Gyurkity Péter

Feltörték az iPodok vezetéknélküli technológiájának védelmét

Egy norvég hacker - aki korábban a DVD lemezek másolásvédelmének eltávolításával vált híressé - feltörte az Apple AirPort Express protokollját, ami az iTunes és egy vezetéknélküli állomás közötti kapcsolatot kódolja.

Az AirPort Express - egy kisméretű, drótnélküli kapcsolatot lehetővé tévő eszköz - 2004 júniusában jelent meg. Jon Lech Johansen saját weboldalán - amelynek a hangzatos "Pereljetek csak be" nevet adta - tette elérhetővé a technológia védelmét eltávolító kulcsot. Biztonsági szakértők szerint Johansen - becenevén DVD Jon - a szoftveres kulccsal és egyéb speciális programokkal lehetővé tette, hogy a konkurens szolgáltatások is igénybe vegyék az AirPort Express által nyújtott előnyöket.

Johansen, akit a nyílt forráskódú és teljesen ingyenes szoftverek szószólójaként ismernek, már jó ideje kritikával illette az Apple üzletpolitikáját, amelynek elsődleges célja az volt, hogy a cég által piacra dobott eszközök kizárólag saját szoftvereikkel működjenek együtt. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy a norvég fiatalember idén már két alkalommal is közzétett olyan trükköket, amelyek az Apple védelmének megkerülésével kecsegtettek.


A RealNetworks kezdeményezéséről szóló híreket Johansen kitörő örömmel üdvözölte, hiszen az Apple konkurense által kidolgozott eljárás a rivalizálás helyett a nagyobb kompatibilitást helyezte előtérbe. Az Apple szóvivője egyelőre nem kommentálta Johansen lépését, de a vállalat minden bizonnyal nem hagyja szó nélkül az AirPort Express feltörését.

A jelenleg 20 éves Johansen öt évvel ezelőtt, pattanásos képű kamaszként törte fel a DVD lemezek másolásvédelmét, és azonnal hőssé vált a hackerek körében. A filmipar nyomására ugyan a norvég hatóságok perbe fogták a fiút, de a hosszadalmas eljárás végül Johansen felmentésével zárult le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tajfun #7
    Ezaz, csak igy tovabb! Hajra DVD Jani!
  • eke #6
    Hát, igen... Idehaza is lehetne egy-két ilyen arc! Én ehhez már öreg vagyok:-((
  • Nethyrrea #5
    nemsemmi a srác....én egyelőre megelégednék azzalis ha megtudnék tanulni programozni :D
  • comet #4
    LOL
  • Cat #3
    jó a blog, ilyenek vannak benne:
    <JMunakra> nah you have zip with password protection
    <jlj> that's not classified as DRM
    <JMunakra> where does DRM start?
    <Meuuh> I don't know, but I know where it ends : at my doorstep

    :D
  • zeno42 #2
    Ezt a Johansen gyereket klónozni kellene.
  • Lacc #1
    Tetszik :)