Gyurkity Péter

Esnek a grafikus kártyák árai

Folytatódik a helyzet normalizálódása, az árak már az ajánlott szint alatt vannak.

A grafikus kártyák szegmensén belül az elmúlt hetekben többek között arról írtunk, hogy nagyot esett az nVidia eredménye, ami több tényező együttes hatása miatt fordult elő. Most a hivatalos árakról futott be egy újabb részletes elemzés, miközben a cég soron következő zászlóshajójáról is részletek szivárogtak ki.

A napokban a német illetőségű 3D Center osztott meg újabb adatokat a nagyközönséggel, amelyek a hivatalos árak változását mutatják meg nekünk. Ebben azt látjuk, hogy folytatódik az árak mérséklődése, ez pedig már érdekes következményekkel jár, hiszen számos esetben a tengerentúli ajánlott árak (MRSP) szintjét sem érik el a német forgalmazók által megszabott számok. Ez a folyamat mindkét nagy gyártó megoldásait egyaránt érinti, júliusban pedig átlagosan már az ajánlott árak 90 százaléka alatt lehetett beszerezni a népszerű grafikus kártyákat, ami a felhasználóknak mindenképpen kedvező hír. A gyártók maguk persze nem igazán örülnek ennek, viszont a kereslet lanyhulása miatt csakis további kedvezményekkel lehet vásárlásra ösztönözni a felhasználókat.


Ezzel szinte egy időben egy újabb kiszivárogtatás bukkant fel az interneten, amely már az nVidia soron következő legerősebb típusára, annak sorozatgyártására vonatkozik. Ez utóbbiban arról olvashatunk, hogy a GeForce RTX 4090 gyártása már javában zajlik, a képeken pedig az is látható, hogy a kártya ezen példánya 24 GB memóriát kapott, három eltérő kimenettel (DisplayPort és HDMI) együtt. A memória mérete egybeesik a korábbi információkkal, az azonban még nem teljesen világos, hogy a kapacitást említő oszlop pontosan mire vonatkozik – ez jó eséllyel a gyártás jelenlegi volumenére utal, viszont a találgatások még nem zárultak le.

A megjelenés jó eséllyel már augusztusban eljöhet, ez azonban szintén némileg kérdéses.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #7
    Kérem felfújható matracot az ár alá tenni, hogy puhára essen.
  • pali600 #6
    Jaja. Van egy olyan érzésem, hogy idehaza nem sokat fogunk érezni ebből a hatalmas áresésből. Még úgy se, hogy hamarosan hivatalosan bejelenti az nVidia a 4xxx szériát, az AMD pedig az 7xxx -et.
  • dyra #5
    Nálunk a szuper "erős" forint tökéletesen ellensúlyozza az árak csökkenését.
  • wraithLord #4
    Ez a "mindent annyiért árulnak, amennyiért megveszik" hozzáállás visszanyalni látszik. Bár még így sem hinném, hogy veszteségesek. Szimplán csak, ami nem gyarapodik, hanem stagnál, az nem oké.
  • Caro #3
    Mindjárt én is megsajnálom őket, hogy kénytelenek az MSRP ALATT adni a kártyákat.
    Azon MSRP-k alatt, amik évekkel ezelőtt lettek meghatározva, és évekig felette adták, akár jóval felette.

    Jelenleg egy közel 10 éves technológiájú GT710 grafikus lassítót tipikusan 25ezerért vesztegetnek.. és azt is csak 1 giga DDR3 memóriával, és a kevésbé minőségi gyártóktól.

    Ennek a kártyának ma nem szabadna 10 ezernél többe kerülnie.

    A normális mainstream RTX 3060-ak és RX 6600-ak épp csak benéztek 200 ezer alá.
    SZVSZ ezeknek a normális ára 80-100 ezer lehetne.
  • Ellaberin #2
    Bezzeg akkor nem zokogtak, amikor az ajánlott árak duplája fölött mentek a kártyák.
    Lesz ez még rosszabb is barátocskáim: olyan recesszió van folyamatban, hogy a gazdagabb réteg is benzinre, fűtésre meg kajára fog költeni és pont telibesz.rja az új kártyák milliós árait, mert az új játékok közül is 1-2, ami igényelni fogja.
    A bányászoknak sem éri már annyira meg, nem létesülnek millió tételes felvásárlások, sőt a kisebb bányák bezárnak és ömlik a kártyájuk a használt piacra, ami többeknek több, mint elég.
    Ez van, illetve valszeg jó darabig lesz.
  • Sir Cryalot #1
    "nem teljesen világos, hogy a kapacitást említő oszlop pontosan mire vonatkozik –"

    tipp: