Berta Sándor

Ingyenes alkalmazássá alakul át az MS Paint

A Windows operációs rendszert használók több generációja nőtt fel a programmal, amelynek hamarosan búcsút inthetnek a felhasználók.

A Microsoft bejelentette, hogy melyik funkciók maradnak meg a Windows 10-ben és melyeket nem fejlesztik tovább. Utóbbiak közé bekerült az Outlook Express és a 3D Builder mellett a Paint is. A változások a Windows 10 Őszi Alkotói Frissítésébe kerülnek majd bele. Mindez azt jelenti, hogy lezárul egy korszak a Windows életében, hiszen a Paint 1985-től mostanáig, vagyis 32 éven át volt része az operációs rendszernek. A szoftver funkcionalitása mindig is nagyon korlátozott volt, cserébe nagyon egyszerűen lehetett használni. Persze ez az emberek többségénél kimerült gyors kopi pésztelésben és a képekre valamilyen szöveg firkálásában.

A redmondi konszern most úgy döntött, hogy leállítja a Paint fejlesztési munkáit, majd a következő Windows-verziók egyikéből végleg el is távolítja a programot. Az óriáscég nevében Megan Saunders menedzser blogbejegyzésében azt közölte, hogy a szoftver külön ingyenes alkalmazásként mégis elérhető lesz a Windows Store kínálatában. A Windows ugyanakkor nem marad képszerkesztő megoldás nélkül, hiszen a Paint utódja a tavasszal bemutatott Paint 3D, amelynek az elődjénél sokkal több funkciója és teljesen eltérő kezelőfelülete van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #10
    És ezt csak így egy nyílt fórumon :D Gratulálok.
  • kvp #9
    En pl. jellemzoen kepernyokepekbol torteno tartalom kivagasra hasznalom foleg. Gyorsabban elindul mint a gimp es a regebbi verzioi hasznalhatoak voltak pixel szintu szerkesztesekhez is. Ertem hogy elavult, mint a notepad, megse tudta a notepad-et sem kivaltani a wordpad, ami a write utodjakent egy butitott word akart lenni.

    Viszont erezheto a minosegromlas, az ujabb paint mar nem tud antialias nelkuli szoveget lerakni, mig a win10 szamologepe gyakorlatilag agyhalott a sok kiszedett/letiltott funkcio miatt a korabbi valtozatokhoz kepest.

    A paint 3d egy firkaloprogram, de alap pixel szintu kepszerkesztonek nem igazan alkalmas.
  • caprine #8
    Én sokat használtam a paint-t, még mindig jobb, mint amikor word doksiban kapok egy képernyő mentést. Persze azért marad a GIMP és társai komolyabb munkára de erre az egy funkcióra már csak a sebessége miatt is jó volt.
  • mortep #7
    "...redmondi konszern most úgy döntött, hogy leállítja a Paint fejlesztési munkáit"

    Hogy lehet ilyet mondani, hogy a paint-et fejlesztették ill. fejlesztési munkálatokat végeztek? Amit csináltak, azt nem lehet fejlesztésnek nevezeni, max. ráncfelvarrásnak.

    Szerintetek egy senior developernek mennyi idő 0-ból egy paint-szerü appot összehoznia?
  • zola2000 #6
    Azért más dolog megnyomni az f10et a képernyőkép elmentéséhez vagy minden képernyőkép mentésnél átváltani paintre-vissza...

    A hír címe is "poén" , nem tűnik el a paint, csak bővül és paint3D lesz.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2017.07.26. 17:56:04
  • arty #5
    melóban én pl használom :(
  • Omega #4
    Screenshotok elmentésére, képkivágásra tökéletesen megfelel. Azt nézném meg, hogy azt a sok szutyok képlopót vajon kik telepíti fel, mikor eleve be van építve az operációs rendszerbe...
  • AgentKis #3
    Én már hamisítottam vele magyar "B"-s jogsit is (még nem a kártyásat). Igaz, nem itthonra, hanem az USA-ba lett kiküldve. Az ottani rendőrnek éppen jó volt az.
  • hungi #2
    A paint.net váltotta volta ezt a szutykot/őskövületet/viccet 2007 körül, ennek meghiusulása valszeg az ms menedzsereinek legendásan jó döntéseinek az eredménye...
    A mazohistákon kivül azért megnézném ki használja az mspaintet 2017-ben.
  • Skylake #1
    Semmi gond. N+1 fejlesztő fogja rövidesen "forkolni" a Paint-et, azaz ez esetben, tekintettel a zárt forráskódra, önállóan készíteni funkcionalitásában, és kezelőfelületében az eredetivel tökéletesen megegyező alkalmazást, normál binárist, meg UWP-st is, ahogy parancsolni tetszik. A jelenlegi rendelkezésre álló alternatívák mellett még ezek is ott lesznek a jövőben. Plusz lesznek olyanok (ez persze illegál), akik kiszedik a Paint-et és azokat támogató egyéb szoftverkomponenseket a rendszerből, és csinálnak belőle valami portable változatot. Warezöcsik esetében pedig a letöltésre felkínált W10 ISO-k leírásában benne lesz a jövőben: "Paint-et is tartalmazza", vagy hasonló.