Gyurkity Péter

A játékokra fókuszál a Honor 10 GT

A cég komolyan gondolja a játékosok meghódítását, új megoldásuk erre fókuszál.

A Huawei második vonala az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami többek között a kellemes hardver és a kedvező piaci árak kombinálásán alapul. Most a fanatikus játékosokat célozzák meg, mégpedig a Honor 10 módosított változatával, amely hardveres és szoftveres úton is igyekszik nagyobb teljesítményt elérhetővé tenni.

A márka hivatalos oldalán már megtalálható az új típus, amelynek pontos specifikációját így mi is szemügyre vehetjük. Eszerint nem sokat változott a helyet az eredeti Honor 10 áprilisi debütálása óta, hiszen megmaradt az 5,84 hüvelykes kijelző, annak tipikus felső bevágása, a Kirin 970 chip, az előlapi 24 megapixeles kamera, valamint a hátoldali iker-modul, amely itt is egy 16 és egy 24 megapixeles szenzor kombinációját jelenti. A memória viszont 8 GB-ra ugrik, ami nyilván kifejezetten a játékok jobb kiszolgálását célozza, ehhez pedig a szoftveres GPU Turbo technológia csatlakozik, amelyet az illetékesek már június folyamán beharangoztak, nemrég pedig éppen a Honor családon belül bukkant fel először.

Az eddig megjelent információk szerint a játékok alatt a GPU Turbo funkció révén nagyjából 60 százalékos ugrást láthatunk a teljesítmény terén, ezen pedig az extra memória nyilván szintén segíteni fog. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az eredeti Honor 10 szintén szoftveres frissítést kap majd a közeljövőben, így könnyen előfordulhat, hogy itt szintén felbukkan majd az új technológia, vagyis ezt készülékcsere nélkül is kipróbálhatnánk – már amennyiben a cég úgy dönt, hogy ezt lehetővé teszi a felhasználóknak. A közelebbi dátumot eddig sajnos nem árulták el.

A Honor 10 GT kereskedelmi forgalmazása Kínában július 24-én indul majd, a hivatalos árról egyelőre nem tettek említést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!