Berta Sándor

Terjeszkedik a Leap Motion

A cég elsősorban Ázsiában jelenne meg és egyre több ágazatban tenné elérhetővé az általa fejlesztett megoldásokat.

A vállalat székhelye San Franciscóban van és olyan technológiákat fejleszt ki, amelyek segítségével a kézmozdulatok átültethetők a virtuális és a kiterjesztett valóság környezetekbe. Az aktuális finanszírozási körben szerzett 50 millió dollár bevételből a Leap Motion a nemzetközi terjeszkedést akarja megvalósítani. A konkrét tervek között szerepel egy sanghaji kirendeltség megnyitása, az új országokban való megjelenés és a technológiai ajánlat kiterjesztése új alkalmazási területekre. Az utóbbiak között lehet az oktatás és az egészségügy, de akár a szimulációk végzése is az iparban.

Michael Buckwald, a Leap Motion vezérigazgatója és társalapítója biztos abban, hogy a kézmozdulatok követése alapvető része lesz a jövőben a virtuális és a kiterjesztett valóságnak. A technika ugyanolyan meghatározóvá válhat, mint ahogy egykor az érintőképernyő a mobil készülékeknél. A vállalkozás ezáltal fontos szerepet fog játszani a virtuális és a kiterjesztett valóság kezelőfelületének átalakításában. A menedzser hozzátette, hogy az ágazat a növekedés kezdete előtt áll és ők számos hardver és szoftver elkészítésével akarnak profitálni ebből a folyamatból. A megoldásaikkal lehetővé válhat, hogy bárki az eddig használt vezérlőegységek helyett a kéz- és az ujjgesztusaival léphessen kapcsolatba a virtuális világokkal.


A mostani finanszírozási kört a J.P. Morgan vezette és Lawrence Unrein, a pénzügyi társaság magántőke csoportjának globális vezetője pozíciót kapott a Leap Motion igazgatótanácsában. A The Wall Street Journal értesülései alapján a mostani befektetők között volt Andreessen Horowitz, a Founders Fund, a Highland Capital Partners és az SOSventures International. A Leap Motion az eddigi finanszírozási körökben összesen 140 millió dollárt gyűjtött össze a befektetőktől. A mostani finanszírozási kör már tavaly decemberben lezárult, de annak eredményeit stratégiai okokból csak most hozták nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!