Gyurkity Péter

Enyhülni látszik a chiphiány

A kép még mindig vegyes, viszont néhány komponens már gyorsabban kerül ki a vásárlókhoz.

Alig néhány héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a készlethiány még évekig elhúzódhat, a helyzet viszont lassan, fokozatosan változik, egy friss felmérés adatai szerint ugyanis a késlekedés néhány fontos komponens esetében már jóval kevésbé nyomasztó. A helyzet normalizálódásától még messze vagyunk, viszont az első jelek biztatóak.

A TrendForce foglalta össze a tavalyi év utolsó periódusára vonatkozó fontosabb számokat, az egyes PC-s és okostelefonos komponensekre lebontva azokat. Ebben arról olvashatunk, hogy novembertől kezdődően egyes PC-s alkatrészeknél már jól kivehető volt az enyhülés, ez pedig lehetővé tette az ODM-gyártók számára a forgalom jelentős növelését. Ma még mindig komoly késlekedés látszik a PCIe 3.0 interfészt használó SSD-vezérlőknél (amelyeket a belépő szintű és mainstream összeállításokba szánnak), de az olyan kifejezetten új alkatrészeknél is hasonló a helyzet, mint az Intel 12. generációs (Alder Lake) chipjei. Ebben a kategóriában 8-12 hét alatt tudják leszállítani a megrendelt példányokat, míg az olcsó, jóval nagyobb példányszámban gyártott kütyüknél (lásd PMIC-k, WiFi-vezérlők, illetve USB Type C-vezérlők) már jelentős javulást tapasztalunk.

Rontja az összképet, hogy a félvezetőgyártók még mindig a kapacitás terén mutatkozó korlátokkal küszködnek, emiatt például a kijelző IC-k, az érintőképernyők vezérlői, valamint a szerverekbe szánt LAN-chipek még mindig komoly csúszásban vannak – igaz, a korábban látott 50 hetes leszállítási idő mára nagyjából 40 hétre csökkent. Emiatt a szerverek forgalma az első negyedévben 8 százalékkal csökkenhet, míg a laptopoknál a fent említett javulás miatt csak nagyjából 5 százalékos mérséklődést láthatunk majd – ami teljesen normálisnak tekinthető, hiszen az ünnepeket követő első negyedév általában érzékelhető visszaesést mutat a forgalom és az eladások terén.

Az okostelefonok esetében a 4G-t támogató SoC-k 30-40 hét alatt kerülnek ki a vásárlókhoz, míg az OLED DDIC-k és az érintőképernyők vezérlői 20-22 hét alatt érik el az ügyfeleket. A forgalom ebben a szegmensben 13 százalékkal esik vissza az ünnepi időszakhoz képest, viszont a helyzet fokozatosan javulni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!