Gyurkity Péter

Ma indul a Macworld Expo

Ma kezdődik a Steve Jobs cége által megrendezett külön bemutató, miután az Apple nem képviseltette magát a CES kiállításon. A legnagyobb várakozás az Intel-alapú Macintoshokat övezi.

Az évente megrendezett Macworld kiállításon már szinte hagyomány, hogy valamilyen új termékről rántják le a leplet. Tavaly ilyenkor az iPod Shuffle és a Mac mini került sorra, míg idén a nagyobb eszközöknél várnak több újdonságot. Ezek közé tartozik iBook, a PowerBook, vagyis azon laptopcsaládok, amelyek először válthatnak Intel alapú chipekre. A rajongók egy része új, nagyméretű LCD kijelzők bemutatását is várja. "Az Apple laptop vonala kétségkívül megérett egy ki ráncfelvarrásra. Ennek tudatában nem lennék meglepve, ha több újdonság bemutatásáról hallanánk az elkövetkező napokban" - jelentette ki a Reutersnek Tim Bajarin, a Creative Strategies elemzője.

Kollégái közül azonban többen egyéb Macintosh termékek frissítését várják, főként azokét, amelyek még mindig a korosodó G4 processzorokra támaszkodnak. Ez többek között az iBook, a PowerBook, a Mac mini, és talán az Xserve termékek cseréjét jelentené, míg a legérdekesebb vélemények szerint akár új LCD kijelzők bemutatására is sor kerülhet. Jason O'Grady PowerPage nevű oldalán erről találunk részletesebb leírást, a 42 és 50 hüvelykes kijelzőkről szóló írás azonban egyelőre merő spekuláció.


Az Ipod-vonalon ezúttal nem számítanak nagy újításokra, bár azért a cég nem feledkezik meg az igen népszerű hordozható lejátszóiról. Egyes értesülések szerint az iPod Shuffle változatot lecserélik, és az utód szerepében egy kisebb kapacitású iPod Nano, vagy a Shuffle egy kisebb verziója lesz látható. A vállalat vasárnap jelentette be, hogy a Chrysler amerikai autógyártó a legtöbb idei modelljében integrálja az iPod technológiát. Mintegy hárommillió autóról van itt szó, az Apple tehát igencsak jó partnerre talált. Szakértők szerint a rendezvényen nem várható új merevlemezes iPod, ám valószínűnek tartják az iPod Video szolgáltatással kapcsolatos együttműködési megállapodások szaporodását, vagyis a cég a Walt Disney és az NBC mellett igyekszik még több partnerre szert tenni.

Szintén hagyomány egy extra meglepetés bemutatása is, amelyre általában Jobs beszédének végén kerül sor. Erről egyelőre nincsenek információk, bár az is lehet, hogy az itt ismertetett pletyka valamelyike bizonyul igaznak, és érkezik az Apple külön meglepetéseként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • faz #9
    "2006-ban az Apple Macintosh gépek a legkorszerűbb, legfejlettebb INTEL processzorokra térnek át, melyek révén gyorsabbak, kisebb fogyasztásúak lesznek. Igazi különlegességük viszont az, hogy a híres OS-X operációs rendszer mellett képesek lesznek valós időben akár Windows-t vagy Linuxot is futtatni, így a MAC felhasználók újabb kiváltságok birtokosai lehetnek: szabad akaratukból választhatnak operációs rendszert, és a világ szinte összes szoftvere elérhetővé válik számukra."
  • faz #8
    Azért futdogál az már most is, és hekkelik is már egy ideje.

    A Windows meg elvileg kéne hogy fusson rajta, legalábbis a hitspace.hu-n reklámozták a szabad választást :)
  • LaPalma #7
    megoldják azt is, hogy nem futhasson. biztos meg lehet majd hekkelni, de nem lesz egyszerű.
  • fflx #6
    marmint az OSX mikor fut futni PC-n nativan?
  • szombi #5
    Nem fog rajt windóz futni, gondoskodnak arról, hogy ultrasz*r legyen...
  • Macc #4
    Bar a legfontosabb kerdesek: Fut-e rajta nativan win, es hogy az OSX 10.4.4 mikor lesz feltorve
  • Macc #3
    Eleg durvanak tunik, remelem a tapasztalat is meggyozo lesz.
  • Zenty #2
    Részletesebben:
    http://beszeljukmac.com/index.php/stevenote
  • Zenty #1
    Már kiderült melyik gépek frissültek!
    www.apple.com :D