daweed

A legősibb hibernált ember

A 10 évvel ezelőtt talált fagyott ősember tetemét most megpróbálják kiolvasztani a tudósok, hogy jobban meg tudják azt vizsgálni.


Oetzié az eddig megtalált legidősebb mumifikálodótt test

Az 5300 éves tetemet egy olaszországi gleccserben találták 3000 méteres magasságban, és még a kecskebőrből készült nadrág is rajta volt. Mellette pedig megtalálták a rézfejű baltáját, és egy tucat nyilat is.


A tetemet túristák
talalták meg az Alpokban
Először arra gondoltak, hogy a tetem egy elveszett hegymászóé, akit egy lavina ölt meg, de a tesztek azt bizonyították, hogy a lelet a legrégebbi mumifikált hulla, amit eddig találtak.

Eddig minden további kutatás meg volt tiltva, mert Ausztria és Olaszország nem tudott dűlőre jutni a tetem hovatartozását illetően. Egészen idáig, mikor is hétfőn DNS tudósok és fogorvosok kapták meg a tetemet további vizsgálatra, miután megkezdték kiolvasztani.

Az egyik legérdekesebb vizsgálat arra utal, hogy miként halt meg ez az ember. Mostanáig úgy gondolták a tudósok, hogy a 45 éves, 1,65 méter magas, kb 40 kilós férfit egy lavina temette be. A feltételezhető juhásznak még nevet is adtak: Nick Oetzi, a megtalálási hely, az Oetz Völgy után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!