Szekeres Viktor

A Fűrész 2 az év legjövedelmezőbb filmje?

A hétvégén mutatták be Amerikában és nemsokára hozzánk is elérkezik a tavaly év egyik nagy sikerének számító horrorja, a Fűrész folytatása.

A tavaly két műkedvelő ausztrál srác által alig 1 millió dollárból készített Fűrész az év egyik legnagyobb független filmes szenzációja volt, hiszen 18 millió dolláros első hétvégéjével csak Amerikában máris betermelt egy vagon nyereséget, és a film az USA-ban egészen 55 millió dollárig ért el. A világ többi részén még 47 millió dollárt hozott - igaz hazánkban elég csúnyán elhasalt a mozipénztáraknál, hiszen összesen annyian nézték meg a filmet, mint a mondjuk az Egy szoknya, egy nadrágot premierjének első hetén csak Budapesten, vagyis 30 ezren.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Fűrész hatalmas sikere már a premier másnapján kiváltotta azt a sajtóhírt, miszerint 2005-re, Halloweenra elkészül a film második része. Az ember azt gondolná, hogy a sikeres filmek folytatásai esetében minden tekintetben megpróbálják az alkotók überelni az eredeti filmet. A cél természetesen ezúttal is ez volt, de a Fűrész 2 továbbra is minimális költségvetésből, alig 4 millió dollárból készült el (összehasonlításképpen például a Világok harca című Spielberg-mozinak csak a reklámkampánya 55 millió dollárba került).

Ennek az olcsóságnak is köszönhető, hogy talán az év egyik legjövedelmezőbb filmje lesz a várvavárt folytatás, hiszen múlt pénteki premierjén hozott 12 millió dollár már nyereségessé tette a filmet - az pedig csak hab volt a tortán, hogy 3 nap alatt 31 millió dollár fölé kúszott a film bevétele. A továbbiakban ha követi a horrorfolytatások bevételének átlagos alakulását a film, akkor is 75-85 millió dollár végeredményre számíthat csak Amerikában, ami mindenféleképpen egy újabb folytatás, egy harmadik rész előszelét jelentené.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Magáról a filmről anélkül, hogy bármi poént is lelőnénk annyit érdemes tudni, hogy Jigsaw, a sorozatgyilkos nem nyugszik és újabb próbatételek elé állítja látszólag teljesen véletlenszerűen kiválasztott áldozatait. Akárcsak az első részben, itt is párhuzamosan láthatjuk az áldozati bárányok menekülésének kísérleteit, valamint a gyilkos után való rendőrségi nyomozás lépéseit. Természetesen a két szál ezúttal is a sokkoló végkifejletben fut össze - legalábbis az alkotók szerint.

Az alacsony költségvetés ellenére ezúttal is találhatunk ismert neveket a szereplők között. A főzsarut Donnie Wahlberg játsza, akit sokan még a New Kids on the Block-os időkből ismernek, de azóta olyan filmek és sorozatokban szerepelhetett, mint a Hatodik érzék, az Elit alakulat vagy az Álomcsapda. Partnere Dina Meyer lesz, akit már megismerhettünk a Fűrész első részéből is, de a fedetlen keblek rajongói álltól lefelé is láthatták őt, mondjuk a Csillagközi invázióban. Ugyancsak visszatér az első részből a sorozatgyilkos szerepében a mindig rosszfiút játszó Tobin Bell. A potenciális áldozatok között pedig többek között Franky G (Olasz meló) és Emmanuelle Vaugier (Smallville) lesz látható.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A készítők személye is alapjaiban változott meg, hiszen a 25 éves Darren Lynn Bousman rendezi a filmet, akinek a Fűrész 2 az első nagy mozifilmje. Hogy duplázhasson, az írói babérokat is ő aratta le, bár a stáblistára a miheztartás végett odakerült az első rész írójának, Leigh Whannelnek a neve is. A viszonylag kezdőnek számító rendező azonban megnyugtatta az aggódó rajongókat és egy valóban jobb és betegebb, sokkal véresebb és gonoszabb, sokkal nagyobb és komplexebb folytatást ígért. Ezúttal még hajlamosak is vagyunk elhinni, hogy mindez kivételesen nem csak PR-szöveg.

A Fűrész 2-t már Bulgáriában és Romániában is bemutatták, a magyar premierre pedig a legtöbb európai ország bemutatóját jóval megelőzve már december 29-én sor kerül, mintegy megalapozandó a karácsonyi hangulatot. Persze ez a "gyorsaság" csak arra lesz jó, hogy összezavarja a magyar mozinézőket ha arra a kérdésre akarnak majd válaszolni, hogy melyik volt az idén itthon bemutatott horrorfilmek közül a legjobb, hiszen nem túl gyakori az, hogy egy film első és második részét ugyanabban az évben láthatjuk a mozikban.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Fűrész 2 (Saw 2)
amerikai horror, 93 perc, 2005

Rendező: Darren Lynn Bousman
Forgatókönyvíró: Darren Lynn Bousman, Leigh Whannell
Operatőr: David A. Armstrong
Producer: Mark Burg, Gregg Hoffman, Oren Koules
Vágó: Kevin Greutert

Szereplők:
Donnie Wahlberg (Eric Matthews)
Tobin Bell (Jigsaw)
Franky G (Xavier)
Glenn Plummer (Jonas)
Dina Meyer (Kerry)
Emmanuelle Vaugier (Addison)
Beverley Mitchell (Laura)
Erik Knudsen (Daniel)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hellboi #67
    Nagyon vicces 'LMAO', de én komolyan kérdeztem!!
  • winnie #66
    az, hogy lehúzott 10 évet a hetedik mennyorszégban, szerintem.
  • hellboi #65
    Szevasztok szriller fanok:)
    Lenne egy kérdésem Beverley Mitchell karaktérnek mi volt a "bűne" hogy Jigsaw bevette a "játékába" ??
  • dave85 #64
    Ezek szerint nem....:-)
    Csak beírtam a keresőbe, h fűrész 2 (kíváncsi voltam mások véleményére), kidobta ezt a cikket, elolvastam a hsz-eket, aztán gondoltam hozzászólk én is....
    Bocs...:-)
  • winnie #63
    .A lényeg:lesz 3. rész (micsoda meglepetés...)

    elolvastad az sg-cikket, amiben leírták?
  • dave85 #62
    Sziasztok!

    Ma néztem meg a filmet, igaz már letöltöttem 2 nappal az amerikai premier után, de a moziig csak ma jutot el nálunk.
    Szerintem az első jobb volt, ebből vhogy hiányzozz vmi..talán a karakterek felépítése, bemutatása, ami az elsőben megvolt...
    Mindegy...A lényeg:lesz 3. rész (micsoda meglepetés...)

    http://www.imdb.com/title/tt0489270/

    Elvileg Halloweenkor megy majd le ez is....
  • szanics #61
    Szerintem viszont ez volt a jobb!
  • vortel #60
    Cső mindenki! szeritnem az első sokkal jobb volt, de tény, hogy nézhető volt ez is! Remélem cisnálnak egy 3. még jobb részt majd!!
  • Pemp #59
    Ez a film igazán király!!!!Olvastam valahol,hogy a költségvetése se volt olyan magas,ahhoz képest én tuti kasszasikernek mondom. Tényleg vajon az Oscar-ra jelölhetik? Folytatás 100%,hogy lesz. Kiváncsi leszek,hogy a tanítvány felülmúlja e a mesterét?!
  • Edem2000 #58
    Sztem nagyon király a film. Méltó folytatása az első résznek. Nagyot hasaltam a végén mikor közölte a csaj h mi is van. Végeredményben sztem eszméletlen jó.