Berta Sándor

Megingathatatlan a Windows 2000 pozíciója

Úgy tűnik egyelőre hiábavaló a Microsoftnak az a próbálkozása, hogy a vállalatokat a Windows 2000-ről újabb operációs rendszerekre való váltásra késztesse, mivel a cégek semmilyen okot nem látnak az XP-re váltásra.

Az AssetMetrix piackutató cég friss tanulmánya szerint 2005 első negyedévében a céges számítógépek 48 százalékán futott Windows 2000. Ez ugyan a 2003 utolsó negyedévében regisztrált értéknél, vagyis 52 százaléknál alacsonyabb, ám még mindig nagyobb annál, ahány vállalat számítógépen jelenleg a Windows XP operációs rendszer változatai futnak. A társaság adatai szerint ugyanis az idei év első három hónapjában a Windows XP különböző verzióit a vállalati számítógépek 38 százalékán alkalmazták.


Túl jó lett
Mint azt Steve O'Halloran, az AssetMetrix termékkereskedelmi igazgatóhelyettese a tanulmány eredményét összegezve elmondta, hiába a Microsoft Windows XP-népszerűsítő kampánya, a cégek még mindig előszeretettel használják a Windows 2000 operációs rendszert. A legtöbb vállalatnál ennek az az oka, hogy megszokták a 2000-et, elégedettek vele és semmilyen okát nem látják annak, hogy leváltsák a Windows XP-re.

Mindez azonban hosszú távon azt jelentheti, hogy feleslegessé válnak a Microsoft által az új operációs rendszerek és irodai szoftvercsomagok fejlesztésébe ölt dollármilliárdok.

A helyzet igazán akkor lesz érdekes, amikor idén június végétől a redmondi cég megszünteti a Windows 2000 hivatalos terméktámogatását. Kérdéses hány vállalat rendeli meg majd plusz költségen az extra segítséget - amely 2010-ig érvényes -, és hány cég fog mégis Windows XP-re váltani? O'Halloran szerint a képlet egyszerű: a Microsoft a Windows 2000 sikerének csapdájába esett.

A Windows XP vállalati piacon eddig elért eredményeit azoknak a számítógépeknek lecserélésének köszönhette, amelyeken valamilyen régebbi, nem annyira stabil operációs rendszer futott, például Windows 95, Windows 98 vagy Windows Millennium. 2003 végén még a céges gépek 23 százalékán futottak ilyen régebbi rendszerek, napjainkban ez az arány már csak öt százalék. Windows NT pedig jelenleg a céges számítógépek tíz százalékán található. Ugyanakkor az sem biztos, hogy 2007-től a cégek szerint megéri-e majd átváltani a Longhornra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #82
    Nem, de windowsé többet nem tud! :D
  • h4x0r #81
    A tűzfal elsődleges célja az alacsonyszintű szűrés. A többi az extra.
  • arschsg #80
    "jól" mondod.. a tűzfal NEM csak arra való...

    istenem... már megint miért okoskodnak ilyenek akik nem tudnak!?
  • h4x0r #79
    Azé' X-szel a Linux is fogyaszt. :)
  • Caro #78
    A windowsnak az az előnye mindig meglesz, hogy integrált lesz az op'rendszer. Mert egy csapat fejleszti, nem pedig félmillió különálló programozó. De ez hátránya is! Sokkal nehezebb bővíteni. És persze optimalizálás sem a legjobb. Elég csak megnézni egy frissen telepített windows és egy linux memóriafelhasználását.
  • h4x0r #77
    Sajna vannak ilyenek is. Nincs olyan téma, és oldal, ahol ne lenne. Azért említettem a Wineseket, mert az számomra, mint Linux-hívőnek kicsit szembetűnőbb. De én sem szeretem a Windowsszáksz-ozást.

    OFF: kiváncsi vagyok, kapok-e felkiáltójelet :)
  • Garfield #76
    Neked válaszoltam, de nem rólad beszéltem. Az elmúlt hetekben elég sok MS-tal és Windows-zal kapcsolatos hír került ki az SG-re és valami elképesztő mértékben vonzották ezek a hírek az idióta "M$ száksz" színvonalú embereket.
  • h4x0r #75
    Igen, hidd el, nagyon jó idebent. Nincs annyi parttalan vita :P
    Mellesleg nem veszem magam annyira komolyan, hogy az ilyeneken felhúzzam magam. De te is egy ritka kis ... vagy. Na, jó, segítek: f*ssz*p*. Veszel magánhangzót?

    Garfield: Én már elég riktán szidom a Windowst, de olyat sosem mondtam, hogy fizetett propagátor. Mindkét oldalon vannak balfaszok.
  • Garfield #74
    Csak hogy a témánál maradjunk...
  • Caro #73
    Egy helyen lyukas az érvelésed. A tűzfal pont arra kell, hogy a backdoor progik ne kapjanak portot.
    Ha nem jön be semmi, akkor nem kell tűzfal... :D