Berta Sándor

Észtország az első digitális állam

A világon a legtöbb ország csodálja és követendő példának tartja a balti államot.

Számos ország állítja azt, hogy az e-kormányzásra épít, de ezt valójában ezt csak az észtek valósították meg teljes egészében. Az 1,3 millió lakosú balti állam évek óta következetesen foglalkozik a digitalizálással, mi is már több cikkben méltattuk erőfeszítéseiket, emiatt állandóan érdeklődő delegációk érkeznek Tallinnba. (A látogatások másik, aktuális oka pedig az, hogy Észtország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.) Robert Krimmer professzor Tallinnban tanít és az e-kormányzat a szakterülete. Ő úgy vélte, hogy a közigazgatást tekintve Észtország globális úttörő, a digitális koncepciókat teljes mértékben megvalósítják. Azonban fontos tudni, hogy sok dolgot meg lehet ugyan tanulni az észtektől, de nem lehet egyszerűen mindent lemásolni. Sok dolog azért működik, mert az ország kicsi és minden szereplő ismeri egymást.

Az ország 1991 óta független. 1996-ban elindították a Tiigrihüpe nevű programot, amelynek keretében nyilvános internetállomásokat alakítottak ki és minden iskolát csatlakoztattak a világhálóhoz. A Skype mellett számos IT-cég települt a balti államba. Az észt fővárosban már a hidegháború alatt kibernetikai intézet működött, ennek alapjain jött létre később a Cybernetica nevű vállalat, amely 2001-ben felépítette azt a decentralizált rendszert, amely a különböző adatbázisok között információcserét szabályozta. 2005-ben került sor az első online választásokra, az online banki szolgáltatások elterjedtek és az egész országban optikai hálózat van kiépítve. Néhány külföldi már viccesen Laptopiának hívja az országot.


A rendszer legfontosabb eleme az elektronikus azonosítókártya és annak egyéni azonosítószáma. Ennek megszerzése semmit sem jelent, szükség van ugyanis egy azonosítókódra is. A digitális azonosítókártya mindenre jó, egyszerre személyi igazolvány, jogosítvány, társadalombiztosítási kártya, könyvtári igazolvány és a szupermarketek hűségpont-kártyája. A www.eesti.ee oldalra minden állampolgár beléphet és a digitális aláírásával láthat el különböző dokumentumokat, továbbá elkészítheti az adóbevallását. Az egész folyamat 3 percig tart, mert minden előre ki van töltve.

Egy cég bejegyzése 18 percig tart. Most már több száz szolgáltatás érhető el, 2005 óta pedig online lehet szavazni is. Jelenleg csak három dolgot nem lehet az interneten keresztül intézni: házasságkötés, válás és ingatlanvásárlás. A kormány számításai alapján a rendszerrel töb mint 800 évnyi munkaidőt lehet így megtakarítani csak a közigazgatásban. A digitalizálás nem csupán kisebb korrupciót eredményezett, hanem ezzel párhuzamosan nagyobb átláthatóságot is. Az állampolgárok azt is láthatják, hogy melyik állami hivatal fért hozzá az adataikhoz és a profiljukhoz. Amennyi egy orvos, aki kezeli az illetőt, túl kíváncsi, akkor megbüntetik. Tavaly az adatvédelmi hivatal hét esetben élt retorziókkal a nem megfelelő adatkezelések miatt.


Észtországban az oktatási intézmények 85 százaléka csatlakozott eddig a helyi e-iskola programhoz. A szülők online lekérdezhetik a házi feladatokat és betekinthetnek a gyermekeik jegyeibe. A programozás kötelező tantárgy és 2020-ra minden oktatási anyag teljesen digitális lesz. Az aktuális Pisa-tanulmányban - a természettudományok területén - Észtország az első helyet szerezte meg Európában, míg a világon a harmadik helyet, kizárólag Szingapúr és Japán előzte meg.

Ain Aaviksoom, az észt szociális minisztériumban az e-egészségügyért felel. A meglévő adatokat az eddiginél hatékonyabb megelőzésre és a személyre szabott egészségügyi ajánlatok elkészítésére akarják felhasználni. A szakember rajongással beszélt az elektronikus receptekről és feltette a kérdést, vajon nem lenne-e nagyszerű, ha minden európai uniós állampolgár bárhol megkaphatná a gyógyszereit. Amennyiben több európai uniós tagország gyűjtene egészségügyi adatokat állampolgárairól, akkor azokat a tudósok - anonimizálva - kiértékelhetnék. Úgy véli, Európának össze kellene fognia, hogy megfelelő alternatívát tudjon kínálni Kínával és az Amerikai Egyesült Államokkal szemben.

