Berta Sándor

Hackerek támadták meg a déli-sarki kutatóállomást

A hackereknek úgy látszik teljesen mindegy, hol teszik tiszteletüket. Csak most hozták nyilvánosságra, hogy 2003 májusában hackertámadás célpontja volt a Déli-sarkon található kutatóállomás.

Érdekes, hogy erről csak most bukkantak fel részletes információk az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján. A hackerek által ellenőrzés alá vont számítógép az FBI információi szerint többek között a kutatók számára a túléléshez fontos rendszereket irányította és felügyelte. A támadók egy névtelen e-mailt küldtek az állomás rendszergazdájának, amiben azzal fenyegetőztek, hogy a korábban ellopott információkat eladják egy másik országnak. Bizonyítékként el is küldtek az elektronikus levél csatolmányaként néhány, a kutatók hálózatából valóban ellopott adatot.

A Déli-sarkon található állomáson minden év február közepe és októbere között több, mint 50 kutató vészeli át a telet - teljesen elzárva a külvilágtól. Mivel az Antarktiszon télen a hőmérséklet a mínusz 70 fokot is elérheti, így nem szállhat le egyetlen repülőgép sem, ezért nincs lehetőség utánpótlást eljuttatni a szakemberekhez. Éppen ezért életbe vágóan fontos a kapcsolattartás miatt az internet és a számítógépek is, hiszen például a fűtést is automaták ellenőrzik.

Az FBI nyomozói kiderítették, hogy az e-mailt egy romániai internet-kávézóból küldték el. Két gyanúsítottat már le is tartóztattak a hatóságok, akiknek a tettükért felelniük kell a román bíróság előtt.

A hackerakció rámutatott arra, hogy az állomásnak meglehetősen hiányos a kibertámadások elleni védelme. Ez azért lehetséges, mert az optimális kommunikációs lehetőségeket úgy kívánták biztosítani a szakemberek számára, hogy szinte teljesen feláldozták a biztonságot. Érthető, hogy a kutatóknak első dolguk volt megszigorítani a biztonsági intézkedéseket. Ráadásul a vizsgálatok kimutatták, hogy a tavaly májusi hackertámadás előtt két hónappal már sikerült egy hackernek betörnie a déli-sarki állomás rendszerébe és rácsatlakoznia az egyik számítógépre. Ez a támadó azonban kevésbé volt kártékony, mint az utódai, ugyanis csupán egy weboldalt helyezett el az egyik szerveren. Az oldalon az volt olvasható: "Szeretem az angyalkámat, Laurát!"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Piscator #24
    Igen, akik visszaélnek ezzel, szemétkednek.
    Viszont továbbra is fenntartom, igenis azt, hogy a legapróbb mozzanatot is pc-k irányítják, fokozottan sebezhetővé teszik őket.
  • Piscator #23
    Ez már lefutott téma.
  • BlackRose #22
    1. Hacker (kevésen vannak, kát csoportra oszthatóak a. White Hat és b. Black Hat (az elsők pozitívak és nem okoznak kárt a másodikak negatívak és kárt okoznak)) mindketőre egyaránt vonatkozik, hogy igazi guru-k, a technológiát végig értik.

    2. Crackerek általában kárt okoznak, részben értik a dolgot, de inkább specializálodtak valami rések kihasználására.

    3. Script Kiddy-k (az igazi Hackerek nevezték öket igy el) halvány gőzük se a dologhoz, nincsennek tudatában, hogy bünözők, általába az IRC-en cserélgetik egymásközt a különböző script-eket, wormokat, trojan horse-okat stb. melyek segítségével tudás nélkül kárt okoznak... általában kakaskodnak tetteikkel és nagyon sokan vannak, a károk túlnyomó részét éppen ők csinálják...
  • Mat #21
    HEHE
  • Mice #20
    könyörgöm a hacker is gépet tör fel nem csak progikat

    a különbség a károkozásban és az információkkal való visszaélésben van

    szerinted ha nem tör fel gépet akkor mit csinál? passziánszozik?
  • Luminas #19
    Azokat, akik pénzért más életével játszanak,...
  • dez #18
    Azon ütköztök meg, hogy hálózatra volt kötve az a gép? Inkább azon kellene, hogy eleve egy PC-re bízták a kutatók életét, ami bármikor elromolhat. Úgyhogy ez vagy csak hatásvadász csúsztatás, vagy oltári felelőtlenség.
  • [HUN]PAStheLoD #17
    #13 biztos usa supported project :]
  • Macc #16
    A Deli sarkon nincsen kifutopalya, es olyan gepekkel szalnak le aminek nem (csak) kereke van, hanem hotalpa (is). Ettol fuggetlenul, tenyleg nem olyanok a viszonyok, hogy biztonsagosan lehessen landolni. Kicsit nagy a szel, a hofuvas, stb stb...
  • Devla #15
    Aha. Aztan a szegeny 80 eves nagypapa akinek a gepet felhasznaltak a betoresre 2 napig nem tud leulni.