Dojcsák Dániel
Üvegtigris 2. - Mennyire vagy túsz?
Nehezen lehet megtalálni az arany középutat, mikor ilyen megosztó mű kerül a vászonra. Az emberek egy része szájhúzogatva, másik része pedig a röhögéstől vinnyogva hagyja el a mozit. Az ilyen fajta szocio-paródiákhoz se mély érzések, se nagy tudás nem kell, egyszerűen csak két nyitott szem, amivel látjuk magunk körül a világot és hajlamosak is vagyunk kinevetni azt.
Amikor megtudtam, hogy az Üvegtigrist folytatás követi, akkor bizony csóváltam a fejem, mert féltem, hogy a második rész nem tudja megismételni, sőt talán a nyomába sem ér az első sikerének és hangulatának. Nos, félelmeim nem voltak jogosak, Rudolf Péter úgy tűnik mindent megtett azért, hogy elkerülje a folytatások csapdáját. A szereplőgárda és a helyszín nagyjából azonos, a karaktereket már nem kell bemutatni, sőt arról sem kell szót ejteni, hogy kivel mi történt az előző rész óta, ugyanis egyáltalán semmi.
A hat szerencsétlen flótás pontosan ugyanazt műveli minden áldott nap már évek óta. A bonyodalom ott kezdődik, mikor egy zsírosan gazdag építési vállalkozó (Gesztesi Károly) lakóparkot tervez a falu szélére és véleménye szerint az Üvegtigris éppen útban van. Mindenféle barátságos és kevésbé barátságos hangnemű ajánlattal próbálja meg rávenni Lalit (Rudolf Péter), hogy adja el neki. Ugyan ez adja a történet apropóját, de igazából ez csak egy motívum, ami fejezetekre osztja az egész filmet azzal, hogy a vállalkozó vissza-vissza tér cicababájával és vagány terepjárójával a büféhez.
A moziban ülve eleinte vártam, hogy valamilyen ütős poénnal kezdődjön, vagy valami olyannal, ami azonnal bizonyít. Ez nem így történt, ebben talán a túlzott elvárások is szerepet játszanak. Az első minisztori bár kétségkívül kissé lapos, mégis pontosan elegendő volt a ráhangolódáshoz, ami után egyszer csak azt vettem észre, hogy a teremben szinte folyamatosan nevet néhány ember és az össznépi örvendezés is egyre gyakoribb. Ennek ellenére történet nincs, sokszor nehezen emészthető jelenetek követik egymást, ami a feldolgozott problémák komolyságából adódik. Többször előfordult, hogy valami nagyon vicces geg csupán másodpercekkel előzött meg valamely drámai pillanatot - hirtelen felnevetés és gyors elhallgatás.
A főszereplő karakterek szánalmasak és egyben irigylésre méltóak. Mindannyian egy posványban élnek, semmi esélyük a kitörésre, mégis boldogan élik napjaikat. A film emiatt is elődjénél jóval szomorkásabb hangulatú, már-már depressziósnak nevezhető, ezt főként helyzetkomikumok oldják. A legszebb kapcsolat Sanyi és Lali már-már családias állapota. Sanyi (Horváth Lajos Ottó) isteníti Lalit, mindent megtesz neki, ugyanakkor elvárja tőle a gondoskodást és a szeretetet. A meseolvasás, illetve mikor Sanyi kifigurázza Lalit szerintem két olyan jelenet amikor nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk.
A film képi világa, a hangok és a zene teljesen magával ragadó, és ez kell is ahhoz, hogy feledtesse azt a lényeges tényt hogy nincs sok különbség a két rész között. Persze egyértelműen látszik rajta, hogy sokkal több pénzből készülhetett el, de ez érezhető is a kemény product placementekből. Sör, autómárka, konzum elektronika... Ennél több időt logók mutatásával talán csak a Familia Kft. részeiben láthattunk, de itt egy-két kivételtől eltekintve viszont nem zavaró.
A közel két órás alkotás elődjéhez hasonlóan biztosan szállóigék gyökere lesz. Az izirájder öcsém persze már nem üt akkorát, de Csoki bácsi most sem fog csalódást okozni. Nem hiszem, hogy véletlen a filmhez kötődő rekord nézettség, ami az eddigi adatok alapján is már az elmúlt 15 év legjobb bemutatója megelőzve minden magyar és külföldi szuperprodukciót: csak az első négy napon 120 000 néző váltott jegyet rá. Ha a kalózakció nem reklám volt (mint azt mindenhol állítják), akkor ez jó kis fricska a letöltések miatt aggódó filmipar részére, hisz az állítólagos hatvanezer január eleji letöltőt nehéz összeegyeztetni ezzel a parádés indítással.
