Hunter

A hangyák már egyesítették Európát

Egy argentin hangyafaj, mely körülbelül 80 évvel ezelőtt juthatott el Európába, kifejlesztette a valaha észlelt legnagyobb kolóniát. Nem kevesebb, mint 6000 kilométer hosszan húzódik birodalmuk - Olaszország északi részétől Dél-Franciaországon át az óceán felé eső spanyol partokig - több milliárd hangya több millió bolyt birtokol.


Míg általában a rivális bolyok lakói halálukig küzdenek egymással, a szuperkolónia hangyái rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felismerjék egymást és együtt működjenek - még akkor is, ha a kolónia láncolatának a másik végéből érkeznek. Az argentin faj (Linepithema humile) valószínűleg az importált növényekkel érkezett Európába, elnyomva mintegy 20 európai hangyafajt. A tudósok nem tudnak biztosat mondani miért alakult ki a szuperkolónia. Úgy vélik a betolakodók kezdeti sikere hatalmas boly-sűrűséghez vezethetett, így kerekedhetett felül az együtt működő magatartás az agresszión. A fejlődés megerősítette ezt a felsőbbrendűséget, mivel a belső küzdelmektől mentes bolyoknak volt elég idejük és tartalékuk, hogy legyőzzék ellenségeiket. A siker sikert szülhet.

"Érdekes látni, hogy egy új lakóhely megváltoztathatja a társadalmi szervezetet" - mondta Laurent Keller professzor, a svájci Lausanne Egyetem tudósa, aki egyike volt azoknak, akik azonosították a szuperkolóniát.

"Ebben az esetben a valaha felfedezett legnagyobb egységhez vezetett" - tette hozzá. Keller professzor és munkatársai szerint a kolónia mégis lehet, hogy kudarcra ítéltetett. Előbb vagy utóbb versengés fog kialakulni, a genetikailag különböző csoportok egymás ellen fordulnak. A szuperkolóniának így is van egy ellenfele, egy másik, kisebb argentin hangyafaj, mely jelenleg Spanyolország katalán területén lakik és tagjai szívesen bocsátkoznak harcba.

A kutatást svájci, francia és dán tudósok publikálták. Jürgen Heinze professzort, az Erlangen Egyetem hangya szakértőjét lenyűgözték az eredmények. A BBC-nek tett nyilatkozatában kifejtette, lennie kell egy fontos genetikai hasonlóságnak, ami végig vezethető a kolónián.

"Egy hangyának el kell döntenie, mikor bocsátkozik harcba egy másikkal, akár a kolóniához tartozik a másik, akár nem. A felismerés a hangyát bevonó illatanyag alapján történik, mely részben genetikai alapú. A genetikai variációk felismerésbeni variációkhoz vezetnek, ha a genetikai variációkban csökkenés tapasztalható, a hangyák mind egyforma illatanyaggal rendelkeznek és többé nem tudnak különbséget tenni az idegen és a bolyhoz tartozó hangyák között."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #18
    USA kivonta a csapatait a közvélemény nyomására, és hagyományos fegyverekkel vívták meg, vagyis nem vettek be mindent amijük volt... Nyilván egy hangya invázió ellen a közvélemény nem megy az utcára, "Ne háborúz hanem légy hangyakaja" szlogennel, és valószínű a Kemotox csodafegyver használat győzelmet hozna... ;)
  • errorista #17
    cikk: ,,Egy argentin hangyafaj, mely körülbelül 80 évvel ezelőtt juthatott el Európába, "

    szvsz hajón jöttek
  • CybearBoy #15
    Hát azért kérlek, mert először meghódítják az Európa körüli partokat, de lehet, hogy egy kalap alá veszik Ázziával. Aztán mikor bezárult a gyűrű, akkor elinduénak szépen befelé, és mindent/mindenkit elpuszítanak, ami/aki az útjuba kerül!
    :)))
  • CAD #10
    A cikk lenyege az hogy a del amerikaiak beszivaroktak europaba, es a hangyak rendjenek felbomlasztásával vilaguralomra tornek... jol latom at a helyzetet? ;>
  • Rephyx #8
    gz8, meglep, hogy masok is olvastak ezt a jo kis konyvet :)
    Azert jo lenne valami bovebb informaciot is olvasni a temarol, ez nagyon minimalis.
  • Ligend #6
    Plane ugy ne jarjunk, mint Clifford D. Simak - A varos c. regenyeben, ahol az emberiseg eltunese utani kutyak uralta bolygon szepen csendben a hangyak is a fejlodes utjara leptek...
  • gz8 #4
    kétszer is :(

    Csak nehogy egyszer úgy járjunk, mint Obrucsev: Utazás Plutóniába c. tudományos-fantasztikus regényében, amikor Papocsiknék méteres óriáshangyákkal voltak kénytelenek megküzdeni...
  • gz8 #3
    Drágám, a kölykök összementek!
  • gz8 #2
    Drágám, a kölykök összementek!