Szekeres Viktor
Sziriána - Olajról csak jót vagy semmit
Vannak filmek, amelyeket nem jó éjszaka nézni és vannak olyanok is, melyekhez kell bizonyos IQ. A Sziriánára mindkettő igaz. Csak saját felelősségre!
In medias res. Nem, nem az elitista sznob tört ki a kritikusból (jelentem, elbuktam) és nem, nem is különösebben félelmetes a Sziriána (bár a medencés jelenet minden horrornak előnyére válna), hogy az áldott félhomály mellett az ember azon mód a fajra másszon a hangeffektektől - inkább csak ténymegállapítás, ugyanis a Sziriána nem egy egyszerű film. A Sziriána egy politikai-üzleti dráma, persze kötelező krimi elemekkel, összeesküvéssel, Kulcsár Attilával. A téma pedig az olaj, ha szűken nézzük - egyébként pedig a politika és a kapitalizmus viszonya, a globalizáció, a megavállalataok összefonódásai.
Szóval az olaj. Vajon tud-e a témában még valaki is újat mutatni a lelkes bulvárhíradó nézőknek. Már hogyne. Vajon mindenki tudja, hogy tavaly az Exxon Mobil olajvállalat produkálta nominálisan minden idők legnagyobb profitját? A csekély 33,8 milliárd dolláros árbevételt már felfogni is nehéz, ehhez képest bakfitty a Shell teljesítménye, amely "csak" minden idők legnagyobb brit vállalati nyereségét produkálta a maga 22 milliárd dollárjával. (Hétezer milliárd forint - ez megegyezik a magyar állam éves adó- és járulékbevételeivel, kösz Népszabadság.)
Íme a mai lecke, nézzünk Sziriánát miről is szól a film. Van egy CIA-ügynök a Közel-Keleten, aki bűnözőkkel üzletel. Van egy Svájcban élő olajbróker, aki ifjú titánként keni-vágja a szakmát, csak épp hatalmas tragédia éri. Van egy amerikai vállalati jogászunk, akit az ország történetének egyik legnagyobb (olaj)vállalati fúziójának felülvizsgálatára kérnek fel. Van egy pakisztáni családapa és fia, akiket sok társukkal együtt elbocsátanak munkahelyükről. És végül van egy sejkünk, aki országát és érdekeltségeit kívánja gyarapítani, valamint kénytelen belefolyni a trónöröklés kérdéseibe.
Nem bonyolult, van pár főszálunk, van sok mellékszálunk és egy alig két órás játékidőnk. Stephen Gaghan rendező nem kezdő a témában, hiszen ő volt az, aki megírta a Traffic szanaszét ágazó majd összefutó történetét öt éve, és meg is kapta az Oscar-díjat a drogsztoriért. Most hasonlóan kemény fába vágta a fejszéjét, ráadásul a rendezés feladatát is magára vállalta. Ezt jól is tette, mert érezhetően magabiztos kézzel irányítja az eseményeket. A sajnálatos mindössze az, hogy jó politikai krimiként a film eredetileg jóval több, mint két órásra lett tervezve, de a negatív közönségreakciókat követően elkezdték erőteljesen megnyiszálni a Sziriánát. Teljesen kivágták Greta Scacchi szerepét, aki a George Clooney által alakított CIA-ügynök felesége lett volna. Ugyancsak totálisan eltüntették a filmből Michelle Monaghan-t, akinek nagyon fontos mellékszál-szereplés jutott volna. Ez utóbbi tényezők sajnálatosak és biztos, hogy a filmhossz csökkentése nem segítette elő a megértést.
