Berta Sándor

Együttműködik a Lucasfilm és a Magic Leap

A filmes vállalat vezetőit lenyűgözi a kiterjesztett valóság. A két cég egy közös laboratóriumot alapít San Franciscóban.

A Lucasfilm és a Magic Leap a jövőben együtt akar majd különböző projekteken dolgozni és kooperálna a kiterjesztett valóság (AR) területén. A két fél szakemberei szerint az AR lehet a virtuális valóság után a következő nagy technológia, amely sok dolgot megváltoztathat. Ezt egyre több vállalat ismeri fel és akar ezen a területen aktív lenni.

A cég és a Magic Leap a jövőben San Franciscóban, egy új laboratóriumban akarnak majd AR-tartalmakkal kísérletezni és az anyagokat a jövőbeli filmekhez használnák fel. A két fél már az első videót is megjelentette, amelynek segítségével képet kaphattak a felhasználók arról, hogy milyen irányban is halad a kooperáció. A felvételen a Csillagok háborújából ismert R2D2 és C3PO látható, akik bemutatják, hogy mi mindent lehet megvalósítani a kiterjesztett valóság segítségével. Mindez azonban csak az első lépést jelenti.

A Lucasfilm ennél jóval többet szeretne elérni és leginkább az úgynevezett vegyes valóság megoldásokat és tartalmakat biztosítaná a filmkészítők részére, akik így felhasználhatnák a technológiát arra, hogy kibővíthessék az elmesélt történeteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SupraMKIII #3
    Fene tudja, szerintem is lehetne jó dolog, és még lehetne gyakorlati haszna is. Persze, ha nem a disney csinálja.

    Én pl. tökre el tudom képzelni, hogy a navigációt a meglévő világra vetítené ki. ÉS akkor a poi-k is mekkora poénok lennének: pl. mész egy idegen városban, és a pizzázó felett megjelenik a csillagok száma. Vagy az autó szerelő felett a nála járt és 8 órán belül balesetben elhalálozottak száma :-)
  • Szefmester #2
    Lehetne jó az is, csak az a gond hogy a készítők gagyikat csinálnak vele, netán lenézik a felhasználási lehetőségeket.
  • gombabácsi #1
    ez az AR is egy tök gagyi dolog