Gyurkity Péter

A RISC-V iránt érdeklődik az Apple

Az ARM által kifejlesztett magokat válthatják ezzel le, ehhez azonban idő kell.

Alig néhány nappal ezelőtt írtunk arról, hogy a területen korábban szintén jelenlévő Imagination saját chippel készül, ezzel pedig visszatérnek a központi processzorok szegmensébe. A jelek szerint az Apple is érdeklődik az architektúra iránt, ebben azonban eltérő szempontok játszanak fontos szerepet.

Az amerikai cég saját hivatalos oldalán tette közzé az álláshirdetést, amelyben olyan programozót keresnek, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik a RISC-V nagy teljesítményű alkalmazása terén. Az új munkatársa(ka)t a cég Numerics Group (VaNG) névre keresztelt divíziója szeretné felvenni, ők számos eltérő beágyazott alrendszer integrálásáért felelősek, az iOS, a macOS, a watchOS, valamint a tvOS alatt. Az új csatlakozóknak a RISC-V Instruction Set Architecture (ISA) és az Arm Neon vector ISA terén kell kompetensnek bizonyulniuk, bár azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a cég pontosan milyen megoldásokat szeretne ilyen módon előállítani. Az a leírásból kiderül, hogy már jelenleg is zajlik a munka ezen a téren, viszont a célt illetően kénytelenek vagyunk külsős találgatásokra hagyatkozni.

Előfordulhat, hogy a házon belül meghatározott célkitűzés a számos eltérő termékben, így a hordozható kütyük mellett a különböző kontrollerekben is alkalmazott ARM-magok leváltása, ezeket cserélnék tehát le a fenti architektúrára épülő saját példányokkal. Komoly potenciális előnyként jelenik itt meg, hogy ezzel elkerülhetővé válik a várhatóan tovább emelkedő licencdíjak megfizetése, ennek kötelezettsége, ahogy arra többek között a Western Digital évekkel ezelőtti húzása ad jó példát – utóbbi cég saját háttértárolói kapcsán határozta el magát egy hasonló lépésre. Ehhez persze a szükséges szoftver kialakítására is szükség van, az állást betöltő egyén(ek) pedig elsősorban a gépi tanulás, a képalkotási algoritmusok, valamint a videófeldolgozás terén jelenleg is zajló munkát támogatná(k), annak érdekében, hogy energiahatékony, nagy teljesítményt biztosító módon valósuljon meg ezek implementálása, a hardver és a szoftver szorosabb integrálása révén.

Az első körben várhatóan az alacsony étvágyú, szerényebb megoldásokat mutatják majd be, ezt követik majd idővel a nagyobb teljesítményű változatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    Nekem ugy tunik hogy ezek meg eleg korai lepesek az Apple reszerol, es nem feltetlenul jelentik uj termekek bemutatasat a kozeljovoben.

    Siman lehet hogy csak tapogatoznak, es ha csak akkor lesz belole barmi is, ha az elso kiserleti projectek sikereket mutatnak fel. Ha nem, akkor pedig eltunik a sullyesztobe.

    Amekkora K+F budzsejuk van, nyugodtan megtehetik hogy 10 projectet inditanak, hogy csak 1 legyen sikeres kozuluk, aminek valami termek az eredmenye. Szoval ebbol meg barmi lehet, beleertve a semmit is.
  • asgh #3
    Szerintem be akarják biztosítani magukat, hogy ha az ARM valamilyen érdekeltség kezébe kerülne (Nvidia vagy akárkik), akkor legyen alternatívájuk és ne akkor kelljen nulláról építkezni, amikor már kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
  • freeapro #2
    Van valamlyen módszer az ISA-k összehasonlítására?
    Egyáltalán kulcskérdés ma mée a CPU rész teljesítménye, vagy inkább az a kérdés hopgy lehet mellé célprocesszorokat integrálni? (vector, iGPU, AI...)
  • kvp #1
    Ahogy en latom ossze akarjak hasonlitani a optimalizalt szoftverek eseten az ARM es a RISC5 tudasat es ha eleg nagy a RISC teljesitmenye, akkor nem fizetnek tobb licensz dijat az ARM-nak. Persze figyelembe veve, hogy eppen most allnak at x86-rol ARM-ra ez eleg erdekes huzas lenne es a RISC5 meg eleg csiszolatlan. (tul sok korai optimalizacio kerult a szabvanyba, ami utolag visszauthet)