Berta Sándor

Folytatódik a Mozilla-Google együttműködés

Az új megállapodásnak köszönhetően a kooperáció 2023-ig szól.

A Mozilla bejelentette, hogy meghosszabbította az amerikai webes óriáscéggel kötött szerződést és a böngészőjében továbbra is annak keresőjét fogja használni. Az együttműködés évente 400-450 millió dollárral gazdagítja a Mozilla költségvetését. A vállalat megerősítette a ZDNET USA értesülését és az eddigi partnerség kibővítéséről beszélt, azonban részleteket nem árult el.

A ZDNET USA forrásai a Mozilla pénzügyi helyzetét szilárdnak minősítették. Az ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy a társaság feladja majd az internetes szabványok elfogadtatásának területén játszott úttörő szerepét és bizonyos kísérleti projekteket is fel fog áldozni a kereskedelmi megoldások előnyben részesítése miatt. A cél ugyanis az lesz, hogy a kooperációtól függetlenül sikerüljön csökkenteni a keresőcégtől való függőséget.

Ez utóbbit szolgálhatja, hogy elbocsátásokra kerülhet sor a Threat Management Security Team nevű részleg, a Servo kísérleti böngészőmotort fejlesztő csapat, a Mozilla Develo0per Network és a Firefox fejlesztői eszközökért felelős csoport esetében. Az amerikai portálnak nyilatkozó források szerint ugyanakkor a Mozilla továbbra is elkötelezett lesz a webes fejlesztés iránt és ezen a területen megpróbálja majd a szerepvállalásait kiterjeszteni.

A Google számlájáról átutalt évi 400-450 millió dollár egyébként a legnagyobb bevételi forrás a cég számára, ez az összeg az elmúlt esztendőkben a teljes költségvetése 75-95 százalékát tette ki. A Mozilla éveken át a Google keresőjére épített, majd 2014 novemberében átváltott a Yahoo! keresőjére. Az együttműködés azonban csak 3 évig tartott, a vállalat 2017 novemberében váltott vissza a Google szolgáltatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #3
    "a társaság feladja majd az internetes szabványok elfogadtatásának területén játszott úttörő szerepét"

    Ez nagyon nem jó hír.
  • sertrex #2
    Meghosszabította!!!! Vagyis eddig is így volt. Ha valami kisült belőle az már rég kiderült.
  • csigafi #1
    Na még ebből valami jó is kisülhet. Vagy valami hatalmas kudarc is.