Berta Sándor

Az autonóm közlekedésben kooperál Németország és Japán

A két fél erősíti a területen kialakított együttműködését.

A német oktatási és kutatási minisztérium, valamint a japán kormány kabinetirodája intenzívebbé teszi a 2017 óta meglévő, kutatási tevékenységekkel és az autonóm közlekedéssel kapcsolatos kooperációját. A közös fejlesztési elképzeléseket irányító bizottság két új projekt elindítását engedélyezte.

Anja Karliczek német kutatási miniszter kijelentette, hogy az önálló vezetés a közlekedés területén az egyik legígéretesebb új technológia, amely növekedési piacként nagy gazdasági jelentőséggel bír a német autóipar számára. Éppen ezért alakítottak ki szoros együttműködést Japánnal és a két fél a kutatási kooperációjával növelni akarja a biztonságot az autonóm közlekedésben.

Naokazu Takemoto japán tudományos és technológiai miniszter hozzátette, hogy az automatizált vezetésben nagy lehetőségek rejlenek az informatikai és kommunikációs technológiák, valamint a digitális átalakulás miatt a Big Data területén. Mindez lehetővé teszi, hogy új társadalmi értékeket teremtsenek. A nemzetközi együttműködés ezen technológiák segítségével jelentős mértékben hozzájárul az automatizált vezetéshez.

A két kiválasztott projekt egyike az elektronikai rendszerek és a szoftverek virtuális tesztelésére irányul, s így garantálná, illetve növelné a biztonságot. A program keretében új kiértékelési módszereket dolgoznának ki szimulációs célokra. A másik projekt pedig a kiberbiztonság területén olyan módszereket dolgoz ki, amelyek segítségével már a fejlesztési szakaszban felismerhetők és orvosolhatók a korszerű autonóm autók lehetséges biztonsági sebezhetőségei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!