Guy Ritchie Aladdin feldolgozása sajnos elég unalmas és bár akadnak benne jó elemek, mégsem érhet nyomába az eredeti mesének.

Őszintén meg kell vallanom, hogy az 1992-es Aladdin a mai napig a kedvenc Disney-mesém. Akkoriban egy nagyon aranyos, ugyanakkor látványos rajzfilmet kaptunk, örök klasszikussá vált dalokkal és egy zseniális Robin Williams-szel a dzsinn szerepében. Miután a Disney A dzsungel könyve megfilmesítésével elég nagyot szakított, úgy döntött, tesz még egy próbát. A szépség és a szörnyeteg szintén nagyon jól szerepelt a kasszáknál, így jöttek rögtön a hírek a Dumbó és az Aladdin élőszereplős változatairól. Előbbi elég nagyot hasalt, mivel túl sok dolgon változtattak a meséhez képest és így két szék között a földre estek.

Az Aladdin kapcsán pedig a kék Will Smith verte ki a biztosítékot, ami számomra érthetetlen volt már akkor is, hiszen a mesében is kék dzsinn. Mindenesetre a készítők esküdöztek, hogy nem lesz zavaró Smith jelenléte a mesében és ezt be is tartották. A rapper-színész valóban élvezettel vetette bele magát a szerepébe és szerencsére nem is próbálja meg leutánozni Williams zseniális rögtönzéseit vagy poénjait. Saját alakjára formálja a karaktert és hamar elhisszük neki, hogy valóban egy szeszélyes, mindenható entitással van dolgunk. És sajnos ezzel el is mondtunk minden pozitívumot a filmről.



A sztori ugye adott: Aladdin a dzsinn segítségével próbálja meghódítani Jázmin hercegnő szívét, miközben a gonosz Jaffar ármányait is megakadályozza. Egyszerű, de filmeken sokszor látott alaphelyzet ez, melyet a rajzos elemek és a humor vitt el a hátán. Ritchie filmjében azonban ez nem működik: a karakterek sablonosak, a gonosz jellegtelen és a főhőssel sem tudunk együtt érezni. Persze mindez nem igaz a dzsinnre, mert Will Smith alapvetően jó választás volt a szerepre. Vele szemben a főszereplő Aladdin jellegtelen, ráadásul nincs is jellemfejlődés (míg a mesében volt), Jaffar pedig alig kap teret a gonoszsága bemutatására.

Míg a mesében Abu és a Szultán is fontos szerepet kaptak, addig itt mindketten kicsit hátrébb szorultak. Előbbi azért ott van a fontos történéseknél, de utóbbi csak sodródik össze-vissza. És akkor elértünk Jázmin hercegnőhöz, aki a tipikus hollywoodi módinak esett áldozatul: az Aladdin igazi szereplője a hercegnő, aki Szultána akar lenni. Nem érdekli túlságosan a "csak herceghez mehet hozzá" törvény, csak az apja trónjára vágyik. Ez pedig elég nagy váltás a meséhez képest.



Szóval az alapokkal még nem is lenne gond, az új elemek azonban nagyon nem illeszkednek ebbe a világba. Az uralkodásra vágyó hercegnő, a tizenkettő egy tucat gonosztevő, a néha nagyon illúzióromboló effektek és a sztoriban történt változtatások miatt bizony óriási csalódás lesz a legtöbb nézőnek az Aladdin. Az egyedüli, aki menti a menthetőt az Will Smith, ami az előzetes képsorok alapján nagy meglepetés. Láthatóan nagyon élvezi a szerepet és ez át is jön a vásznon. A többiek azonban kritikán alul teljesítenek és Ritchie rendezése sem hoz semmi újat a filmbe. Az Aladdin tipikusan az a film, amit kár volt leforgatni. Akit érdekel a történet, az jobban jár az 1992-es, kortalan mesével. És talán a Disney-nek át kellene gondolnia, hogy a Diótörő és a Dumbó bukása után mennyire érdemes lerombolni a klasszikus meséinek az emlékét.

Klikk a poszterre a nagyobb változathoz

Aladdin (Aladdin) szinkronizált, amerikai fantasy, családi kalandfilm, 128 perc, 2019 12 éven aluliak számára nem ajánlott! Rendező: Guy Ritchie Producer: Dan Lin, Jonathan Eirich Operatőr: Alan Stewart Vágó: James Herbert Forgatókönyvíró: John August, Guy Ritchie Will Smith (Dzsini) Naomi Scott (Jázmin hercegnő) Mena Massoud (Aladdin) Marwan Kenzari (Jafar) Navid Negahban (Szultán)