Mert igazából ez kell a filmhez. Odafigyelés, nagyfokú koncentráció és éberség. Aki este, egy fárasztó munkanap után ül le mozizni, az inkább valami frissítő filmet nézzen, de ne ezt, mert garantált a fonalvesztést követő óhatatlan bealvás. Egyrészről nagyon sodró lendületű a film, másrészről meg nagyon vontatott, monoton. Ezt az ellentmondást sok párbeszéd, ide-oda repkedő keresztutalások és névhad gerjeszti. Itt nem ismételnek el semmit kétszer, nem rágják a szánkba az események következményeit, vígan ugrálnak a jelenetek helyszínek, sőt földrészek között - mintha csak az lett volna a célja a készítőknek, hogy versenyeztesse a nézőket, hogy ki meddig bírja cérnával.
Azért persze nem ilyen durva a helyzet (legkésőbb a végén összeáll a kép, mindenkinek meglesz a saját verziója a filmről és garantáltan zakatolni fog még egy ideig az agya), de tényleg nem matinétípusú alkotásról van szó. Szívesen írnék a kőkemény valóságábrázolásról, ha nem lenne elcsépelt a kifejezés, a színészi játékról is lehetne ejteni pár szót: George Clooney (ugye mellékszereplői-Oscart is kapott visszafogott alakításáért - megérdemelten), Matt Damon, Chris Cooper, William Hurt , Christopher Plummer, Amanda Peet szerepel a filmben - nem hiszem, hogy valaki is kilógna teljesítmény szempontjából, odateszik magukat. Arra meg csak Amerika fogja felkapni a fejét (és a vizet), hogy a Sziriána egyik olvasata bizony igen csak nagy tabut kezd el döngetni - a vége felé, a hajós jelenetre odakint sokan úgy reagáltak, hogy a film erősen amerikaellenes és az ellenséget támogatja.
Mindegy, nem szaporítom tovább a szót. A Sziriána tipikusan az a film, amiről mindenki elhiszi, hogy baromi jó, csak mi vagyunk hülyék hozzá. És ez is az egyetlen problémája. Kissé bennfentes. Oké, tudjuk, hogy a világ és a globalizáció témája bonyolult, nem lehet leegyszerűsíteni, de merész húzás volt minden amerikai típusú szájbarágás nélkül elkészíteni a filmet (és még Clooney sem felismerhető a poszteren, tiszta mazochista marketing). Merész, és nem biztos hogy jövedelmező. Ezért jár is a gratuláció a készítőknek.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
In medias res. Nem, nem az elitista sznob tört ki a kritikusból (jelentem, elbuktam) és nem, nem is különösebben félelmetes a Sziriána (bár a medencés jelenet minden horrornak előnyére válna), hogy az áldott félhomály mellett az ember azon mód a fajra másszon a hangeffektektől - inkább csak ténymegállapítás, ugyanis a Sziriána nem egy egyszerű film. A Sziriána egy politikai-üzleti dráma, persze kötelező krimi elemekkel, összeesküvéssel, Kulcsár Attilával. A téma pedig az olaj, ha szűken nézzük - egyébként pedig a politika és a kapitalizmus viszonya, a globalizáció, a megavállalataok összefonódásai.
Szóval az olaj. Vajon tud-e a témában még valaki is újat mutatni a lelkes bulvárhíradó nézőknek. Már hogyne. Vajon mindenki tudja, hogy tavaly az Exxon Mobil olajvállalat produkálta nominálisan minden idők legnagyobb profitját? A csekély 33,8 milliárd dolláros árbevételt már felfogni is nehéz, ehhez képest bakfitty a Shell teljesítménye, amely "csak" minden idők legnagyobb brit vállalati nyereségét produkálta a maga 22 milliárd dollárjával. (Hétezer milliárd forint - ez megegyezik a magyar állam éves adó- és járulékbevételeivel, kösz Népszabadság.)
Íme a mai lecke, nézzünk Sziriánát miről is szól a film. Van egy CIA-ügynök a Közel-Keleten, aki bűnözőkkel üzletel. Van egy Svájcban élő olajbróker, aki ifjú titánként keni-vágja a szakmát, csak épp hatalmas tragédia éri. Van egy amerikai vállalati jogászunk, akit az ország történetének egyik legnagyobb (olaj)vállalati fúziójának felülvizsgálatára kérnek fel. Van egy pakisztáni családapa és fia, akiket sok társukkal együtt elbocsátanak munkahelyükről. És végül van egy sejkünk, aki országát és érdekeltségeit kívánja gyarapítani, valamint kénytelen belefolyni a trónöröklés kérdéseibe.
