Franczy

Bill Gates legyen az amerikai elnök?

Az amerikai Brouillard Communications cég napokban elvégzett közvéleménykutatása arra a lakosság felé intézett kérdésre épült, hogy vajon melyik cég, vagy vállalat lenne a legalkalmasabb az Egyesült Államok kormányzására, illetve, hogy melyik cég lenne erre a feladatra a legalkalmatlanabb.

A közvéleménykutatás feldolgozott adatai alapján a szakértők szerint az átlagos amerikai polgároknak a szoftveróriás Microsoft cég testesíti meg a leghatékonyabb és leginnovatívabb vállalkozást, bár sokak szerint a Microsoft lehetne karakteresebb cég is, és páran azt is felrótták a Microsoftnak, hogy az elmúlt időkben sokszor elítélendően viselkedett. Az említett közvéleménykutatást egyébként ezer, véletlenszerűen kiválasztott tizennyolc éven felüli amerikai állampolgár körében végezték el.

A felmérés alapján a kövéleménykutató szakértők szerint a megkérdezettek körében egyértelmű volt a Microsoft népszerűsége, hiszen a legtöbb válaszoló szerint Bill Gates kiválóan megfelelne akár az amerikai elnöki tisztség betöltésére is. A megkérdezettek közül egyyébként a Microsoftot négyszer többen tartották alkalmasnak a Washington-i kormányzói hatalom átvételére, mint a felmérésben végül második helyen végzett Big Blue-t, vagyis az IBM-et.

A Microsoftot dicsérő amerikaiak elsősorban a cég elmúlt években mutatott nagyon jó teljesítményét emelték ki. A Microsoft karakterességét már csak a megkérdezettek fele tartotta jónak, de a szoftveróriás a kreativitás és fejlődőképesség terén az IBM-nél már kétszer több szavazatot kapott. Néhányan egyébként a Microsoftot még az erkölcsös, megbízható és szavahihető jelzőkkel is méltatni kívánták.

A Microsofttal szimpatizáló megkérdezettek legnagyobb részének azért imponál a szoftvercég működése, mert annak Bill Gates a szellemi atyja. A válaszadók közül sokan úgy vélték, hogy bár a Microsoft követett el hibákat az elmúlt időkben, ennek ellenére a cég nagyon hatékonyan működött, és működik, valamint, hogy a Microsoft az eltervezett dolgokból általában szinte bármit képes megvalósítani.

Persze a felmérésben nemcsak a Microsoft-pártiak voltak nagyszámban, hiszen sok megkérdezett számára a Microsoft lenne a legutolsó helyen, ha arról lenne szó, hogy egy cégnek kellene átvennie Amerika kormányzását. Szakértők szerint egyébként a Microsoft antitrösztös perei sokat ártottak a cég népszerűségének.

A közvéleménykutatás második legfontosabb kérdésére, vagyis, hogy melyik vállalat lenne a kormányzásra a legalkalmatlanabb, a megkérdezettek jelentős többsége a Bridgestone/Firestone céget válaszolta. A gépjármű gumiabroncsok gyártásával foglalkozó cég rossz szereplése egyértelműen az elmúlt évben bekövetkezett olyan autós baleseteknek tudható be, ahol bizonyítottan a cég hibás termékei voltak a balesetet kiváltó tényezők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Coine #20
    Ebből is láccik, hogy amerikát nem az elnök irányítja hanem a gazdag/pénzes zsidók, ahogy ezek irányítják sajna ezt a rohadt világot is, nemhiába 1 átlag amcsi állampolgár akkor foglalkozik a politikával amikor szavazni kell osztcsááá, mert ők is tudják azt amit feljebb leírtam, ja és maga a hír 1általán nem lepett meg...
  • Andris #19
    Én is rá szavaznék, ha amerikai lennék, és jelöltetné magát.
  • kozozo #14
    Bálint hozzászólását kiegészítve:

    Láttad már pl. a SuSe Linux 7.0-t?
    Tisztán grafikusan fel lehet installálni (mint a PiciPuha :)), a mountolás pedig KDE alatt egyetlen kattintás. Persze a két rendszer filozófiája teljesen más. A linux nem sóz rád 1 GB-nyi, számodra esetleg tök felesleges fájlt, viszont elvárja, hogy Te mond meg, mire van szükséged.
    A Win népszerűsége annak köszönhető, hogy sok program van rá, de ez a közeljövőben gyökeresen megváltoz(hat/ik), l. Kylix. Billy fél is rendesen, nem véletlen, hogy a linux a No. 1 közellenség.
  • Ligend #4
    Azt el kell ismerni hogy Bill Gates remek vezeto, es ezt nem szabad osszekeverni a cege altal eloallitott szoftverek megbizhatosagaval. Az amerikaiak azt latjak, hogy az altala vezetett "birodalom" viragzik, novekszik, es termeszetes modon szeretnek, ha az orszaguk is ilyen lenne. Felig-meddig meg is ertem ezert oket, de jaj lenne nekunk (nem amerikaiaknak), ha egy ilyen elnoke lenne az USA-nak!
  • Lacc #3
    Na nehogy má'!