Gyurkity Péter

4 nagy frissítést ígér a OnePlus

A kínai cég is felzárkózik a nagyokhoz, több nagy frissítést téve elérhetővé telefonjainál.

Az immár az Oppo égisze alatt tevékenykedő OnePlus kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy már még gyorsabb, 150 wattos gyorstöltéssel futott be a OnePlus 10T, ezt pedig viszonylag gyorsan követte egy újabb hír, immár a szoftveres frissítésekről. Ez utóbbi szerint a cég kitolja a frissítési időszakot, követve a nagy riválisok példáját.

Külsős források adtak hírt a napokban arról, hogy a Londonban megrendezett OxygenOS Open Ears Forum alatt a fejlesztésért felelős csapat tagjai elárulták a fontosabb részleteket. Ebből kiderült, hogy a jövőre megjelenő okostelefonok (valamint jó eséllyel egyes meglévő, szintén prémium kategóriás változatok) már 4 éven keresztül kapnák meg a nagy frissítéseket, vagyis összesen ennyi eltérő Android-verziót használhatunk majd rajtuk, a biztonsági foltozások esetében pedig kereken 5 éves periódus járna minden ilyen típushoz. A hír mindenképpen kedvező a felhasználók számára, akik ezzel egy újabb cég jóvoltából részesülnek majd további frissítésekben, azok előnyeiben.

A kínai gyártó ezzel tulajdonképpen a Samsung példáját követi, amely már jóval korábban bejelentette, hogy hasonlóra készül. Ezt ugyan nem minden telefon esetében teszik elérhetővé, közben pedig az is kiderült, hogy ritkábban jelennek majd meg az egyes biztonsági foltozások, a lépés még így is jó hír, hiszen az androidos felhasználók számára elsősorban a nagy előrelépést nyújtó újabb verziók telepítése számít kiemelt kérdésnek. A Google a maga részéről a Pixel 6 esetében ígért 5 éven át tartó foltozásokat, azonban ehhez összesen 3 nagy frissítés társul csak, miközben az Apple hagyományosan 5 éven keresztül biztosít nagy, jelentős frissítéseket saját készülékeinél.

Egyéb gyártók, így például a Lenovo kezében lévő Motorola, mindössze 1, esetleg 2 nagyobb frissítést biztosít, amivel komoly negatív visszhangot váltanak ki a vásárlók oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!