Berta Sándor

Az önvezető autókban akarja látni szoftverét az Alibaba

A vállalatok felgyorsítanák Kínában az intelligens járművek fejlesztését.

Az NXP a világ egyik legnagyobb félvezető-gyártója, a termékeit autóipari felhasználásra készíti, míg az AliOS-t az Alibaba fejlesztette ki és a dolgok internete megoldások operációs rendszere. A két vállalat "többképernyős" kijelzőket, a mesterséges intelligencia bevonásával kialakított interakciókat és biztonságos Over-The-Air (OTA) frissítéseket akar megvalósítani. Ezek a rendszerek jellemezhetik az új autonóm gépkocsik utasterét. Az NXP a jövőben ötvözni akarja az i.MX típusú alkalmazás-processzorait az Alibaba által fejlesztett AliOS operációs rendszerrel. A kooperációnak köszönhetően felgyorsulhat Kínában az intelligens autók fejlesztése.

A két fél egy olyan megoldáson dolgozik, amely összeköti a dolgok internetét a felhőkörnyezettel és ezáltal minden dolgok internete eszközt intelligenssé tesz. A kooperáció keretében a partnerek szoftver- és hardverdizájnokat is készíteni, illetve optimalizálni fognak, s a jövő jármű-adatátviteli rendszereit is meg akarják alkotni. Simon Hu, az Alibaba alelnöke és az AliOS operációs rendszerért felelős vezetője kijelentette, hogy azon fáradoznak, hogy intelligensebbé tegyék az gépkocsikat, hogy ezáltal azok jobban összeköthessék magukat a városokban lévő digitalizált infrastruktúrákkal. Az NXP céggel való együttműködéstől azt remélik, hogy előre haladhat az innovatívabb technológiák fejlesztése és ezzel párhuzamosan szeretnék csökkenteni az intelligens autók gyártási költségeit.

Kurt Sievers, az NXP autóipari ügyekért felelős vezetője hozzátette, hogy az Alibabának remek pillanatai vannak a fejlesztésben, az innovációban és az autóipari operációs rendszerek készítésében. Az i.MX alkalmazás-processzorok rendelkeznek azzal az erővel, amelyre szükség van például a mesterséges intelligenciához, a felhőkörnyezethez, a dolgok internetéhez és az elektronikus kereskedelemhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Vannak, akik a Teslára bízták, mégsem jártak jobban...
  • Neocortex #1
    Emelem kalapom azon bátor emberek előtt akik az Alibabára merik bízni az életük