Berta Sándor

Az USB-IF-nek köszönhető az Apple Lightning

Érdekes véleményt fogalmazott meg a szervezet vezetője.

Mint ismeretes, két héttel ezelőtt vált ismertté, hogy az európai parlamenti képviselők szeretnék, ha hatékonyan csökkenteni lehetne az elektromos és elektronikai hulladékok mennyiségét Európában, ezért a gyártókat arra akarják rávenni, hogy egységes töltőt fejlesszenek ki a mobil- és okostelefonokhoz, a táblagépekhez, az elektronikus könyvolvasókhoz és más készülékekhez. Később az Apple jelezte, hogy megakadályozná az egységes töltő megvalósítását, mert az korlátozná az innovációs képességét, ahelyett, hogy bátorítaná az ilyen irányú törekvéseit.

Most szóhoz jutott az ügyben Brad Saunders, a Universal Serial Bus Implementers Forum (USB-IF) elnöke, aki önkritikusan annyit mondott, hogy a kérdésben egyszerűen túl lassúak voltak és ez vezetett oda, hogy az Apple végül inkább kifejlesztette a saját Lightning csatlakozószabványát.

Saunders hangsúlyozta, hogy az USB-IF szabványosító testületként rá van utalva a tagok többségi döntéseire és ez így volt akkor is, amikor az Apple a 30 pines csatlakozója utódját kereste. A szervezet tagjainak többsége nem támogatott egy teljesen új fejlesztést, ehelyett valami köztes megoldást javasoltak, amely a Mini- vagy Micro-USB-n alapult volna. A kaliforniai konszern számára viszont a két szabvány azért nem jöhetett szóba, mert hiányzott belőlük az a védelem, amely megakadályozta volna a portokba való rossz behelyezést.

A másik problémát az időpont jelentette. Az első Lightning csatlakozóval ellátott iPhone készülék, az iPhone 5 2012 őszén jelent meg a piacon. Az USB-IF ezzel szemben csak 2014 nyarán döntött a Type-C szabvány elfogadásáról. Saunders egyébként elismerte, hogy nem csak a Type-C esetében "aludtak el", hanem az USB-kijelző szabvány elfogadásakor is. Mire a tagok többsége felismerte, hogy nagyon is lenne igény egy ilyen szabványra, addigra már túl késő volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #15
    LIghtning messze megelőzte a korát, az akkoriban telefonoknál induló microUSB-hez képest meg egy másik univerzum kényelem és tudás szempontjából.

    A hülye felsorolásod alapján egy Trabant is egyenlő egy Audival.
    Benzinnel megy? Igen. Elvisz A-ból B-be? Igen. Idióta? Igen!
    Utoljára szerkesztette: M2, 2020.02.06. 02:09:21
  • VolJin #14
    Persze-persze...
    Mindenkinek megfelelt az USB. Adattovábbításra alkalmas?
    Igen.
    Töltésre alkalmas?
    Igen...
    Természetesen kellett az épülnek egy saját dugó, az nem baj, ha szopik a felhasználó, ha megkérdezi, hogy rádughatja a töltőre, és hiába igen a válasz, baszhatja a lightingjét...
  • M2 #13
    Nem, azért volt rá szükségük, mert előtte még nem volt rá megoldás, a szervezet, akinek meg dolga lett volna, túl lassú volt.
    Ezt a minimál infót kellett volna értően feldolgoznod a rövidke cikkből.

    Egyáltalán nincs a kezükben a kiegészítők piaca, ezt a bornírt hülyeséget is csak te találtad ki. Azt a részt tudják kontrollálni, amelyik a saját boltjukat jelenti (ahol mellesleg nem csak saját megoldásaikat szállítják), de a kiegészítők piacának nagy részére semmiféle ráhatásuk nincs.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2020.02.03. 22:33:35
  • VolJin #12
    Azért tiszteltem meg a gyökér jelzővel...
  • VolJin #11
    Neked meg meg azt kellett volna megértened, hogy ennek a mondatnak az álságosságára utaltam...

    A protokollfejlesztésre pont azért volt szükségük, hogy kézben tartsák a kiegészítők piacát, amit kvp a 6-os kommentben ki is fejtett...
  • M2 #10
    Hol, az oviban, csendes pihenő alatt álmodtad ezt?
  • M2 #9
    "a kérdésben egyszerűen túl lassúak voltak és ez vezetett oda, hogy az Apple végül inkább kifejlesztette a saját Lightning csatlakozószabványát"

    Csak ezt az egy mondatot kellett volna megértsd és feldolgozd belőle. Láthatóan nem jött össze. Tudod ki mondta? Brad Saunders, az USB-IF elnöke. Lehet kicsit több köze van a dologhoz, mint az agyhalott, olvasni sem tudó hatereknek.
  • lipovics #8
    Ne aggódj, M2 fekete öves Iphone-tálib, múltkor kénytelen voltam felmosni vele a padlót, javíthatatlan.
  • VolJin #7
    Pont, hogy a cikkben szereplő állításra reagáltam te gyökér...
  • kvp #6
    Az Apple ketszer is elmondja, hogy a fo gondjuk az volt, hogy nem tamogatja az usb szabvany a kiegeszitok digitalis kriptografikus azonosito szerinti engedelyezeset, hanem nagyjabol minden mukodik mindennel.

    "A kaliforniai konszern számára viszont a két szabvány azért nem jöhetett szóba, mert hiányzott belőlük az a védelem, amely megakadályozta volna a portokba való rossz behelyezést."

    Pedig megoldhato lett volna technikailag, csak a szabvany tanacs direkt nem ad engedelyt ilyen eszkozokre. Tevedes ne essek itt nem a fizikai vedelem a kerdeses hanem a szoftveres. Megfordithato usb-a es microusb aljzat is letezik es javasoltak is nekik.

    Az Apple csak annyit szeretett volna, hogy lehessen egy szabvanyos dugoja ami ennek ellenere csak a sajat es az altaluk jovahagyott kiegeszitokkel mukodik. A tobbiek meg elaludtak es nem fogadtak ezt el. Mondhatnank hogy elvi alapon, de azt meg nem fogadnak el a befektetoik.

    A microusb es az usb-c is csak a kinai kozponti bizottsag dontese miatt lett szabvanyositva. Az EU vezetese meg mindig a microusb-n vitatkozik. Talan lassan rajonnek, hogy foloslegesen. Az Apple az utolso ami megteheti hogy nem azt csinalja amit a kinai allam elvar. Egyelore...