Alex

Railroad Tycoon 3



Kiadó: Gathering
Fejlesztő: Poptop Software
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Pentium III 800 MHz, 256 MB RAM, GeForce 2 MX 32 MB memóriával
Ajánlott: Athlon XP vagy P4, 512 MB RAM, GeForce 3 64 MB memóriával
Hasonló játékok: Railroad Tycoon, Transport Tycoon
Kategória: Stratégia

Az 1990-ben megjelent Railroad Tycoon bizonyára minden "öreg" számítógépjátékosban kellemes emlékeket ébreszt. Az első Railroad Tycoont a mára már legendássá vált Sid Meier készítette. Az volt a legelső ún. "tycoon" játék, melyben az üzletmenedzselést a játékot élvezhetővé tevő grafikával ötvözték. Azóta számtalan klón jelent meg, sok sikeres (pl. Transport Tycoon), de még több gyenge, összecsapott játék, melyeknél szerintem csupán a nem jogvédett "tycoon" elnevezéssel akartak pénzt keresni.

A '98-ban megjelent második Railroad már 3D grafikát, számtalan küldetést és internetes multiplayer lehetőséget is magával hozott. Az eddigi részek több mint kétmillió példányban keltek el, és számtalan szaklapban kaptak rangos díjakat. A harmadik részt fejlesztő PopTop már nem kezdő a stratégiák terén, a Tropico mindkét része az ő nevükhöz fűződik, és most sem okoztak csalódást.

Klikk ide! Klikk ide!

A játék indulása után választhatunk, hogy kampányt, küldetéseket, vagy kötöttségektől mentes, szabad játékot akarunk-e indítani. A kampányt választva egy múzeum kiállítótermébe jutunk. Stílusosan elrendezve, üvegvitrinek alatt mozdonyokat láthatunk, mindegyik egy-egy pályát jelképez. Összesen 25 misszió (16 kampány és 9 egyedi) van a világ tájaira szétszórva Amerika hőskorától kezdve az Európán át egészen Japán földrengésekkel nehezített pályájáig. A küldetéseknek mindig van egy időhatára - általában 20-30 év - ezalatt kell végrehajtanunk a megadott feladatot, ami főként városok összekötése, adott vállalatérték elérése vagy a versenytársak megsemmisítése szokott lenni.

A nekünk tetsző mozdony kiválasztása után megkapjuk az eligazítást a szükséges tudnivalókkal, és kezdődhet a móka. A játék kezelőfelülete nagyon egyszerű, a képernyő alsó negyedét foglalja el a menürendszer, felül pedig a terepet láthatjuk. A 3D grafika figyelemreméltó: gyönyörű, és nem támaszt a számítógéppel szemben magas követelményeket. A forgatás, nagyítás kényelmesen elvégezhető egérrel, tehát nem szükséges a más játékoknál ilyenkor általános billentyűhasználat. A menü legfontosabb része a bal oldalon lévő 9 nyomógomb, ezek sorban, bal felülről: vágány építése, állomás építése, mozdony vásárlása, vállalati menü, állomások listája, szerelvények listája, személyes menü, tőzsdei akciók és az áttekintés. Nagyon jól van felépítve, majdnem ebben a sorrendben kell használnunk.

Klikk ide! Klikk ide!

Első dolgunk vállalatunk megalapítása, ami némi saját tőkéből, és jórészt részvényesek pénzéből történik, ez lesz az indulóösszegünk. Újdonság, hogy - ha a gép engedi - akár több céget is alapíthatunk, persze ennek nagyon speciális eseteken kívül nincs értelme. Ezután érdemes a térképet max. kicsinyítésre állítani, és megszemlélni leendő birodalmunkat. A városok nevei mellett található csillagok száma azok nagyságát jelzi - értelemszerűen népesebb településeket érdemes összekötni, mivel ott a várható forgalom, és így a bevétel is nagyobb. A domborzat tekintetében a sík terepre koncentráljunk, mivel a pálya kialakítása olcsóbb, és a vonatok is gyorsabban tudnak vízszintesen haladni.