A filmelőzetes letöltése
Amikor megtudtam, hogy az Üvegtigrist folytatás követi, akkor bizony csóváltam a fejem, mert féltem, hogy a második rész nem tudja megismételni, sőt talán a nyomába sem ér az első sikerének és hangulatának. Nos, félelmeim nem voltak jogosak, Rudolf Péter úgy tűnik mindent megtett azért, hogy elkerülje a folytatások csapdáját. A szereplőgárda és a helyszín nagyjából azonos, a karaktereket már nem kell bemutatni, sőt arról sem kell szót ejteni, hogy kivel mi történt az előző rész óta, ugyanis egyáltalán semmi.
A hat szerencsétlen flótás pontosan ugyanazt műveli minden áldott nap már évek óta. A bonyodalom ott kezdődik, mikor egy zsírosan gazdag építési vállalkozó (Gesztesi Károly) lakóparkot tervez a falu szélére és véleménye szerint az Üvegtigris éppen útban van. Mindenféle barátságos és kevésbé barátságos hangnemű ajánlattal próbálja meg rávenni Lalit (Rudolf Péter), hogy adja el neki. Ugyan ez adja a történet apropóját, de igazából ez csak egy motívum, ami fejezetekre osztja az egész filmet azzal, hogy a vállalkozó vissza-vissza tér cicababájával és vagány terepjárójával a büféhez.
A moziban ülve eleinte vártam, hogy valamilyen ütős poénnal kezdődjön, vagy valami olyannal, ami azonnal bizonyít. Ez nem így történt, ebben talán a túlzott elvárások is szerepet játszanak. Az első minisztori bár kétségkívül kissé lapos, mégis pontosan elegendő volt a ráhangolódáshoz, ami után egyszer csak azt vettem észre, hogy a teremben szinte folyamatosan nevet néhány ember és az össznépi örvendezés is egyre gyakoribb. Ennek ellenére történet nincs, sokszor nehezen emészthető jelenetek követik egymást, ami a feldolgozott problémák komolyságából adódik. Többször előfordult, hogy valami nagyon vicces geg csupán másodpercekkel előzött meg valamely drámai pillanatot - hirtelen felnevetés és gyors elhallgatás.
A főszereplő karakterek szánalmasak és egyben irigylésre méltóak. Mindannyian egy posványban élnek, semmi esélyük a kitörésre, mégis boldogan élik napjaikat. A film emiatt is elődjénél jóval szomorkásabb hangulatú, már-már depressziósnak nevezhető, ezt főként helyzetkomikumok oldják. A legszebb kapcsolat Sanyi és Lali már-már családias állapota. Sanyi (Horváth Lajos Ottó) isteníti Lalit, mindent megtesz neki, ugyanakkor elvárja tőle a gondoskodást és a szeretetet. A meseolvasás, illetve mikor Sanyi kifigurázza Lalit szerintem két olyan jelenet amikor nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk.
A film képi világa, a hangok és a zene teljesen magával ragadó, és ez kell is ahhoz, hogy feledtesse azt a lényeges tényt hogy nincs sok különbség a két rész között. Persze egyértelműen látszik rajta, hogy sokkal több pénzből készülhetett el, de ez érezhető is a kemény product placementekből. Sör, autómárka, konzum elektronika... Ennél több időt logók mutatásával talán csak a Familia Kft. részeiben láthattunk, de itt egy-két kivételtől eltekintve viszont nem zavaró.
A közel két órás alkotás elődjéhez hasonlóan biztosan szállóigék gyökere lesz. Az izirájder öcsém persze már nem üt akkorát, de Csoki bácsi most sem fog csalódást okozni. Nem hiszem, hogy véletlen a filmhez kötődő rekord nézettség, ami az eddigi adatok alapján is már az elmúlt 15 év legjobb bemutatója megelőzve minden magyar és külföldi szuperprodukciót: csak az első négy napon 120 000 néző váltott jegyet rá. Ha a kalózakció nem reklám volt (mint azt mindenhol állítják), akkor ez jó kis fricska a letöltések miatt aggódó filmipar részére, hisz az állítólagos hatvanezer január eleji letöltőt nehéz összeegyeztetni ezzel a parádés indítással.
A filmelőzetes letöltése