Berta Sándor

Betiltják Nagy-Britanniában a kripto-automatákat

Az érintett cégek egyike sem rendelkezett a szükséges engedélyekkel.

A brit pénzügyi felügyelet (FCA) elrendelte a szigetországban található digitális pénzautomaták bezárását arra hivatkozva, hogy az érintett vállalkozásoknak hiányzott az üzemeltetéshez szükséges engedélyük, amely egyébként ugyanaz, mint amivel a bankautomaták működtetőinek is rendelkezniük kell. Az üzemeltetéssel az érintettek megsértették a hatályos brit pénzmosás elleni előírásokat is. A hivatal emellett rámutatott, hogy Nagy-Britanniában illegálisnak minősül az ilyen berendezések működtetése és a bezárásukkal kapcsolatos intézkedésnek akár végrehajtás útján is érvényt fog szerezni.

Az FCA azután hozta meg a döntését, hogy a Brit Legfelső Bíróság a Gidiplus nevű társaság ellen hozott ítéletet, amely ATM-szolgáltatásokat kínált virtuális fizetőeszközökhöz és a jövőben is folytatni akarta a tevékenységét. Az azzal kapcsolatban benyújtott regisztrációs keresetet és engedélykérést azonban az illetékes bíró elutasította.

A brit pénzügyi felügyelet kiemelte, hogy a kripto-vagyonnal összefüggő tranzakciók rendkívül kockázatosak és szabályozatlan a piac, ezért az embereket semmi sem védi meg a rossz üzletektől és azok következményeitől. Aki ilyen üzletbe vág, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az összes befektetett pénzét elveszítheti. Az FCA jelezte, hogy ha szükséges, további intézkedéseket hoz majd és egyúttal nyilvánosságra hozta a kripto-vagyonnal foglalkozó nem regisztrált vállalatok listáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!