Gyurkity Péter

Kevesebb Nintendo Switch kel el idén

A cég csökkentette várakozását, amivel csalódást okozott, ám jövőre jöhet az újabb lökés.

A Nintendo a Switch (és a korábbi konzolgenerációk) révén hosszú évek óta tartja az eladási rekordot, a példányszám tekintetében hagyományosan jól áll a cég. Legutóbb arról írtunk, hogy a Switch már 111 milliónál tart, most azonban jelezték, hogy idén a vártnál kevesebb példányt adnak csak el.

A japán gyártó hivatalos jelentésében egészen pontosan az idei üzleti évről, annak főbb részleteiről számolnak be, ez ugyanis március végén zárul majd le, vagyis nem esik egybe a naptári évvel. Kiemelik, hogy a korábban várt 21 milliós példányszámhoz képest csak alacsonyabb, nagyjából 19 milliós szintet érnek majd el, bár a készlethiány negatív hatása fokozatosan enyhül, ahogy arról nemrég a Sony is beszámolt, vagyis az utánpótlással jóval kevesebb gondjuk lesz. Mégis, a durván 10 százalékos csökkenés komoly csalódás a befektetők számára, emiatt pedig jelentős mértékben esett a részvények árfolyama.

A külsős elemzők várakozása szerint a hardveres ciklus tulajdonképpen már a tavalyi évben tetőzött, ezt követően nem számíthatunk újabb nagy emelkedésre, legalábbis a Switch esetében. Ezen igazából majd csak a Legend of Zelda: Tears of the Kingdom változtathat, amely a várakozások szerint jövő májusban fut majd be, a sorozat legújabb tagjaként jó eséllyel komoly érdeklődést váltva ki a felhasználók oldalán. Legalább ilyen fontos, hogy egyelőre nem tervezik a konzol árainak megemelését, mivel azonban a japán jen gyengülése a vártnál hosszabb ideig eltarthat, ezen mindenképpen elgondolkodnak majd.

A hazai pénzem gyengélkedése egyelőre jól jön a cégnek, amely bevételének 80 százalékát külföldről szerzi be, a gyengülés ugyanis komoly mértékben növeli a pénzügyi jelentés számait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    steamdeck miatt pc játékok vannak bajban mert mostantól elsősorban gamepad support lesz és csak utána egérbill, LOL

    na nem mintha az a napi 30 steames shovelware érdekes lenne amúgyse

    dagadjon newell buxája is oxt jólvan leszarják kb. hogy mi lesz meg csak nevében pc a játék :DD .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2022.11.17. 18:52:08
  • asgh #4
    A Decknek az az előnye, ami a hátránya: a tartalomkínálata a PC felhozatalra épül.
    Akik eddig csak a PC-s játékok kézikonzol portjai miatt vettek Switch-et, ők a jövőben valóban Deckre válthatnak, mert azon nagyobb eséllyel találnak majd népszerű PC címeket, amiket Nintendo-ra nem éri meg kiadni.
    Aki viszont érdeklődik a Nintendo exkluzívok iránt (a Switch userek döntő többsége), az nem fog átállni.
    A Switch (vagy egy jövőbeli Nintendo konzol) és a Deck teljesen jól meg tud élni egymás mellett, ahogy a Nintendo eddig is jól elvolt az Xbox, PS, PC mellett, mert viszonylag minimális volt az átfedés a tartalomkínálatban.
    Az utóbbi időben ez némileg változott, mert a 100 milliós Switch piacra sok fejlesztőnek megérte portolni, így a Fortnite, Fifa, stb. játékosok is elkezdték venni a Switch-et amolyan utazós, második konzolnak. A Deck max. ebből a rétegből tud lenyúlni valamennyit, de innen sem mindenkit.
  • lipovics #3
    Ez a jelen, én a jövőre gondolok. Deck a Switch piacából le fog csípni.
  • asgh #2
    A Steam Decknek ehhez nem sok köze van.
    A Switch piaca a konzol életciklusának vége felé telítődik, így nyilván csökkennek az eladások.
    A Deck legfeljebb csak azokat tudja elcsábítani, akik a közeljövőben egyedül a 3rd party pc->kézikonzol portok miatt (Witcher, Fortnite, stb.) vennének Switch-et és egyáltalán nem érdeklődnek az egyéb Switch tartalmak iránt.
    A Nintendo jól felépített ökoszisztémájára (azaz a több, mint 100 millió userre) a Deck egyáltalán nem veszélyes.
  • lipovics #1
    Steam deck miatt nagy bajban lehet a Switch.