Idén március óta az észt utak tesztpályákká váltak, már most önállóan közlekedő minibuszok róják a kilométereket. Jövő januárban megnyílik az észt adatkövetség Luxemburgban, ott fogják tárolni a balti állam összes adatát. Észtország virtuális állampolgárság programot is hirdetett, amelynek lényege, hogy az úgynevezett digitális nomádok, akik éppen onnan dolgoznak, ahol tartózkodnak, minden szolgáltatást használhatnak. Ezáltal még vonzóbbá vált az ország a külföldi befektetők és munkavállalók számára. Ugyanakkor a balti államban sem minden tökéletes. Jó példa erre, hogy nemrég kiderült: egy hiba miatt PIN-kód nélkül is használható több százezer észt elektronikus azonosítókártya.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #8
    Amit leírtál, abból sehogyan sem jön ki, hogy ne lenne igaza.
  • dyra #7
    Nincs igazad szépen lassan építik a rendszert. Nálunk is van már e-személyi, a kormányablakoknál is gyorsabb és hatékonyabb lett az ügyintézés, egyéb más módon is előreléptek elég az EKAER-t vagy azt megemlíteni, hogy most már minden pénztárgép bevan kötve az APEH-hoz vagy az ügyfélkapu is szépen fejlődik és voltak még olyan programok is mint a sulinet és hasonlók. Pár év és nálunk is minden meglesz elektronikusan.
  • hungi #6
    Kár hogy igaza van, csak túl fáradt/részeg/dühös volt normálisan szavakba önteni...
  • halgatyó #5
    Ez az. Előre a totálisan ellenőrzött lakosság országa felé.
    Az elektronikus igazolványok a mi számunkra (kisemberek, állampolgárok, nevezzük akárhogy) olvashatatlanok, láthatatlanok, azokon bármilyen adat elhelyezhető a tulajdonos tudta nélkül, és ami még nagyobb baj, az üzletfél/szerződéses partner tudta nélkül.
    Például ha X bérbeadja a lakását Y-nak, aki már többször volt elitélve többek között szélhámosságért és okirathamisításért, csak mert szeeegény ártatlanka rendszeresen ELADJA az általa bérbevett lakásokat, nos a bérbeadó erről nem fog tudni. Gyanútlanul besétál a kelepcébe. A régi személyi igazolványokban (ki piros könyv, nekem még ilyen is volt) benne volt egy sor olyan adat, ami növelhette az állampolgárok bizalmát egymás iránt.
    Még fokozottabb a helyzet a készpénznélküliséggel, ami várhatóan a következő húzása lesz a hatalomnak. A bankok totális KIKERÜLHETETLENSÉGE a legkisebb tranzakció esetén azok totális hatalmához vezet. Attól kezdve akkora díjakat számítanak fel mindenért, amekkorákat csak akarnak, a lakosság végtelenül tehetetlen, kiszolgáltatott lesz.
    A NEMZETKÖZI PÉNZHATALOM POTENTÁTJAINAK OFFSHORE-KORRUPCIÓJÁT ZÉRÓ, AZAZ NULLA MÉRTÉKBEN HÁTRÁLTATJA A KÉSZPÉNZNÉLKÜLISÉG.
    Az önmagukat vezető járművekről már kifejtettem a véleményem.
    Az elektronikus választás (szavazás) a világ egyik legbüdösebb mocska! Onnantól kezdve a választás és a népszavazás feleslegessé válik, az ugyanis totálisan befolyásolható a számítógépes rendszerek urai által, és totálisan ellenőrizhetetlen bárki más által! Onnantól kezdve a szavazásokon azt hoznak majd ki, amit akarnak.
    Ez a digitális ország NEM VÉLETLENÜL jött létre a nyugati háttérhatalom mintaországában. A balti államok rettegése az oroszoktól gyakorlatilag bármilyen ocsmányság KIPRÓBÁLGATÁSÁT lehetővé teszi rajtuk.
  • Tikal #4
    Annyiban igaza van, hogy ilyen itthon sose lesz...
  • kipeti #3
    Köszönjük az építő jellegű, kulturált hozzászólásodat.
  • globint #2
    -1 pont, amiért mocskolódó politikai dumáddal rontod a levegőt.
    Ha hülye vagy a témához, próbálj meg hallgatni.
  • Skylake #1
    Hát valószínűleg az itt felsorolt megoldások nem igazán tetszenének az olyan kapitális tolvajoknak, mint Mészáros, Garancsi et al., illetve általában a narancsmaffia felcsúti fős*ggéből a csokit leszabályozási fordulatszámmal nyaló fő-, illetve a Fős*gghez kevésbé hozzáférő alkorifeusainak. Ilyen Magyarisztánban nem lesz, ide nemzeti juhászképzés kell, meg még több korrupció, hiszen "amit korrupciónak neveznek az gyakorlatilag a fideSS legfőbb politikája", hogy egy főhelyen álló sz*rosorrú hosszúnyelvű élőskődő senkiházit idézzek.