Ötvös Tibor

Aladdin - Egy új élmény

Guy Ritchie Aladdin feldolgozása sajnos elég unalmas és bár akadnak benne jó elemek, mégsem érhet nyomába az eredeti mesének.

Hogy tetszett az Aladdin?
  • Tetszett, jó film volt
  • Közepes lett
  • Nem tetszett
  • Nem láttam
Őszintén meg kell vallanom, hogy az 1992-es Aladdin a mai napig a kedvenc Disney-mesém. Akkoriban egy nagyon aranyos, ugyanakkor látványos rajzfilmet kaptunk, örök klasszikussá vált dalokkal és egy zseniális Robin Williams-szel a dzsinn szerepében. Miután a Disney A dzsungel könyve megfilmesítésével elég nagyot szakított, úgy döntött, tesz még egy próbát. A szépség és a szörnyeteg szintén nagyon jól szerepelt a kasszáknál, így jöttek rögtön a hírek a Dumbó és az Aladdin élőszereplős változatairól. Előbbi elég nagyot hasalt, mivel túl sok dolgon változtattak a meséhez képest és így két szék között a földre estek.

Az Aladdin kapcsán pedig a kék Will Smith verte ki a biztosítékot, ami számomra érthetetlen volt már akkor is, hiszen a mesében is kék dzsinn. Mindenesetre a készítők esküdöztek, hogy nem lesz zavaró Smith jelenléte a mesében és ezt be is tartották. A rapper-színész valóban élvezettel vetette bele magát a szerepébe és szerencsére nem is próbálja meg leutánozni Williams zseniális rögtönzéseit vagy poénjait. Saját alakjára formálja a karaktert és hamar elhisszük neki, hogy valóban egy szeszélyes, mindenható entitással van dolgunk. És sajnos ezzel el is mondtunk minden pozitívumot a filmről.



A sztori ugye adott: Aladdin a dzsinn segítségével próbálja meghódítani Jázmin hercegnő szívét, miközben a gonosz Jaffar ármányait is megakadályozza. Egyszerű, de filmeken sokszor látott alaphelyzet ez, melyet a rajzos elemek és a humor vitt el a hátán. Ritchie filmjében azonban ez nem működik: a karakterek sablonosak, a gonosz jellegtelen és a főhőssel sem tudunk együtt érezni. Persze mindez nem igaz a dzsinnre, mert Will Smith alapvetően jó választás volt a szerepre. Vele szemben a főszereplő Aladdin jellegtelen, ráadásul nincs is jellemfejlődés (míg a mesében volt), Jaffar pedig alig kap teret a gonoszsága bemutatására.

Míg a mesében Abu és a Szultán is fontos szerepet kaptak, addig itt mindketten kicsit hátrébb szorultak. Előbbi azért ott van a fontos történéseknél, de utóbbi csak sodródik össze-vissza. És akkor elértünk Jázmin hercegnőhöz, aki a tipikus hollywoodi módinak esett áldozatul: az Aladdin igazi szereplője a hercegnő, aki Szultána akar lenni. Nem érdekli túlságosan a "csak herceghez mehet hozzá" törvény, csak az apja trónjára vágyik. Ez pedig elég nagy váltás a meséhez képest.



Szóval az alapokkal még nem is lenne gond, az új elemek azonban nagyon nem illeszkednek ebbe a világba. Az uralkodásra vágyó hercegnő, a tizenkettő egy tucat gonosztevő, a néha nagyon illúzióromboló effektek és a sztoriban történt változtatások miatt bizony óriási csalódás lesz a legtöbb nézőnek az Aladdin. Az egyedüli, aki menti a menthetőt az Will Smith, ami az előzetes képsorok alapján nagy meglepetés. Láthatóan nagyon élvezi a szerepet és ez át is jön a vásznon. A többiek azonban kritikán alul teljesítenek és Ritchie rendezése sem hoz semmi újat a filmbe. Az Aladdin tipikusan az a film, amit kár volt leforgatni. Akit érdekel a történet, az jobban jár az 1992-es, kortalan mesével. És talán a Disney-nek át kellene gondolnia, hogy a Diótörő és a Dumbó bukása után mennyire érdemes lerombolni a klasszikus meséinek az emlékét.

Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Aladdin (Aladdin)
szinkronizált, amerikai fantasy, családi kalandfilm, 128 perc, 2019
12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Rendező: Guy Ritchie
Producer: Dan Lin, Jonathan Eirich
Operatőr: Alan Stewart
Vágó: James Herbert
Forgatókönyvíró: John August, Guy Ritchie

Will Smith (Dzsini)
Naomi Scott (Jázmin hercegnő)
Mena Massoud (Aladdin)
Marwan Kenzari (Jafar)
Navid Negahban (Szultán)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #6
    Megnéztem. A srác szerintem rossz választás volt Aladdinnak, nem lehet vele azonosulni, a gonosz alig gonoszkodik, és lehetne gonoszabb arca. Egyedül Will Smith jó a filmben.
  • Botond #5
    Kivéve amikor mégsem. IMAX filmek előtt az IMAX ajánlók mennek nyilván, és ott ritka a csak 12+os film.
  • Major #4
    Pontosan, úgy van, ahogy írod. Gyerek mese előtt olyan besorolású az ajánló, mint amilyen maga a műsor.
    Utoljára szerkesztette: Major, 2019.05.28. 14:17:04
  • kalapos01 #3
    A filmek előtt adott reklámokat a filmek korhatárához szabják, nem? Gyerekfilm előtt csak gyerekflmé van.

    Igen, a film teljesen jó lett, a gyerekek imádták, a Disney megint beletrafált. Nekem inkább a "nem rossz" kategória volt, de legalább nagyon színes és látványos. Ilyenből kéne szerintem minél többet csinálni, ezekkel a filmekkel meg lehet szerettetni a fiatalokkal a mozit. Nyilván a manapság menő animációk is betöltik ezt a szerepet, a különbség, hogy ez a film sokkal ártalmatlanabb, mint némelyik elég erőszakos rajzolt cucc, mint a Kiskedvencek meg a többi.
  • Botond #2
    Nekünk teljesen más élmény volt. Tegnap néztük meg a gyerekekkel, akik 9 és 10 évesek. Nekik ez volt az első IMAX élményük, nagyon élvezték. Az eredeti rajzfilmet is szeretik, kívülről tudják, és őszintén szólva én is. Szerintem nagyon szépen kötötték át filmbe, a CGIvel már túlzásba menő részeket hagyták ki, illetve a sztorin is pont annyit csavartak, hogy "szinte hihető" legyen. Mindenesetre így, hogy a gyerekeknek se volt semmi meglepő fordulat a sztoriban tudtak a látványra koncentrálni, és kiélvezhették az IMAXet. Végre került oda is nem 16+os tartalom. Szóval nekünk nagyon jó élmény volt ez a film, gyorsan elszaladt, fel se tűnt, hogy 128perc+reklám. Igaz utolsó pillanatban értünk oda, a reklámokról le is maradtunk, így aztán nem is látták a gyerekek a 18+os moziajánlókat se, ami szintén plusz pont. :)
  • Montanosz #1
    annyira nyálas hogy az már fáj, meg ez a sokk ugri-bugri :-D