Gyurkity Péter

Indul a HD DVD-R-lemezek sorozatgyártása

Újabb fordulóhoz érkezett a DVD örökségéért harcoló következő generációs szabványok közötti küzdelem, ezúttal a Toshiba jóvoltából, amely beszámolt a HD DVD-R-lemezek sorozatgyártásának beindulásáról.

A japán óriásvég a mai napon közleményben jelentette be, hogy sikerrel zárult a sorozatgyártáshoz szükséges technológia tesztelése, és az új 15 GB-os lemezek első példányai - az első HD DVD meghajtókkal együtt - 2006-ban kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A sajtóanyag szerint japán két vezető optikai lemez gyártója, a Hitachi Maxell és a Mitsubishi Kagaku Media/Verbatim külön-külön tesztelésnek vetették alá az új technológiát, és pozitívan értékelték azt, ezzel gyakorlatilag zöld utat adtak a sorozatgyártás beindításának.


"Erőink egyesítésével, illetve egy új megoldásnak köszönhetően beigazolódott, hogy beindíthatjuk a sorozatgyártást. Erre a jelenleg használt gyártósorok alkalmazásával kerül majd sor, és igyekszünk kellő módon felkészülni a HD DVD-meghajtók fogadására, illetve a piaci igények kielégítésére" - jelentette ki Norio Ota, a Hitachi Maxell fejlesztési részlegének igazgatója.


Amint az a nyilatkozatból kiderül, a Toshiba és partnerei által kidolgozott technológia előnye, hogy az új lemezek a jelenlegi gyártósorokon készülhetnek, így a gyártók jelentős összeget és időt takarítanak meg. Ez a megtakarítás minden bizonnyal az árakon is tükröződik majd. Ugyan a HD DVD-R lemezek kapacitása hagy maga után némi kívánnivalót, de jelzésértékű, hogy a Toshiba éppen most, nem sokkal saját új fejlesztéseinek bemutatása, illetve a Sonyval folytatott tárgyalások újbóli megindulása után jelentette be az áttörést.


Kétségtelen ugyanakkor, hogy a két formátumot övező felfordulásban már nemigen lehet megjósolni a valószínű végkimenetelt, és legfeljebb találgathatunk a Toshiba valódi szándékait illetően. Az biztos, hogy ezt a kettős játékot már nem sokáig folytathatják, mert lassan, de biztosan közeledünk a 2006-os év felé, amikor pedig már mindkét gyártónak felkészülve kell várnia a Sony Playstation 3 és a következő generációs lemezeket kezelő lejátszók megjelenését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jozzee #45
    Az Optware a holografikus mem.kártyája mellett fejleszt egy optikai disket is, 1 TB kapacitással, HVD(Holographic Versatile Disc) néven.



    Khmmm....a BlueRay és versenytársa hol is tart?

    HVD - kép
  • arty #44
    azért fake, mert a hddvd eddig NEM igérte be a dual layer irhato verziot ....

    szal a 30gigának semmi alapja ...
  • L3oN #43
    Mert ha te lennél ott akkor senki nem venné meg a terméket.
  • lpmorpheus #42
    Én keveslem ezt a 15GB-ot, és egyetértek azzal, hogy nincsenek arányba a meghajtók és az adathordozók kapacitása. Miért kéne nekem a polcon tárolni 100 lemezt, ha az ráfér 5 lemezre is? Miért kéne cserélgetnem a lemezeket a meghajtóban, ha ráfér egyre, és azt beteszem, és azon minden megvan, ami nekem kell?
    Blu-Ray HD-DVD
  • [HUN]PAStheLoD #41
    Mért kell mindenhez japó csaj ? Attól több fér rá? Vagy attól állnak fel irányba pitek a diszken ? Ehh :S

    btw, 15 giga nem sok, de több a semminél, és ha ócsó' lesz akkor jöhet..
  • d4rk #40
    na azt ott elrontottam. szóval NEM az alapanyag a drága:)
  • d4rk #39
    érthető... szóval ha hd-dvd, akkor fake infó, ha BR akkor "be van ígérve", ami akkor úgy is lesz...
    ezt ugye te sem gondolod komolyan:)
    echo: BR-nél nem az a gond, hogy az alapanyag drága (gyakorlatilag ugyanabból készül mindkettő), hanem, hogy új gyártósorok kellenek hozzá, mert a régieken nem lehet. Amíg nem jön be mindkét szabvány, addig szerintem nem igazán lehet megmondani melyik a nyerő. Mert lehet, hogy sony,panasonic,etc le tud nyelni veszteséget, de a HD-DVD mögött sem a sarki szupermarketesek állnak:)) Én azért szurkolok, hogy hátha észhez trének, és megegyeznek egy közös szabványban, mert ez így nekönk, felhasználóknak lesz igazán rossz.
  • echo #38
    Szerintem tuti a sony nyer, mert ha kell, le bír nyelni némi veszteséget, hogy olcsón adja a cuccot az első évben/években míg kinyírja a konkurenciát...
  • TeszteloPontHu #37
    De létezik, lehet is kapni.
  • arty #36
    te láttál már hd dvd-rt ? nem akkor miért van elásva a BR ? mert azt SEM láttál? ;)

    jajmár ... kiálllitani már mindketten állitottak ki, sőt! BR felvevő MÁR most kapható a japánoknál kb. fél éve!!!!!!!! más kérdés h nem lesz kompatible a majdani BR szabvánnyal :))