Berta Sándor

A kínai pártállam tart a helyi IT-cégek túlzott hatalmától

Egy népszerű alkalmazást töröltek a kínai szoftver­boltokból, mert az rengeteg adatot gyűjtött be a kínaiakról.

A Didi Chuxing közösségi utazásmegosztó New Yorkban megjelent a tőzsdén, amellyel minden bizonnyal kivívta a kínai hatóságok haragját. A Kínai Kibertér-felügyelet (CAC) azonnali hatállyal elrendelte a vállalat alkalmazásának az eltávolítását az összes kínai szoftverboltból. Az indoklás az volt, hogy egy vizsgálat során a személyes adatok kezelésével és használatával kapcsolatos "súlyos jogsértéseket" találtak. Az intézkedést csak azután helyezik hatályon kívül, ha a Didi Chuxing megoldja a felmerült problémákat.

A mai napon pedig a kínai kiberbiztonsági hatóság adat- és nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva indított vizsgálatot két teherfuvarozó szolgáltatást nyújtó vállalat - a Yunmanman és a Huochebang -, valamint a Boss Zhipin nevű internetes állásközvetítő platform ellen. A cél az adatbiztonsági kockázatok kiszűrése, illetve a nemzetbizonság védelme. Mindhárom céget felszólították, hogy a vizsgálat lezárultáig függesszék fel az új felhasználók regisztrációját.

A kínai Uberként ismert Didi ellen pénteken indítottak vizsgálatot a felhasználói adatok begyűjtésére vonatkozó előírások "súlyos megsértése" miatt. Az adatgyűjtésre és tárolásra vonatkozó szabályokat egy júniusban elfogadott új törvény írja elő Kínában. A cég közölte, hogy már július 3-án leállította az új felhasználók regisztrációját és gőzerővel azon dolgozik, hogy a programja megfeleljen a felügyelet előírásainak. Azok, akik eddig telepítették az alkalmazást, továbbra is gond nélkül használhatják azt. A Didi Chuxing jelezte, hogy teljes mértékben együttműködik a kínai hatóságokkal. A közösségi utazásmegosztó részvényének ára 5 százalékkal gyengült, miután a CAC bejelentette a vizsgálat elindítását. A Didi Chuxing New York-i tőzsdei megjelenésére két nappal korábban került sor és a cég értéke időszakosan elérte a 80 milliárd amerikai dollárt.

Az érintett vállalatok mindegyike a múlt hónap során jelent meg az amerikai tőzsdén. A Yunmanman és a Huochebang 2017-es összefonódásakor létrejött Full Truck Alliance 1,6 milliárd dollárt, míg a Boss Zhipin anyavállalata, a pekingi székhelyű Kanzhun 912 millió dollárt ért el az első nyilvános tőzsdei bevezetésével. A New York-i tőzsdén múlt hét óta jegyzett Didi Chuxing pedig 4,44 milliárd dollárt halmozott fel a részvényei kibocsátásával. A 2012-ben alapított Didi 2016-ra kiszorította vetélytársát, a San Francisco-i székhelyű Ubert a kínai piacról. Az Uber ekkor eladta kínai üzletágát a kínai vállalatnak, részesedésért cserébe. Jelenleg az Uber 12,8 százalékos, a tokiói székhelyű Softbank Vision Fundja pedig 21,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban. A Didi jelenleg összesen 15 országban - egyebek mellett Ausztráliában és Oroszországban - van jelen, évi 493 millió aktív felhasználóval, és 15 millió sofőrrel rendelkezik. Az idén az első negyedévben a cég 837 millió dollár nettó bevételt jelentett.

A párt teljesen másképp kezeli saját IT-óriásait, mint az amerikai állam a nagy négyest. Az utóbbi időben a kínai hatóságok egyre szigorúbb fellépést tanúsítottak a technológiai óriásvállalatokkal szemben, miután a szektor éveken keresztül gyors ütemben fejlődött az engedékeny szabályoknak, valamint a kínai piachoz hozzáférést nem kapó, külföldi vetélytársak hiánynak köszönhetően. A kínai hatóságok áprilisban 18,2 milliárd jüanos rekordbüntetést szabtak ki az Alibaba internetes konszernre, továbbá tavaly az Alibaba kénytelen volt a hivatalok nyomására leállítani az Ant Group nevű pénzügyi leányvállalata tőzsdei megjelenését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    A kinai partallam barkinek a hatalmatol tart, akik nem ok. Ez a diktatura lenyege...
  • zola2000 #1
    Jöhetnének a magyar piacra is ezzel a névvel, aztán utaznánk a Didivel.