Gyurkity Péter

Jön a harmadik Nintendo Switch

Ezzel válaszolhat a cég a riválisok új fejlesztéseire.

Az elmúlt hónapokban mi is több alkalommal írtunk a konzolok következő generációjának várható bemutatkozásáról és piaci megjelenéséről, amely egyre közelebb van. A Nintendo jóval ritkábban szerepel lapunk hasábjain, a jelek szerint azonban ők is készülnek egy új változattal, amely jövőre bukkanhat fel.

A friss tajvani értesülések szerint egy harmadik Nintendo Switch készülék van érkezőben, amely azonban nem egy teljesen új generációt képviselne, mint azt a Sony és a Microsoft esetében láthatjuk, hanem a meglévő példányok kiegészítéseként, azoknál némileg erősebb hardverrel rajtolna el. Ezzel kapcsolatban már korábban is felmerültek bizonyos pletykák, ezek szerint a Nintendo Switch Pro lett volna a soron következő típus, így most ismét sokan azon a véleményen vannak, hogy valóban erről van szó. Ezt persze (hivatalos megerősítés, sőt bármiféle reakció hiányában) egyelőre még nem tudjuk, viszont a forrás alapján arra számíthatunk, hogy 4K-grafikával dobhatják piacra az új készüléket, amely alacsonyabb árával versenyképes lehet.

Az eredeti Switch még 2017 során jelent meg a szegmensben, az nVidia Tegra X1 chipjével, egy speciális dokkolóval, valamint a Joy-Con névre hallgató kontrollerekkel. E két utóbbi opció révén választhattunk a nagyobb kijelző, illetve a hordozható jelleg között, a tavaly júliusban bemutatott Switch Lite viszont éppen ezen két lehetőséget hagyta el, a 100 dollárral alacsonyabb kereskedelmi ár érdekében, ami népszerű döntésnek bizonyult. Az új változat már jobb kijelzővel, erősebb komponensekkel, valamint nagyobb kártya-kapacitással bukkanhat fel, viszont ezzel kapcsolatban még meg kell várnunk a további híreket. Fontos kitétel, hogy az ár 400 dollárnál tetőzne, ezzel pedig alaposan aláígérnének a két riválisnak, akik a 600 dolláros szint mellett döntöttek.

A megjelenésre az év végén, nagyobb eséllyel viszont 2021 elején keríthetnek sort.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #2
    De gondolom emberesebb akku meg csak tervben sincs mert az ami a switchekben van az egy vicc.
  • zola2000 #1
    Nem lepődnék meg, DS után pár évvel is jött az erősebb DSi, 3DS után is az erősebb New 3DS.