Gyurkity Péter

Nem jelenik meg az OnePlus 9T

Viszont teljesen egyesül a két szoftver, pusztán az eltérő neveket tartják meg.

Az elmúlt hónapokban folyamatosan figyelemmel követtük az amúgy azonos szülőhöz tartozó két kínai telefongyártó sorsát, az újabb és újabb fejleményeket. Nemrég arról írtunk, hogy egyesül a két cég, amely tulajdonképpen házon belüli összeköltözést jelent, most azonban egy várható új típusról, annak sorsáról adtak hírt, de kitértek a szoftver egyesítésének soron következő lépéseiről is.

A The Verge számolt be a cégvezető, Pete Lau, által adott interjúról, amelyben a fenti két fő témáról ejtettek leginkább szót. Ebből kiderül, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően idén valóban nem jelenik meg egy T-jelzéssel ellátott okostelefon, vagyis a OnePlus 9T felbukkanására nem számíthatunk, ami egyben azt is jelenti, hogy a OnePlus 9 után egyből a OnePlus 10 jön majd a sorban. A két eltérő szoftver, az eddig az Oppo által használt ColorOS, valamint a OnePlus saját megoldása, az OxygenOS, fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz, ez azonban már nem pusztán a kód egyesítését jelenti, a két platform ugyanis gyakorlatilag egybeolvad, ezen a téren pusztán az eltérő neveket és logókat tartják majd meg.

A fenti egyesítést ezekben a hetekben fejezték be, az új szoftver azonban csak jövőre jelenik majd meg, várhatóan a OnePlus 10 és jó eséllyel az Oppo Find X4 típusokon. Azon OnePlus- és Oppo-telefonok, amelyek még mindig élvezik a hivatalos támogatást, szintén megkapják majd az új szoftvert, ezen készülékek esetében azonban meg kell majd várnunk az Android 13 hivatalos megjelenését. Ezalatt egyesítik a két gyorstöltési technológiát is, vagyis a Warp Charge és a SuperVOOC a jövőben szintén ugyanazon alapokra épül majd, ami viszont a korábbi, akár 20 százalékos leépítésre vonatkozó értesüléseket illeti, ez Lau szerint nem így lesz, az egyesülés során ugyanis egyetlen alkalmazottat sem küldtek eddig el.

Az év végén, illetve a jövő évben tehát a megszokott néven jelennek meg az egyes készülékek, ezek azonban már egységes szoftverre épülnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!