Specker Balázs

A Sony a játékosokat is bevonja a fejlesztésbe

A Sony arra kívánja sarkallni a játékosokat, hogy új ötletekkel, játékmenet tervekkel és vázlatokkal segítsék a PlayStation 3 és PSP játékok elkészítését.

Közelről sem új kezdeményezés a Sony-tól, hogy megpróbálja bevonni a játékosokat a szoftverek fejlesztésébe. A Game Yaroze (Játszunk játékokkal!) program a Playstation indulásakor, 1995-ben tűnt fel először. A kezdeményezés annyira sikeres volt, hogy számos játék készült el az amatőr programozók és tervezők segítségével. Sok játékosban buzgott a vállalkozó kedv, így a kampány első öt évében a Sony több mint 1200 játékötletet kapott. Három PSP játék - a Devil Dice, a Bombtastic és a Doko Demo Issho - is a korábbi versenyek eredményeként született meg.

Amatőr és profi tervezők jelentkezését egyaránt várják a versenyre, ahol a győztes pályaterv tulajdonosa szabadon irányíthat majd egy stúdiót és egy tervezői csapatot. A projekt költségeit, valamint a mindennapi kiadásokat fedezi a cég, hogy a nyertes szabadon vezethesse munkálatait. Michael Arrington, az Acacia piackutató cég vezető elemzője szerint annak ellenére, hogy egyáltalán nem biztos az így készült játékok nyeresége, a Yaroze-n mégis sokat nyerhet a cég.

"A Sony nagyon jó esélyekkel indul. Ha az ötletek közül csak egy is olyan sikeres márkanév lesz, mint a Mario vagy a Pokémon - és amennyiben erre időben ráérez a Sony - a cégnek több százmillió vagy milliárd dollárt ütheti a markát" - tette hozzá Arrington a TechNewsWorld-nek adott nyilatkozatában. "És ha egy fillér sem jön belőle vissza, még mindig egy jó marketing fogás lesz a vállalatnak. Minden gyerekben megvan a vágy, hogy játékot készítsen és pusztán az az érzés, hogy ez valóra válhat, már megalapozhatja a márkahűséget".

A program hivatalos weboldala november 15-én indul és a résztvevőknek 2006 februárjáig kell eljuttatni a pályázatokat. A kikötés mindössze annyi, hogy a játékoknak Playstation 3 vagy PSP platformon kell futniuk - írja a Business Week Online.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Asszem benevezek! Van egy két jó ötletem;)))
  • DJ RX7 #1
    eskíííí??