Hunter

Közeledik a napvitorla végső összeszerelése

A múlt hónapban felgyorsultak az események az első napvitorla körül. Sikeresen átment a teszteken a napvitorlás űrjármű kilövő eszközének, a Volnának az első két fokozata, míg az oroszországi Makejev Rakéta Tervező Hivatalban a Cosmos 1 modellje rezgési és egyéb dinamikai teszteken verekedte át, melyek a kilövés okozta szó szerinti megrázkódtatásokat szimulálták a Volna első és második fokozatának begyújtásakor.

A kritikus harmadik fokozatról történő leválási műveletet is el fogják végezni nemsokára, ez volt ugyanis az a pont, ahol a kilövés 2001 júliusában kudarcot vallott. A rakomány az elmúlt két évben két szuborbitális küldetésnél is túl korán vált le a harmadik fokozatról, amikor az utóbbi még pont a második fokozattól szabadult meg. Az első eset a napvitorla kísréleti repülése volt, míg a másik egy európai rakomány vesztét okozta, egy felfújható visszatérő járművét. Az átalakított leválási szekvencia tesztje tehát fontos mérföldkő lesz a kilövőeszközt és az egész repülést illetően.


A Kozmosz 1 fantáziarajza

A kísérletet egy 60 méteres vákuum toronyban végzik. A szabadeséses leválasztási teszt súlytalanságot és vákuumos űrkörülményeket fog szimulálni. Ha minden az előírásoknak megfelelően, sikeresen lezajlik, akkor az eszközt visszajuttatják a moszkvai Babakin Űrközpontba, ahol megkezdődnek a végső összeszerelési és tesztelési munkálatok. A mérnökök új napvitorla lapátokkal látják el az űrjárművet, valamint módosítják a lapátok elrendezését, mielőtt elkészülne a végleges változat.

Folytatódik az elektronika tesztelése is az Űrkutatási Intézetben, azonban ennek a folyamata valamelyest lassabbnak mondható. Az űrjárművet irányító összetett szoftver minden lépését le kell ellenőrizni. A központi számítógép szinte már minden ellenőrzésen átment az úgynevezett "nominális" sorozatban, ami a mérnököknél azt takarja, ahogy a berendezésnek működnie kell, ha minden terv szerint, óramű pontossággal zajlik. Azonban hátra vannak még a nem nominális helyzetek elemzései.


A Kozmosz 1 jelenleg még tesztfázisban van

Az S-hullámsávú rádió rendszer sem készült még el teljesen, bár egy modellt már bemutattak és ki is próbáltak az elmúlt hetekben, ugyan ebben az állapotban van néhány érzékelő, többek közt a GPS navigációs rendszer is.

A mérnökök szerint a küldetés, azaz a napvitorla próbaútja levezényelhető a GPS és a rádió rendszer nélkül is, azonban egy nemrégiben lezárult megbeszélésen az amerikai és az orosz fél képviselői egybehangzóan megállapították, hogy ezek a hiányosságok a kockázat növekedését jelentik, az idő azonban sürget. A legalkalmasabb időpont október vége lenne, mivel az év további részében az orosz haditengerészet végez műveleteket a kilövő területen, így nem lesz lehetőség a tengeralattjáróról történő kilövésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bonewerkz #24
    aham, es a voroseltolodasa hogy mukodik, 1,5 c-nek megfelelo nem lehet, igy hat ha pl 3/4 c-vel tavolodo lathatatlan, de a lampat majdnem 100%ig visszavero tukorben, egy 3/4c-nek megfelelo voroseltolodasu, 1,5 c-s latszolagos tavolodo sebessegu kepet fogok latni?
  • Bonewerkz #22
    lehet, hulye vagyok, de nem ertem...
    normalis esetben, ha egy elemlampaval ravilagitok egy 2 m/s-el tavolodo tukorfalra, akkor az elemlampa tukorkepet 4m/s el latom tavolodni... ezert volt az elozo kerdesem
  • Bonewerkz #20
    nem a hullamhossza no a fenynek, amikor meghajtja a cuccot? (no a hullamhossz, csokken a freki, igy a foton energiaja is...)
    tenyleg, es mi tortenik akkor, ha egy tukorre ravilagitok, az elemlampammal, (na jo, a lezeremmel) es kozben a tukor mondjuk 3/4 c-vel tavolodik, akkor a tukorkepemet 1,5 c-vel latom tavolodni??
    vagy, amikor latszolag eleri a fenysebesseget eltunik??
  • Inquisitor #19
    Na most megint alulmultam magamat, az emlitet hajtomu is valamennyire kemiai, csak a hatasfoka "picit" jobb volt ...
  • Inquisitor #18
    A multkor valaki emlegette a Deep Space-1 kiserleti hajot, amit a Nasa a 90-es evekben csinalt es ion hajtomuve volt. Tudtommal sikeres volt, akkor miert maradtak a kemia vackoknal eddig???
  • [HUN]PAStheLoD #6
    a fény nem fénysebességgel megy :) csak annyi energiával indul és amint találkozik a foton bármi mással (energiahullám gamma sugarak neutrínó... miegymás) kicsit lassul de amikor a tükörbe berombol 1000L akkor sokat lassul :) ezét van hogy a profi tükör is max 90-95 %-os visszaverésre képes... persze lehet hogy vannak ennél jobbak de nem tudok róla.