A célpontkiválasztás után jön a pálya lefektetése, ami lehet egy- vagy duplavágányos; érdekesség, hogy a vonatok összeütközését teljesen megszüntették, a korábban már ismert jelzőket és váltókat sem kell használnunk. A szerelvények találkozáskor csak lelassulnak, ezért bőven elég az egy sínpár, mivel később, a forgalom növekedésével bővíthetjük. A gép az általunk kijelölt egy pontból a legrövidebb útvonalon húzza a síneket, ami a terep egyenetlenségei miatt korántsem optimális - magaslatok vagy mélyedések körül érdemes kanyarogni picit.

Klikk ide! Klikk ide!

Meglepő volt számomra, hogy Y alakú elágazásnál a vonatok nemcsak a szárából a két felső irányba, hanem - meglehetősen érdekes akciót végrehajtva - a két elágazás között is(!) képesek közlekedni. A pálya magasságkülönbségeinek leküzdésére alternatív megoldás a hidak, függőhidak vagy alagútak építése, de ezek a játék elején még nagyon drágának számítanak. A hidaknak is több fajtája van, lehet fa, fém vagy kőhíd, ezek az áthaladási sebességben és teherbírásukban (sínpárok számában) különböznek.

Itt már kiderülhetett a játék első nagy hátránya, a tereprendezés teljes hiánya. Az elődők ismerete után számomra meglepő volt, hogy nincs lehetőség a magasságkülönbségek megszüntetésére, még minimális mértékben sem. Nem értem, miért hagyták ki, talán túl könnyűvé tette volna a játékot? A pálya után telepíthetjük az állomásokat, ami lehet kicsi, közepes vagy nagy. A méretük nem kapacitásukat, hanem csak a vonzáskörzetüket határozza meg - arra kell figyelni, hogy minél több házikó vagy egyéb objektum legyen az állomás közelében. Mivel kezdetben gőzmozdonyokkal indulunk, szükségünk van szervízépületre és üzemanyagtöltő állomásra is, melyek nélkül pár éven belül lerobbannak. A vonatokhoz feltétlen szükséges felépítmények mellett vannak opcionálisak is: szálloda, fogadó, étterem és posta. Egyik sem generál extra forgalmat, csupán a meglévőből szed sápot, ezért ezeket csak a vasúti csomópontokba, átszállóhelyekre érdemes építeni, ahol a nagy utasforgalom által vissza tudják hozni az árukat. Az épületek külső kinézetét hatféle építészeti stílus közül választhatjuk ki, ennek természetesen semmilyen gyakorlati kihatása nincs.

Klikk ide! Klikk ide!

Ezután végre elérkeztünk a mozdonyvásárláshoz, amikből a kor előrehaladtával egyre szélesebb választék áll rendelkezésünkre. A játékban összesen 40 féle mozdony van, természetesen korszakokra és helyszínekre specializálva. Kezdetben csupán gőz, később dízel, majd idővel választhatunk elektromos meghajtásút is, mely természetesen erre felkészített vonalat igényel. A helyes választáshoz célszerű tudnunk hol fog közlekedni a szerelvény, mivel más mozdonyt igényel a hegyes terep, mint a sík, a néhány kocsit vontató expressz, mint a rengeteget húzó tehervonat. Adataik is fel vannak sorolva, mint a közönség véleménye (a divatos drága mozdonyokon 15, illetve 30 %-kal többet fizetnek), a mozdony fogyasztása (hosszútávon jelentős összegeket emészthet fel) és sebessége a kocsik számának, illetve az emelkedők nagyságának függvényében. A menetrend megadása csupán pár kattintás a kistérképen, és vonatunk már vígan robog és termeli a pénzt. Az állomásokon automatikusan kapcsolják rá a vagonokat, amennyiben nem specializáltuk valamelyik árufajtára (erről később).

Ez idáig persze nagyon egyszerűen és primitíven hangozhat, de ez a játék hatalmas előnye! Bárki, még az elődőket sosem látott kezdő is azonnal el tud vele boldogulni.

Klikk ide! Klikk ide!

Miután van néhány állomásunk és vonatunk, a legfontosabb menüpont az állomások listája lesz. Ezen összesítve, egymás alatt szerepelnek az egyes helyeken lévő expressz és teherszállítmányok mennyisége - nyilvánvalóan, ahol a legtöbb van, azt érdemes még valamely mozdony menetrendjébe bevonni, vagy újat indítani a legnagyobbak között.

Egy állomásra kattintva kis ikonokkal jelölve láthatjuk van-e a közelben fogadó, étterem, posta vagy hotel, az ott lévő árukat, az elhúzott és odavitt áruk mennyiségét és értékét, az állomáson várakozó és a településen lévő gyárak, lakosok által igényelt áruk adatait. Ugyan ez soknak hangozhat, de mindez kiválóan átlátható, és egyszerű. Egy árufajtát kiválasztva megtudhatjuk, hogy más városokban mennyit kapnánk érte, és a térképet egy kicsit kicsinyítve a terepen is megszemlélhetjük, hogy ezek helyileg merre vannak. Összesen 35 fajta szállítmány várja hogy az állomások között húzgáljuk, szóval mindenki megtalálhatja a neki tetsző, rentábilis vállalkozást. A város növekedésével már nem biztos hogy elég a kezdetben épített állomás nagysága, ezért persze lehetőségünk van azt nagyobb területet lefogó, méretesebb változatra fejleszteni.

Klikk ide! Klikk ide!

A mozdonyok listája is hasonló rendszerű, egyszerűen áttekinthető. Azonnal átlátható, ha hibás menetrendmegadás miatt valamelyik nem tudja elérni a célállomását, lerobbant, vagy nemsokára javításra lenne szüksége. Nyilvánvalóan ha többnél is látunk hasonló ikont, érdemes megfontolni újabb kocsiszínek vásárlását. Ez költségcsökkenést, időmegtakarítást, végeredményben pedig több pénzt hozhat, tehát megérik az árukat. A vonatok menüje is számos érdekességet tartogat. Egy szerelvényt kiválasztva a jobb alsó sarokban kistérképen megjelenik a képe, az útvonala, és az alul lévő kis ábrákra információkat kaphatunk sebességéről, a vagonjaiban lévő cuccokról, azok értékéről (az idő előrehaladtával csökken), és számáról. Számtalan küldetésben van, hogy teljesítéshez valamilyen árut át kell szállítanunk egy másik városba, ilyenkor specizalizálhatjuk a vonatot, megadva hogy kizárólag milyen árut pakolhatnak bele. Kis ikonok jelzik a felújítás vagy szervízelés szükségességét is.

Ha akarunk, átválthatunk a vonat nézőpontjára és rögzíthetjük ott a kamerát - nemcsak szép látvány a hegyek között kanyargó gőzős, hanem azt is megállapíthatjuk, hogy jól telepítettük-e a vasvágányt, vagy túl nagy emelkedők maradtak benne. Lehetőségünk van a mozdony lecserélésére is, ráadásul szűrők segítségével egyszerre több vonaton is - mindössze meg kell adnunk hogy a 10, 15 vagy 20 évnél öregebb masinákat akarjuk kivonni a forgalomból, a program jelzi ennek költségét, és egy kattintással akár a teljes járműparkunkat vadonatújra cserélhetjük.

Klikk ide! Klikk ide!

Fontos még szólni a városokon kívűli egyéb termelő egységekről, melyekből a hivatalos honlap szerint 150 tipust raktak a játékba. Olyan, hogy kopár terület, szinte nem létezik, mindenhova raktak valamit: a fákon kívűl búzaföldeket, gyümölcsösöket, birka- és marhafarmokat, bányákat. Mindegyikhez tartozik egy vele kompatibilis feldolgozóüzem is: desztilláló, ami a gyümölcsből alkoholt gyárt, húsüzem (marhákat kell odaszállítani), textilgyár (birkagyapjú), acélgyár (bányából érc), acélból pedig fegyver és szerszám készíthető. Ezek listája korszakfüggő, pl. a XX. század végén már atomerőművekbe szállíthatjuk az uránércet.

Az üzemeket megvásárolhatjuk (általánosságban véve az általuk termelt éves nyereség tizszeresébe kerülnek), de anélkül is "táplálhatjuk" őket nyersanyaggal. A korai időszakokban, kis városoknál jóval nagyobb nyereségre lehet szert tenni ilyen beszállításokkal, mint az utasforgalomból. Ráadásul egyes küldetéseknél külön feltétel, hogy bevételünkből bizonyos részt az iparból származó nyereség tegye ki, ilyenkor muszáj meglehetősen borsos árú üzemeket vásárolnunk.

Klikk ide! Klikk ide!

A vállalati menüpontnál nézhetjük meg a rivális cégeket, pár adat kiséretében, A tőzsde menüpontjánál hajthatunk végre részvénytranzakciókat, nézhetjük meg az árfolyamokat, vagy kísérelhetjük meg más vállalat részvényeit felvásárolni (maximum egyszer évente).

A kilenc gomb közül az utolsóra, az áttekintő nézetre kapcsolva az egész pálya színekbe borul - hétfokozatú színskálán zölddel jelzi az általunk kiválasztott áru meglétét a terepen, pirossal a teljes hiányát. Egyéb kapcsolók is vannak (pl. népesség), melyek mindegyike azt szolgálja, hogy optimális menetrendeket készíthessünk.

Klikk ide! Klikk ide!

A játék közben folyamatosan újsághírek tájékoztatnak az eseményekről, például a gazdaság aktuális helyzete (növekszik vagy visszaesés van, ez a forgalomra van hatással), esetlegesen háború kitörése (pl. az amerikai szabadságharc idején jelentősen megugrik a fegyverek és katonák szállítása után kapott pénzösszeg) stb. Itt jelzik azt is, ha részvényeink elérték a kettéosztáshoz szükséges árfolyamot, ilyenkor értékük a felére, mennyiségük a duplájára nő. Minden év végén összegzést kapunk a teljesítményünkről, ahol megtudjuk fizetésünk változását és részletes táblázatokban elemezhetjük az egyes ágazatokból származó bevételeket és kiadásokat.

A CD-n található pályaszerkesztő is, amivel egyedi terepeket alkothatunk. Pár egérgomb hegyvonulatok húzása, vagy völgyek készítése, és telepítendő növényzetből is széles választék áll rendelkezésre. Természetesen küldetéseket is készíthetünk, amihez sokféle események megtörténtét programozhatjuk be. Grafika: Stratégia volta ellenére meglehetősen nagyok a grafikai motorral szemben támasztott követelmények: a vasútvonalak megépítéséhez nagyfokú skálázhatóságra, a terep zökkenésmentes mozgatására van szükség kis és nagyméretben is, és az alagútak, hidak szakadékok és folyók feletti átivelésének gond nélküli megvalósításához szintén alapos munka kell. Ezen, játszhatósághoz szükséges alapdolgok kiváló megvalósításán kívűl megspékelték még éjszaka-nappal változással, és időjáráseffektekkel (köd, eső, hó) is, melyeknek a játékmenetre semmilyen kihatásuk nincs, csupán némi változatosságot nyújtanak. Külön kiemelném a bevezető videót, és a küldetések előtti rövid intrót, amik bepillantást nyújtanak az adott korszak problémáiba, és hogy milyen szerepet töltött be akkor a vasút.

Kezelőfelület: Bárcsak minden ehhez hasonlóan bonyolult stratégia játéknak ilyen egyszerű menürendszere lenne! A kezdők is azonnal el tudnak vele boldogulni, és a profik is leolvashatják az őket érdeklő információkat, amihez még kattintani sem kell, elég az ikonok fölé vinnünk az egeret. Az adatrengeteg kiválóan áttekinthető, az állomás és a mozdonyok listája pedig minden szükséges információt tartalmaz.

