Berta Sándor

Támogatja az online játékok fejlesztését Kína

A kínai kormány eltökélte, hogy az országban elsősorban saját fejlesztésű online játékok lesznek a lakosság számára elérhetők. Döntésüket azzal indokolják, hogy erőteljes fellépésre van szükség az országot elborító "importált" játékokkal szemben.

Az ázsiai állam kormánya azonban megpróbál nem csak ígérni, hanem tenni is valamit a kínai játékfejlesztés fellendítéséért. Jó példa erre a mostani program is, amelynek a keretében az állam körülbelül két milliárd jüannal, vagyis átszámítva mintegy 241 millió amerikai dollárral támogatja a kínai online játékok fejlesztését. Minderről a GAPP nevű kínai tájékoztatási szervezet számolt be.

Jelenleg - a kínai kormány álláspontja szerint - az online játékoknak csupán a tíz százaléka készül az ázsiai országban, a többi mind "importált áru". Miután az internetes játékok Kínában nagy népszerűségnek örvendenek, így érhető, hogy az ország vezetése nem nézi túl jó szemmel, hogy a kínaiak a "nyugati termékeken nőnek fel".

Az internetes játékok piaca egyébként óriási bevételt hozó területnek számít az országban, hiszen az ilyen játékok forgalmazói és az online játékoldalak üzemeltetői csak a tavalyi esztendőben 1,3 milliárd jüanos, vagyis mintegy 159 millió dolláros bevételre tettek szert.

A GAPP helyettes vezetőjének, Yu Yongzhan-nak a tájékoztatása szerint az új programban körülbelül ötven kínai szoftverfejlesztő cég vesz részt. Mivel ez egy dinamikusan fejlődő terület és az előrejelzések szerint néhány éven belül Kína lesz a világ első számú online játék-piaca, érthető, hogy az ötven vállalat kiválasztása nem ment zökkenőmentesen. A játékfejlesztő stúdiók részéről óriási volt az érdeklődés és a túljelentkezés, ám csak a legjobb kínai cégek kerülhettek be a programba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vucli #17

    Jól nyomod
  • Tetsuo #16
    Szerintem pedig ha ez reális, akkor azok a játékok hanyagolják majd az akciót és politikamentesek lesznek, logikai v ügyességi v kung-fu torna (a Japánoktól lenyúlva a sok szar animéből* csinálnak vmi jó játékot).

    /*Van sok jó anime is de a 200000ből 180000 ócska szar.
  • Sityi #15
    Még egy:
    Kínai NFS: versenyezz a Nagy Vörös Csillag Kupáért!
  • Sityi #14
    A Nike-felvetésre reagálva: A gyártósoron reggel 8-tól este 5-ig gyártják a Nike cuccot, majd este 8-tól reggel 5-ig a zsír ugyanaz Nyke cuccot. Saját maguk hamisítják ugyanazt...

    Pár játékötlet:
    Kínai CS: komcsik vs imperialista kapitalisták
    Kínai Far Cry: Mao Ce Tung hajóbalesetet szenved a gaz gonosz amerikai kapitalisták szigetén, és ki kell jutnia mindenáron!
    Kínai Thief: Juan Cö Ping, a mestertolvaj legújabb kalandjai a képzeletbeli Capitalism Cityben - a gaz imperialista kapitalista tőzseügynökök, menedzserek, szoftverkiadó-igazgatók alapos megkopasztása a cél!
    Kínai Manhunt: Lei Ming Hu fogságba esik New Alcatrazban, és Mao Ce Tung Jr.-nak kell készítenie videofelvételek arról, hogyan mészárolja a gaz kapitalista börtönőröket.
    Kínai Sims: egy gyerek, négy fal, három tál rizs - valósítsd meg te is!
    Weng Hau Ping's Pro Skater 6
    Kínai Neverwinter Nights: Te vagy a kiválasztott hős, akinek le kell győznie sok veszéllyel dacolva a gonosz Capit Alysm sötét bárólovagot, aki csúf zombivá változtatta a Jelo River északkeleti részén lakó becsületes csínai fajt.
  • cosman #13
    A kínai államnak nagyon nagy pénz 48 milliárd forint :D(ennyit magyarországon is elbasznak nagyemberek zsebébe simán)Sztem simán lehetet volna 10-szer annyi a támogatás hisz ez anyira nem nagy pénz 50 cégnek.Gondoljunk bele kb cégenként 1 milliárd forint.Hát ebből játékot készíteni és nem is eggyet....
    A kínaiaknak igazuk van amit őt termelnek nekik van hasznuk.
  • TheZsenyka #12
    241 millió USD az 48 milliárd Forint. Elég vadul hangzik.
  • Tetsuo #11
    Félreértések elkerülése végett a kínai ipar nem csak gagyiban nyomul, csupán egy piaci lyukat tömnek be a sok szarral. Gyártanak ők csúcstermékeket is csak ez Mo-ra nem jön el..
    Egyszerűen nem vásárolnak licenseket, na és? :)
    Amerika se nagyon.. (usa törvényhozás rules!)
    Az 'origi' Nike meg a (Kínában legális) Nyke ugyanabban a bedolgozó gyárban készül 14órás gyermekmunkával..
    Hamarosan úgyis Kínában gyártanak mindent és Kína lesz a legnagyobb piac is.
  • Skyline #10
    Alig várom hogy valamikor kijöjjön valami Doum 3 vagy Half Lyfe 2 pc-re tőlük....Istencsászár megoldások lennének valszeg benne:)
  • Skyline #9
    Nahja a kiskomcsik mindent támogatnak amiben pénz van főleg a GAGYIdas-t meg a Nyke (Nike) -t, a KAZETTÁS Playstation 2-t, a SniKKers csokit,stbstb:)
  • Lacc #8
    Ott majd az lesz a cheat hogy meghalhasson a karakter.