Nem bonyolult, van pár főszálunk, van sok mellékszálunk és egy alig két órás játékidőnk. Stephen Gaghan rendező nem kezdő a témában, hiszen ő volt az, aki megírta a Traffic szanaszét ágazó majd összefutó történetét öt éve, és meg is kapta az Oscar-díjat a drogsztoriért. Most hasonlóan kemény fába vágta a fejszéjét, ráadásul a rendezés feladatát is magára vállalta. Ezt jól is tette, mert érezhetően magabiztos kézzel irányítja az eseményeket. A sajnálatos mindössze az, hogy jó politikai krimiként a film eredetileg jóval több, mint két órásra lett tervezve, de a negatív közönségreakciókat követően elkezdték erőteljesen megnyiszálni a Sziriánát. Teljesen kivágták Greta Scacchi szerepét, aki a George Clooney által alakított CIA-ügynök felesége lett volna. Ugyancsak totálisan eltüntették a filmből Michelle Monaghan-t, akinek nagyon fontos mellékszál-szereplés jutott volna. Ez utóbbi tényezők sajnálatosak és biztos, hogy a filmhossz csökkentése nem segítette elő a megértést.
Mert igazából ez kell a filmhez. Odafigyelés, nagyfokú koncentráció és éberség. Aki este, egy fárasztó munkanap után ül le mozizni, az inkább valami frissítő filmet nézzen, de ne ezt, mert garantált a fonalvesztést követő óhatatlan bealvás. Egyrészről nagyon sodró lendületű a film, másrészről meg nagyon vontatott, monoton. Ezt az ellentmondást sok párbeszéd, ide-oda repkedő keresztutalások és névhad gerjeszti. Itt nem ismételnek el semmit kétszer, nem rágják a szánkba az események következményeit, vígan ugrálnak a jelenetek helyszínek, sőt földrészek között - mintha csak az lett volna a célja a készítőknek, hogy versenyeztesse a nézőket, hogy ki meddig bírja cérnával.
Azért persze nem ilyen durva a helyzet (legkésőbb a végén összeáll a kép, mindenkinek meglesz a saját verziója a filmről és garantáltan zakatolni fog még egy ideig az agya), de tényleg nem matinétípusú alkotásról van szó. Szívesen írnék a kőkemény valóságábrázolásról, ha nem lenne elcsépelt a kifejezés, a színészi játékról is lehetne ejteni pár szót: George Clooney (ugye mellékszereplői-Oscart is kapott visszafogott alakításáért - megérdemelten), Matt Damon, Chris Cooper, William Hurt , Christopher Plummer, Amanda Peet szerepel a filmben - nem hiszem, hogy valaki is kilógna teljesítmény szempontjából, odateszik magukat. Arra meg csak Amerika fogja felkapni a fejét (és a vizet), hogy a Sziriána egyik olvasata bizony igen csak nagy tabut kezd el döngetni - a vége felé, a hajós jelenetre odakint sokan úgy reagáltak, hogy a film erősen amerikaellenes és az ellenséget támogatja.
Mindegy, nem szaporítom tovább a szót. A Sziriána tipikusan az a film, amiről mindenki elhiszi, hogy baromi jó, csak mi vagyunk hülyék hozzá. És ez is az egyetlen problémája. Kissé bennfentes. Oké, tudjuk, hogy a világ és a globalizáció témája bonyolult, nem lehet leegyszerűsíteni, de merész húzás volt minden amerikai típusú szájbarágás nélkül elkészíteni a filmet (és még Clooney sem felismerhető a poszteren, tiszta mazochista marketing). Merész, és nem biztos hogy jövedelmező. Ezért jár is a gratuláció a készítőknek.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése