Berta Sándor

Összesített adatbázis az USA-ban a szexuális bűnözőkről

Az amerikai igazságügyi minisztérium akciója keretében több mint félmillió, szexuális bűncselekmények miatt korábban elítélt ember személyes adatait hozták nyilvánosságra.

Az amerikai állampolgárok többek között ellenőrizhetik azt is, hogy az ő lakóhelyük közelében él-e ilyen bűncselekmény elkövetésével vádolt személy. Kérdéses ugyanakkor, hogy csak a jelenleg büntetésüket töltő, vagy akár a már szabadult, vagy még el nem ítélt szexuális bűnözők adatait is tartalmazza-e az új internetes adatbank. A módszer nem új, bár egyidejűleg ennyi bűnöző személyes adatát még soha nem tették fel az internetre. Ezzel egy időben azonban szinte mindennaposnak számít az Egyesült Államokban, hogy a lányokat futtatók fényképei és személyes adatai felkerülnek a világhálóra. Az összesített adatbázis elkészítését megkönnyítette, hogy egyes szövetségi államok, köztük például Maine is, már korábban nyilvánosságra hozta a helyi szexuális és egyéb bűnözők személyes adatait.

Az új internetes oldal a "Nemzeti Szexuális Bűncselekményeket Elkövetők Nyilvántartása" nevet kapta és bárki számára hozzáférhető. A portálon a bűnözők fotója, személyes adatai, így a nevük és a címük egyaránt megtalálható. Az adatbázisban szövetségi állam, település és pontos lakóhely szerint is lehet keresni.

Regina Schofield, az Amerikai Igazságügyi Minisztérium szóvivője a Spiegel.de német internetes portálnak azzal indokolta a kétségtelenül szokatlan, a középkori megszégyenítésekre hasonlító lépést, hogy így akarják elejét venni a szexuális bűncselekmények számának további növekedésének. A szóvivő hozzátette: a nyilvános online szövetségi adatbázist rendszeresen frissíteni fogják és jelenleg 22 szövetségi állam szexuális bűnözőinek az adatait tartalmazza. Emlékeztetett arra, hogy Alberto Gonzales igazságügyi miniszter a nyilvános adatbázis felállítását még májusban elrendelte és csatlakozásra szólította fel az szövetségi államokat.

Most már csak az a kérdés, hogy a módszer valóban beválik-e és tényleg csökken majd a szexuális bűncselekmények száma az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • birthba #17
    "Hihetetlen,hogy hova tart az usa.Nem nagyon lepodnek meg,ha mondjuk 20-30 ev mulva valamifele totalis diktatura alakulna ki naluk."

    Persze, hogy oda tart. Annak az országnak mindig is erős fasisztoid hajlamai voltak, ha pontosan megnézed a történelmét. A köztársaság bukása a csillagok háborújában még csak véletlenül sem a harmadik birodalomról, vagy a rómaikról szól!
  • birthba #16
    "Én egy másik ősi tanításban hiszek: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel."

    Én is! Képzeld el, egy tíz dekás kis kavics helyett megdobbnak 1kg két hetes, kökemény kenyérrel!!! Valyon melyik üt nagyobbat?

    De a viccet félretéve, a rendzser szerintem zseniális, más bűntényekre is ki kéne terjeszteni. Képzeld el, kell az esti partihoz némi cucc, fogod magad, felmész a netre, megnézed hol lakik a legközelebbi díler, azt becsengetsz. Biztos tud segíteni!
  • mrzed001 #15
    Ez akár igaz is lenne egy értelmes ember esetében
    Manapság viszont egyre jobban terjed az eszetlenség, amikor szó szerint magát istennek képzelő beképzelt és elszállt agyú telelazult idióták tesznek amit akarnak.
    Igen ők azok az egybenyakú kopaszok, a ....galerik, a gettóbandák ...
    Ezek nem sajnálják, amit tettek, sőt kérkednek vele (tisztára mint a vadállatok)
    Vagy szerinted érdekli ezeket, hogy megölt egy csecsemőt???

    Nos, az ilyen elkövetőkkel szemben van értelme a szemet-szemért büntetésnek, akik másból nem értenek

    Persze megint szélsőséges voltam, de sajnos ez így életszagú
  • duke #14
    Egy ha jol emlekszem a vietnami haborurol szolo filmben hangzott el valami ilyesmi lehet hogy nem pontos.
    "Egy katona megol egy csecsemot,sajnalhatjuk a csecsemot,hogy ilyen fiatalon meghalt,de sajnalhatjuk a katonat is akinek az a szornyu sors jutott,hogy megolt egy csecsemot."
  • HUNIgor #13
    "Én egy ősi törvényben hiszek: Szemet szemért, fogat fogért!"
    Én egy másik ősi tanításban hiszek: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.

    Te sem lennél elégedett, ha a 10 éves lányod halálrakínzója pl. 15év után kiszabadul
    Nem, szerintem ember nincs a földön aki meg tudná bocsátani ezt.

    Érdekes kettőség, de akkor most mi legyen?
    Hívjuk segítségül a "Szexuális Zaklatás Pandát"?
  • rigidus #12
    "Én egy ősi törvényben hiszek: Szemet szemért, fogat fogért!"


    Ha az osi torvenyed hatekony lett volna a maga idejeben, akkor mr reg nem lenne mirol beszelgetnunk.

    Meg mielott elitelnel barkit is, hadd emlekeztesselek, hogy ezek a szornyetegek nem a holdrol jonnek ide a foldre, hanem ok is gyerekkent nonek fel akarmelyikunk hazaba. Csakugy mint az aldozatok.

    Egy ilyen ember is gyerekkent no fel es nem genetikailag hordozza magabn a hajlamot hanem a kornyezetetol kapott mentalis traumaktol valik depressziossa, kezelhetetlenne.

    Pl.: TV fuggoseg, szolo elhanyagolja, nem foglalkozik vele, hanem csak magara hagyja vagy egyszeruen csak lesz@rja, majd predikal neki, hogy o mennyire gondoskodik rola. Aztan a szulok egymassal valo orditozasi szertartasa, stb. Ha valamit szeretne elmondani, akkor szulo leorditja, hogy erzekeltesse ki az "ur" a haznal. Eredmeny, ha nem beszelhet, akkor majd a bunelkovetes utan veszed csak komolyan. Eszre sem veszed es felnevelhetsz egy ilyen szornyeteget akar Te magad is.

    A gyermek olyan lesz mint amilyen a peldakep.
  • Tetsuo #11
    #8, #9

    Úgy gondolom h a börtön intézménye eleve rossz.
    Én egy ősi törvényben hiszek: Szemet szemért, fogat fogért!
    És szerintem Te sem lennél elégedett, ha a 10 éves lányod halálrakínzója pl. 15év után kiszabadul; 1értelmű h minimum a halálát kívánnád. Szerintem egy gyilkosságért v nemierőszakért, sehány év börtön nem lehet elégtétel, egy bűnösnek bűnhődnie kell, nem pedig több tízmilliókért átnevelődni.

    Az más kérdés, h USÁban az állampolgárokról készülő adatbázisokat arra használják, amire akarják..
  • duke #10
    Hat ez eleg fasiszta modszer.
    Egy eletre tonkre tenni valakit mert mondjuk egyszer elkovetett valamit.Eselyt sem adnak neki hogy uj eletet kezdjen.Eletfogytig tarto megbelyegzes egyetlen bunert.Mondjuk peldaul valakit azert itelnek el,mert a szamitogepen talaltak nehany illegalis porno kepet.Vagy a kovetkezo lepes,milyen egyszeru lesz valakit megzsarolni azzal,hogy ha nem tesz ezt,vagy azt akkor felkerul a neve A LISTARA.
    Hihetetlen,hogy hova tart az usa.Nem nagyon lepodnek meg,ha mondjuk 20-30 ev mulva valamifele totalis diktatura alakulna ki naluk.
  • rigidus #9
    Mert a szexuális bűnözők többsége visszaeső.

    Azon meg nem gondolkozott el senki, hogy ez miert igy van?

    Minden volt rabnak chipet ültetnék a karjába és a homlokára vmi billogot égetnék, rohadjon meg az összes gyilkos, erőszakoló, stb.. már ha télleg elkövette.


    Tegyuk fel, hogy valoban elkovette es akkor nezzuk most a O szemszogebol:
    Leuli a par evet ami megjar es meg talan azt is megfogadja, hogy tobbet nore ra se nez. Kiengedik. Orul, boldog, mert vegre szabad. Most uj eletet fogok kezdeni, "megjavulok es peldamutatoan akarok viselkedni" - mondana o.

    Hat akkor keressunk munkat. Szomoruan tapasztalja, hogy az eloelete miatt nem akarjak foglalkoztatni. Megprobal valami pocsek melohelyet keresni, ahol azert a tiszta mult nem kovetelmeny. Az a melohely amit egy priuszos ember kaphat, hadd ne mondjam meg mennyit fizet, meg milyen embertelenek a korulmenyek. Meg a havi kiadasait, ha betakarja, akkor nem szolhat semmit.

    Szoval gurcol ez az emberke aki ezuttal tenyleg tiszta lapokkal akar kezdeni. Igen am, de a sertett es a rokonsaga, gondolja majd megmutatjak ok, hogy milyen az elet idekint. Se anyagilag nem jon ki, se a multja nem hagyja beken es folyamatosan meghurcoljak. Az emberek elkerulik, kikozositik, magara marad, majd elkeseredetten beter egy kocsmaba. Leissza magat a saros foldig, mert tudja, hogy mig "szabadon" el addig a vilag legnagyobb bortoneben el a legtobb ellenseggel szemben. Mit csinal a rab, ha szabad/szabadabb akar lenni? Elmondom: szokni fog oda ahol nyugalma van! Milyen modon: a leheto leghatekonyabban.

    A kocsmabol hazafele az ejszaka leple alatt megpillant Tegedet, amint faradtan vonszolod magadat a jardan melo/suli utan. Na gondolja itt az en megmentom. Gyorsan ellenorzi a zsebeit, hogy legyen kes vagy pisztoly vagy mittomen. Megvarja amig olyan helyre ersz ahol nem zavarhat senki, de van kozvilagitas, hogy lassa az arcod. Na es akkor porul jarsz. Te szepen megjegyzed az arcat (sztem egy eletre).

    Otthagy, majd hazamegy. Osszekesziti a batyujat. Masnap reggel mar extazisban van, mikor a "valakik" verik az ajtot. "Ez az! Itt vannak az en megmentoim!". De nem nyitja am ki az ajtot. Megvarja, hogy betorjek, sot fegyver is lesz nala, meg ha lehet akkor drog a lakasaban, minnel tobb annal hosszabb idore szol a szabadsag.

    Eljen a demokracia!
  • SoDI--- #8
    homlokára vmi billogot égetnék, rohadjon meg az összes gyilkos

    Senkit se lehet egy életre megbélyegzni, mert az embertelen. Tök mindegy, hogy mit követett el, joga van az emberi méltósághoz.