Gyurkity Péter

Nemzetközi utalással újít a Google Pay

Két új partner segít a fokozatos terjeszkedésben, a globális elérhetőség megvalósításában.

A Google az utóbbi időben több komoly lépéssel jelezte, hogy szeretnének mielőbb és minél hatékonyabb módon egy jóval szélesebb tábort elérni saját mobilfizetési szolgáltatásukkal, ennek érdekében a támogatott országok listáját bővítették, miközben a platform maga jelentős átalakításon esett át. Nemrég itthon is elérhetővé vált a megoldás, amely most egy újabb funkcióval bővül.

A hivatalos blogban megjelent hosszabb bejegyzés szerint a cég két új partner révén teszi elérhetővé a nemzetközi utalásokat, egyelőre három országban, hiszen az amerikai felhasználók az első körben kizárólag Szingapúrba, illetve Indiába küldhetnek kisebb-nagyobb összegeket – pontosabban azon felhasználóknak, akik szintén rendelkeznek Google Pay fiókkal. Ez egyelőre igencsak vérszegény, viszont az írásban kiemelik, hogy a Western Union segítségével idővel további 200 ország jelenik majd meg a listán, miközben a Wise nagyjából 80 országra vonatkozóan teszi majd elérhetővé ugyanezen platformot, legalábbis az amerikai tagok számára, a tervek szerint az idei év végéig.

Mindkét új partner szerepet játszik az első kör megvalósításában, az ő közreműködésükkel válnak elérhetővé az indiai és szingapúri átutalások. A nemzetközi utalások funkciója persze még ebben a szegmensben sem új találmány, a Samsung Pay például már 2019 óta biztosítja ugyanezt (náluk az USA-ból mintegy 50 országba utalhatunk pénzt), viszont a Google szolgáltatása több felhasználót ér el, a cég pedig jóval kedvezőbb helyzetben van a további terjeszkedés megvalósításához. A WU ráadásul június 16-ig felár nélkül utalja át pénzünket a Google Pay platformján keresztül, míg a Wise (korábban TransferWise) szintén nem vet ki díjat, amennyiben új felhasználóként legfeljebb 500 dollárt utalunk át.

Azt még nem tudjuk, hogy a díjak és költségek végleges listáját mikor teszik közzé, nyilván ennek is komoly szerepet lesz a versenyképesség meghatározásában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!