Játékmenet: A különböző nehézségi fokozatok, a teljesítés szintjének mérése, az eltérő játékstílusok, és az ilyenkor szokásos letölthető pályák miatt számtalanszor újrajátszható. Igazán két dolog hiányzott nekem: a tereprendezés lehetősége, és a vonatok összeütközésének érthetetlen hiánya - vajon egy tömegszerencsétlenség esetén más korosztályi kategóriába esett volna a termék? :)

Hangeffektek: Minden mozdonynak egyedi hangja van: a gőzősök sípolásától a 300 km/h-val száguldó szuperexpressz halk, erőtől duzzadó morajlásáig. A kerekek zakatolása, időjárás esetén villámdördülés, esőcseppek mpraja - mind-mind hitelesen van rögzítve.

Zene: A zeneszámok tipikusan amerikaiak, rég blues és countryzenék - minőségük kifogástalan, aláfestésre tökéletesek.

Multiplayer: A szokványos csetelési és játékszervező szolgáltatásokat találhatjuk itt. Véleményem szerint ugyan egy vegytiszta stratégiához nem szükséges ilyen opció, de a programozók mindenre gondoltak...

Intelligencia és nehézség: A kezdetben beállított nehézségi fokozattól függ kezdeti pénzünk mennyisége és a versenytársak keménysége; magasabb szinten gyorsabban és több vonalat építenek, amivel elvághatják terjeszkedési lehetőségeinket.

Összegzés: A Railroad Tycoon 3 a stratégiák iránt rajongók hosszútávú kedvence lesz. Extrém egyszerű kezelhetőségével még a teljesen kezdő játékosokat is meg tudja nyerni, és mélysége miatt a szakértőknek is megfelelő szórakozást nyújt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TycoonHQ #49
    Sziasztok!

    Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Tycoon Headquarters (http://tycoon.atw.hu) weboldalt, ahol rengeteg menedzselős és városépítős játékról, többek között a Railroad Tycoon 3-ről is találhattok képeket, videókat, leírásokat. Emellett szórakozhattok flash játékokkal is, valamint olvashattok érdekes cikkeket is az oldalon. Érdemes benéznetek, nem bánjátok meg. :)
  • simika #48
    Az eredeti TTD nem megvásárolható már asszem, de abandonware oldalakon biztosan le tudod tölteni. Van viszont ingyenes, brutálisan továbbfejlesztett verziója itt:
    http://www.openttd.org/hu/
  • Morzsaszar #47
    Nagyon jó kis játék! Nekem most lett hozzávaló gépem, ezért most kezdtem el. :D
  • plasticbomb1 #46
    Annak, akinek kéne a magyar fájl : http://www.mediafire.com/?g2gzeeezhyq

    Másold be a languages mappába, oszt go...
    Remélem tudtam segíteni...
    ÜDV!
  • szabon91 #45
    Nem tudom, h mi van veletek, de már megmondtam, h nincs már meg a fálj akk nem tom h mi a f...ért küldözgetitek a Mailokat h küldjem már el nektek a t...m tele van veletek:@:@
  • szabon91 #44
    Hello
    Rengeteg Mailt kaptam és sajnos már nem tudom elküldeni a fájlt, mert a gépem újra kellett tennem és minden adatom elszállt így a Railroad Tycoon 3 magyar fájlja is:((((
  • szabon91 #43
    Hello

    nekem meg van a Railroad Tycoon 3 teljesen magyarul. Ha valakinek kell a magyar fálj az küldjön egy Mail-t a [email protected] és elküldöm neki.
  • szabon91 #42
    Helló

    Ha valakinek megvan a Rilroad Tycoon 3 magyar verzió küldje már el a magyar rt3.lng fájlt.
    A "data\language" mappában van.
    E-Mail: [email protected]

    Előlre is köszi
  • Ventura82 #41
    Hali.
    Honnan lehet letölteni, vagy megvenni a gamét? :)

    Üdv!
  • LevelUp #40
    Pls, ha valakinek megvan magyarul a game, vegyen fel MSN :)

    [email protected]