Berta Sándor

Több százmilliárd dollárt akar befektetni a Softbank

A japán bankok úsznak a pénzben, amit a helyi tech-óriás ki is használ: céljuk felvásárolni több száz nagyon ígéretes startupot, ezáltal szereznének kulcspozíciót a jövőbeli technológiák területén.

Masayoshi Son milliárdos, a Softbank elnök-vezérigazgatója ambíciózus tervvel állt elő. A The Nikkei japán gazdasági újságnak azt mondta, hogy az első 10 billió jenes (88 milliárd dolláros) Vision befektetési alapokat hamarosan továbbiak követhetik. Olyan mechanizmust akarnak létrehozni, amely a befektetési képességeiket előbb 10-ről 20 billió jenre, majd 100 billió jenre növeli meg.

Son közölte, hogy 2-3 évente akarnak létrehozni egy újabb Vision befektetési alapot és a távlati céljuk az, hogy egy évtizeden belül ezeknek az alapoknak a segítségével 1000 (!) cégbe invesztáljanak. A technológiai konszern az első Vision alapba csupán a pénz egy részt biztosította, a fennmaradó részt olyan partnerek adták össze, mint Szaúd-Arábia és az Apple. A Softbank már számos vállalatot is felvásárolt, amelyeket stratégiai szempontból fontosnak tartott, ilyen volt például az ARM brit chipfejlesztő cég. Emellett fontosak voltak az olyan befektetések, mint a OneWeb műholdas hálózat egymilliárd dollárral való támogatása.

A Vision alapok elsősorban a mesterséges intelligencia és a dolgok internete területén akarnak befektetni. Az elsődleges célpontok az unikornis vállalkozások, vagyis a több mint egymilliárd dollár értékűre becsült startupok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!