kikapcsolódni pár órára. Van, aki egy másik világba akar általa merülni, más bőrébe belebújni, borzongani, sírni, miegymás. És vannak, akik intellektuális kihívást keresnek - ez utóbbi alatt nem csak a szandállal-tarisznyával született bölcsészeket értem (bocs, sorstársaim), hanem azokat is, akik szeretik a fejtörőket. Akadnak olyan filmek, melyek lehet hogy nem annyira értékesek, de nagyon jól lehet agyalni nézésük alatt. Idetartoznak a klasszikus krimik (Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie) és idetartoznak azok a kirakósszerű filmek, melyek lényegét a nézők próbálják összeállítani a felkínált mozaikok alapján, hogy a film végére kudarcot vallva a homlokukra csapjanak, hogy "Hát persze."
A Maradj! ez utóbbi filmek közé tartozik. Kapunk egy furcsa felütést: zavart fiú bóklászik egy úton, háttérben tűzcsóva, valami baleset jelei. Ezután egy gyors színváltással máris egy pszichiátert követ a kamera, aki egyik kolleganője helyett ugrik be - és pont az előbb említett fiúval találja szembe magát, aki közli vele, hogy pár nap múlva öngyilkosságot fog elkövetni. A pszichiáter fejébe a dolog szöget üt és úgy dönt, hogy végére jár a dolognak, és ebben a körülötte egyre sokasodó furcsaságok sem akadályozzák meg.
Mark Foster rendező olyan Oscar-szezonra gyártott műveket tudhat eddig maga mögött, mint a Halle Berry-s Szörnyek keringője (Monster's Ball), vagy 2004. egyik legszebb filmje az Én, Pán Péter (Finding Neverland) Johnny Depp-pel. A direktor ezúttal kommerszebb vizekre evezett, és egy thrillert rendezett. Más kérdés, hogy ez volt az eddig legkevesebbet jövedelmező filmje - sajnos. Pedig ha egy filmben igazán felismerhető a rendező kézjegye, akkor az a Maradj! Látszik, hogy Foster teljesen beleszerelmesedett David Benioff (Az utolsó éjjel) forgatókönyvébe és telezsúfolta filmjét mindenféle virtuóz és olykor öncélú vágási és kamerakezelési megoldással, csak hogy néző még kevésbé tudja hova tenni a történéseket.
A kellő kavarhoz, illetve a kirakósjáték jelleghez természetesen jó színészekre is szükség van, szerencsére bennük sem szenvedünk hiányt. Ewan McGregor éppen megérdemelt pihenését tölti két nagyköltségvetésű film után (Sziget, Star Wars III. rész), Naomi Watts pedig talán éppen a King Kong megpróbáltatásaira készült fel a Maradj! segítségével - hozzák is azt a teljesítményt, amit elvár tőlük a tisztelt publikum.
A Maradj! tipikusan azok közé a filmek közé tartozik, melyek szép fokozatosan, néhol talán túl komótosan adagolják az arcunkba a feszültséget (és persze a kérdőjeleket), hogy miután telítődünk, hirtelen ránk borítsák az asztalt, hogy arra kényszerítsenek, hogy teljesen más nézőpontból is vizsgáljuk meg a történéseket. Apró, pici, olykor jelentéktelen részleteknek lesz jelentőségük a film végén és viszont - fontosnak tűnő dolgok jelentősége halványodik el, miközben a néző próbál agyalni azon, hogy most mennyi is kettő meg kettő.
A végére már csak az a kérdés maradt, hogy vajon jó film a Maradj! vagy csak egy mézesmadzagra fellógatott lufi, amellyel a rendező és a forgatókönyvíró megetette a népet? Szerintem jó film, ugyanis sikerült elérnie, hogy egy pillanatra sem lankad a néző figyelme és a megoldást így utólag visszagondolva remekül alátámasztja (ld. ikrek), tehát elérte célját és megalkotta 2005. egyik legellentmondóbb és legfelkavaróbb filmjét. Viszont az is biztos, hogy aki már a 15. percben azt mondja, hogy ő az ilyesmire nem fogékony, az gyorsan sétáljon át a multiplex egyik szomszédos termébe, ahol javában dúl a Mission Impossible 3 vagy a Jégkorszak 2 egyik aktuális vetítése. Azok sem rossz filmek, de pihentetőbbek.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Maradj (Stay) színes amerikai thriller, 99 perc, 2006 Rendező: Marc Forster Forgatókönyvíró: David Benioff Operatőr: Roberto Schaefer Zene: sche & Spencer, Richard Werbowenko Producer: Eric Kopeloff, Tom Lassally Szereplők: Ewan McGregor (Sam Foster) Ryan Gosling (Henry Letham) Kate Burton (Mrs. Letham) Naomi Watts (Lila Culpepper) Elizabeth Reaser (Athena) Bob Hoskins (Dr. Leon Patterson) Janeane Garofalo (Dr. Beth Levy) B.D. Wong (Dr. Ren) Forgalmazza az InterCom |
